Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
Áz országgyűlés képviselőházának 46. célravezetőbbet, szebbet és méltóbbat nem tudnék elképzelni a trianoni magyarság számára. (ügy van! jobb felől.) Nemrégiben Lengyelország egyik sajtóorgánumában, a Czas-ban, jelent meg egy cikk, amely az olasz és magyar közeledésről irva, tesz emlitést arról, hogy Magyarország Trianonnal sok, mindent elvesztett, de kettőt nem tudott elveszteni, nem tudta elveszteni geográfiai helyzetét és nem. tudta elveszteni azt a politikai és kultúrai erőt, amelynek századokon keresztül köszönhette létét és amelynek következtetései előbb vagy utóbb, de feltétlenül jelentkezni fognak. Ami a geográfiai helyzetet illeti, azt évezredek óta elhalkult csodálatos és misztikus, vulkanikus erők munkálták ki (ügy van! jobbfelől.) és ez az emberi erő, a véges emberi hatalom perifériáin messze túlesik. De ami azt illeti, hogy a bennünk rejlő kulturális erőt miként tudjuk kihasználni, ez olyan kérdés, amelynek megoldása egyedül és kizáróan csak tőlünk függ. (ügy van!) A nagy Trefort gondolatvilágának felidézésével kezdtem igénytelen felszólalásomat, méltóztassanak megengedni, hogy újból visszatérhessek ehhez az üditő forráshoz. (Halljuk! jobbfelől.) Egy félszázaddal ezelőtt akként fejezte be felszólalását az akkori kultüszminister: Nagyon csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a kultúrára forditott kiadások fogják a nemzet pénzügyeit deranzsirozni, sőt ellenkezően; ez közügyeinket csak emelni fogja s ezen szellemi invesztició kamatai fogják legbiztosabban 'helyreállítani az ország pénzügyi helyzetét. (Graefl Jenő: Ez igaz! — ügy van! r jobbfelől.) És én azt mondom ismételten, t. Ház, tegyük hozzá örökös mementóul a trianoni magyarság számára azokat hildburghauseni igéket: Bildung macht frei: A műveltség felszabadit! (Éljenzés jobbfelől.) Abban az érzésben és tudatban, hogy ez az idegen jelmondat nem maradhat a trianoni magyarság számára olcsó és közhelyszerű frázis és abban a hitben, hogy igenis dereng már és hajnalodik és abban a szilárd meggyőződésben, hogy ezzel is közelebb hozzuk nagy céljai eléréséhez a nemzetet: a magyar kultusztárca költségvetését, a szebb jövőbe vetett törhetetlen hittel és bizalommal eltelve, a legteljesebb hazafias áldozatkészséggel elfogadom. — (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Urbánics Kálmán jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Szellemidézés volt az előttem felszólalt t. képviselőtársam beszéde. Nem a jelen szellemeit idézte, hanem a múlt szellemeit. Beszédében Eötvösről, Trefortról és Deák Ferencről beszélt, és ha nekem az volna a véleményem, hogy a kultuszminister ur a kultuszministeri székben Trefortnak, Eötvösnek és Deák Ferencnek volna méltó utódja és az ő politikájuknak volna követője... (Zaj jobbfelől. — Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Megvárom, amig a kultuszminister ur kimegy a teremből, mert nem bir ellenzéki beszédet halgatni. (Mozgás.) T. Képviselőház! Ha tehát megvolna az a meggyőződésem is, hogy akultuszminist-ír- ur az emiitett férfiak politikájának volna méltó követője, akkor talán én is azoknak sorába lépnék, akik őt dicsérik, de talán egy kicsit óvatosabban tenném, mint egységespárti t. képviselőtársaim, akik a kultuszministerium minden javaslatánál és a kultuszministerium mim ülése 1927 