Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-45
32 T Az országgyűlés képviselőházának 4, hatása, csupán egy tárca maradt mostohagyermek. Csupán egy tárca az, ahol nemcsak beruházások eszközlése kizárt dolog, de a legnagyobb nehézségbe ütközik még az is, hogy felszereléseinket olyan mértékben egészítsük ki, amint azt a békeszerződés tőlünk megköveteli és amint a folyton haladó technikai vívmányok azt nekünk elő irják. Mert, igen t. Képviselőház, ha van egy tér, ugy az a katonai tér, ahol a békeszerződés rendelkezései következtében amikor, egyes államok jobban fegyverkeznek, mint valaha, hallatlanul erős, nagy, intenzív technikai haladás folyik. Mi nem akarunk mást, mint a békeszerződés becsületes, lojális végrehajtását. (Jánossy Gábor : Ugy van és a régi határok visszaállítását !) de annak keretein belül, ennék szem előtt tartásával intézményeink fejlesztését és felszereléseinek kieerószitését. Nem szabad továbbra is abban a lealacsonyító helyzetben maradnunk, hogy mig a körülöttünk lévő államok talpig fegyverben állanak. (Ugy van l Ugy van !) addig mi szükség esetén határaink megvédésére modern Toldi Miklósként egy szál karddal álljunk ki a porondra. (Ugy van ! Ugy van !) Nem engedi meg ez a költségvetés elsősorban azt, hogy a tárcához tartozó tisztjeinket, katonáinkat ugy fizessük, ahogyan azok becsületesen végzett munkájuk után megérdemlik. (Ugy van ! jobbfelől.) Vegyük le a kalapot katonáink, tisztjeink, de főképen a fiatalabb katonageneráció előtt, amelynek fizetése olyan módon van megállapítva, hogy tisztán becsületességük, lelkiismeretességük, hazaszeretetük, a szent ügyhöz való ragaszkodásuk okozza, hogy a sorból ki nem dűlnek (Ugy van! Ugy van!) Bátran állítom, hogy ha külön elbírálás illeti meg a birói kart a fizetés szempontjából, — és nézetem szerint helyesen iileti meg — elsősorban külön elbírálás illesse meg ezt a tisztikart is. Biztosítani kell ennek a tisztikarnak bizonyos normális megélhetést, bizonyos életnívót, bizonyos erkölcsi dekórumot és bizonyos örömet foglalkozásához. Nem lehet kívánni ettől a tisztikartól, amely kétszer-háromszor annyit dolgozik, mint békében, hogy ezt a nehéz, szent hivatását súlyos anyagi gondok között lássa el. Ettől a tisztikartól a nemzet és mi valamennyien sokat várunk. Ez a tisztikar óriási nemzetnevelő munkát végez. Ha a körülöttünk lévő államokat nézzük, azt kell látnunk, hogy valamennyien fokozott mértékben igyekeznek arra, hogy hadseregüknek és tisztikaruknak erkölcsi, anyagi és gazdasági pozícióját alátámasszák. Áll ez a megállapítás elsősorban Jugoszláviára, amely elért hatalmi pozíciójának nagy részét ennek a gondoskodásnak köszönhette. De áll ez a megállapítás Olaszországra is, ahol a fascista állam a régi Olaszorsznágnál sokkal nagyobb mértékben igyekszik hadseregének és tisztikarának helyzetét erősíteni. Ez a hadsereg, ez a tisztikar a magyar erőnek, a magvar tradíciónak legfőbb letéteményese és ebből a szempontból én a magam részéről semmiféle áldozatot nem találok soknak arra a célra, hogy ennek a tisztikarnak, ennek a hadseregnek erkölcsi, anyagi és gazdasági nívóját emeljük. T. Ház! Nem engedi meg ez a költségvetés, hogy eleget tegyünk kötelességeinknek nyugdíjasainkkal szemben ugy, ahogyan azt szivünk szerint szeretnénk. Nem akarok a nyugdíjas kérdésnek mindnyájunk által ismert fájó pontjára ez alkalommal rámutatni, csupán leszögezni kívánom, hogy ismét a békeszerződés rendelkezéseinek teszünk eleget akkor, amikor a különböző felállított tilalmak és korlátok következtében munkaképes embereket kell nyugdíjba küldenünk és az állam nehéz gazdasági helyzete következtében olyan nyugdíjjal ellátnunk, amely megélhetésükre csak alig elégséges. : . ülése 192? május 12-én, csütörtökön. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy felszólalásom eredeti vonalától eltérve rámutathassak egy anomáliára, amely sok jogos panaszt vált ki a tényleges állományból származó hadirokkantjainkból, hadiárváinkból és r hadiözvegyeinkből. Azokra a méltánytalanságokra vagyok bátor célozni, amelyek a tényleges állományból származó rokkantakat a pénzügyi hatóságnak helytelen törvény alkalmazása követlíp/fében PI*Í k Az 1925. évi XLVIÍI. te. 2. §-a a pénzbeli ellátás élvezetében álló hadirokkantakat mentesiti a rokkantadó fizetése alól. A törvény indoka világosan az, hogy mentesíteni akarja az adófizetés alól azokat, akik a háborúban a legtöbbet áldoztak. (Ugy van! Ugy van!) De gyakorlati okok is motiválják a törvénynek ezt a rendelkezését, mert hiszen nem volna értelme megadóztatni azokat a kedvezményezetteket, akiknek érdekében a törvényt hoztuk. Amilyen nyilvánvaló ez az elgondolás a törvény emiitett szakaszának megalkotásánál, épen olyan kézenfekvő az is, hogv a törvény alkotói mindkét kategóriára egyformán gondoltak: a tényleges állományból származó hadirokkantakra épen ugy, mint a nem tényleges állományból származó hadirokkantakra. A törvénynek azonban az a szövege, amely pénzbeli rokkantellátás élvezéséhez köti ehhez az adómentességhez való igény jogosultságot, a végrehajtási rendelet nem egészen világos szövegezése következtében azt eredményezte, hogy a gyakorlatban csuoán a nem tényleges állományból származókat részesitik ebben a kedvezményben, mig a tényleges állományból származó hadirokkantakat ennek az adónak a fizetésére kötelezik. 10.000. sz. pénzügyministeri rendelet, amely gondolom, 1925-ből származik, csupán a nem tényleges állományból származóknak adómentességre való igényjogosultságáról, illetőleg annak igazozálásáról intézkedik, nyilvánvalóan abból a szándékból, mert a tényleges állományból származó és ugyancsak magasabb pénzbeli ellátást élvező hadirokkantaknak az adómentességre való igény jogosultsága különleges igazolásra és elbírálásra nem szorul. Ebből azután az a kétségbevonhatatlanul visszás helyzet áll elő, hogy mig a törvénynek emiitett intézkedései mind a két kategóriára egyformán gondolnak, gyakorlatban a tényleges állományból származó hadirokkantakat annak az adónak a fizetésére kötelezik. A végrehajtási rendelet megfelelő szövegezésére és helyesbbitésére van tehát szükség. Ugy tudom, hogy a honvédelmi minister és a pénzügyminister urak között ebben a kérdésben tárgyalások vannak folyamatban. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy a pénzügy minister ur, akinek e kívánság jogosultságot bizonyára készséggel elismeri és aki szociális megértéséről sok ízben tett tanúságot, sietve fog segítségére menni a tényleges állományból származó hadirokkantak, minden elismerést megérdemlő csoportjának. Visszatérve most már felszólalásom eredeti tárgyára, méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak azokra az anomáliákra, azokra a lehetetlenségekre, azokra a költségvetési visszáságokra, amelyek köztünk és a minket környező államok között fennállanak. Igen t. Képviselőház! Ha a tárcának kiadási rovatait vizsgálom és összehasonlítom más államokéval, a következő képet kapom : A honvédelmi tárca költségvetése az 1927/28. évi költségvetésnek csupán 14%-át teszik ki, addig Csehszlovákia költségvetésében a honvédelmi tárcaakölségvetés 19°/o-át, Jugoszláviáé 19'87o-át, Franciaországé 24%-át, Romániáé pedig 17%-át teszi ki. Ez a néhány jellemző adat elég efemer színben tünteti fel a többi államok részéről állandóan hangoztatott