május 13-án, pénteken. ol den egyes költségvetésének tárgyalásánál olyan jól szervezetten jelennek meg a magyar élet porondján, hogy dicshimnuszaikat elzengjek a legnagyobo magyarról, vagy amint Hegedűs Lóránt mondotta, III. Szent Istvánról, Klebelsberg Kuno magyar kultuszministerről. Nagyon sajnálom, én nem tudok ezeknek a képviselőtársaimnak sorába lépni, bármenynyire is megbüntet engem és ellenzééki képviselőtársaimat a kultuszminister ur — a rossz idegzetű kultuszminister ur — azzal, hogy eltávozik, valahányszor egy ellenzéki felszólalás van. Mégis, mi nem tartjuk helyesnek, hogy itt a kultusztárca egész kritikája ne álljon egyébből, mint a minister tömjénezéséből. Nem tartjuk helyesnek azért, mert ez Magyarországon soha nem volt szokás és az én szerény véleményem szerint jóra nem vezet. Egyetlen más minister tárcájának tárgyalásánál sem működik olyan jól, olyan kitűnően megszervezve, mint egy kormánypárti orgánum, a klikk, mint a kultuszminister úrénál, aki óvatosan megválogatja még a kormánypárt táborából is azokat a képviselőket, akik a kultuszministerium tárcájához hozzászólanak. (Zaj a jobboldalon. — Pakots József: Még az előadó ur is az előadói székből jónak látta dicsérni!) Ebben az esetben, amikor igazán olyan rövid idő áll rendelkezésünkre a kultuszminister ur működésének megkritizálására, én nem akarom a képviselő urakat a kultuszministerium tömjénadminisztrációja tárgyában bizonyos felvilágosításokkal ellátni, de majd más alkalommal egy interpelláció keretében leszek bátor a Háznak adatokkal szolgálni arra vonatkozóan, hogy a kultuszminister urnák ez az úgynevezett Selbstkultusministerium-a (Derültség a szélsőbaloldalon.) milyen módon szokta a kultuszminister ur Selbskultus-át szolgálni. (Zaj a jobboldalon.) Azonban rövid az idő, térjünk a tárgyra. (Zaj. -— Kuna P. András: Halljuk a kritikát!) Legelőször is meg kell mondanom, hogy ismerve a kultuszminister urnák ezt a rettenetes kiszaladó érzékenységét, nem akartam a kultuszministerium vitájában felszólalni, mert vártam, hogy felszólalnak azok a t. képviselőtársaim, akik a választások előtt lengő lobogókkal és zeneszóval hirdették — mikor a választók szavazataira volt szükségük — a liberalizmus eszméit és azt mondták, hogy meg kell védeni a liberalizmus eszméit nem a kormánypárttal szemben, hanem az ellenzéki liberálisokkal szemben, azt mondták a választóközönségnek, hogy nem ezek az ellenzéki liberálisok, hanem majd mi, kormánypárti liberálisok fogjuk megfúrni a reakciót. Mi az ellenzéken ülő férfiak, néhányan, kevesen, azóta egyebet sem teszünk, mint várjuk, mikor halljuk már ezeknek a fúróknak sercegését. De a mi, a kormánypárton ülő és a liberális szavazatokért könyörgő képviselőtársaink mélységesen elhallgattak a választások óta. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Kik könyörögtek^) Elhallgattak olyannyira, hogy kedvünk volna odakiáltani hozzájuk: száraz ágon hallgató ajakkal meddig ültök csüggedt madarak? (Rassay Károly: Csakhogy az ág nem száraz! — Zaj.) Lehet, hogy Rassay t. képviselőtársamnak van igaza, aki azt mondja, hogy az ág nem száraz, hanem termékeny. {Mozgás. — Rothenstein Mór: Csak költői hangot ne!) Azért vártunk mi tulajdcnképen a feliratkozással is a kultusztárca vitájához, mert meg voltunk győződve, hogy ezek a képviselőtár» saink, akik a választások előtt a városokban