Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-53
Az országgyűlés képviselőházának tani, inig megfelelő lakás nem áll rendelkezésre. A kormány politikájával, amelyről ezidőszerint nem akarok többet beszélni, elégedetlen- vagyok. Erre minden okunk megvan, mert a gazdasági, a szociális viszonyok teljesen lezüllöttek, szabadságjogok nincsenek. A kormány nemhogy kiterjesztené a szabadságjogokat, hanem azokat még inkább megszükiti. Az egyesülési jog terén olyan visszaélések vannak, annyira lábbal tapodják a legelemibb gyülekezési jogot, hogy szinte el sem lehet hinni, mi történik ezen a területen. Mindezt már annyiszor elmondottuk, anynyiszor emlegettük, de a kormánynál ezek süket fülekre találnak. Mintha a falra borsót hánynának, a kormány ezzel nem törődik, megy a maga utján, végzi a maga egyoldalú munkáját, nem törődik a széles néprétegek érdekeivel. Mindezeknél fogva a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Griger Miklós jegyző Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! A mai pénzügyi politika szakkörökben nagyon élénk vitatkozások anyaga. Vannak bizonyos elismert premisszák, amelyekhez vita nem férhet a magyar pénzügyi politikának bármilyen vonatkozású bírálat alá vétele tekintetében. Elsősorban államháztartásunk rendezettsége áll vitán felül. A második tény valutánk stabiliharmadik tény, amelyet egyik oldalon sem vitatnak, a magyar adófizető közönség bámulatos köteles ségteljesitése. (Propper Sándor: A bűnös Budapest fizet!) Ezek azok a fix pontok, amelyek a budgetvitában egyik oldalról sem vonattak kétségbe. Vannak azonban bizonyos alapvető elvi jelentőségű kérdések, amelyek tekintetében elágaznak a nézeteik szakkörökben. Itt van például elsősorban a beruházások kérdése és az adózás kérdése. (Propper Sándor: Hol van a kormány? Sztrájkba lépett a kormány?) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) A beruházásokat szembeállítva az adófizetéssel, helyes-e ez a tétel, hogy az adófizetés tekintetéiben igénybe van véve, ami csak igénybevehető s a feleslegek beruházásokra fordíttatnak vagy helyes-e az a tétel, hogy kimélni kell az adófizetőket ós ráutalni a magángazdálkodás intenzivebb kifejlesztésére s ez által közgazdasági erőtartalékolásra, ami a vállalkozási kedv felendülésével lehetővé teszi a további beruházási pro grammot'? A múlt pénzügyi politikájával talán másképen állott a tétel, mert azzal nem értettem mindenben egyet s ennek a Házban kifejezést is adtam. A beruházásck kérdése a múltban sokkal aktuálisabb lett volna, mint a jelenben. E felet sokat vitakoztunk itt e Házban és én ma_ is azt állítom, hogy koronánk ingadozása idejében leromlott koronával igen jelentós beruházásokat eszközölhettünk volna (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s a beruházásokkal igen jelentős aranyértékeket tudtunk volna teremteni. (Kun Béla: Németországban így csinálták!) Én ezt a tételt nagyon sokszor érintettem itt a Házban is. Ma valóban ott állunk, hogy a kimutatásokat tekintve érdekes jelenségeket figyelhetünk meg. Például a legutóbbi, a kilencedik jelentés szerint 1926 július 1-étől 1927 február 28-áig 84-5 millió pengő többletbevétele volt az államháztartásnak, amelyben első sorban az egye3. ülése 1927 május 24-én, kedden. 311 nesadók szerepelnek, másodszor pedig a yámjövedéknek 20-4 milliós pengős plusza és érdekes többlet mutatkozik az illetékeknél is. Az illetékeknél 14-7 millió pengő többlet van, ami annak a ferde logikának folyománya, hogy az állam az illetékeket valorizálta ós valorizálja, ugyanakkor, amikor a valorizáció gondolatától egyéb vonatkozásban idegenkedik. Valószínűleg ez átmeneti jelentőségű tétel, mert a hátralévő illetékek többnyire most lettek behajtva, úgyhogy ez nenr fog szerepelni az államháztartásban, de az tény, hogy 84-5 millió pengős többlet mutatkozik ebben az esztendőben is. Itt van az a gondolat is, amelyet az előbb fejtegettem, hogy tudniilik helyes-e ma ez a politika, a beruházásoknak ez a politikája, avagy nem volna-e helyesebb még jelentősebb enyhitessel kimélni az adófizetők adófizetőképessógét, hogy a magánvállalkozásnak lehetőséget, módot és alkalmat adjunk a szanálásra. Államháztartásunk rendbehozatala után nagyon sokszor hallottuk pénzügyi politikusaink ajkáról, hogy a magánháztartások szanálásának időszaka következett el. Nem szeretném, ha ez csak tetszetős mondás volna, mert nem tudom elhallgatni azokat az aggodalmakat, amelyek közgazdasági viszonylatainkkal kapcsolatban fennállanak és amelyeket szóvá is kell tennem. Maga az invesztíció nem tud maradandó hatást biztosítani minden vonatkozásban, inert a beruházások inkább csak a fizikai munkások kielégítését szolgálják, a beruházások többnyire közületekben — az állani ós egyes meghatározott közületek keretében — eszközöltetnek s ez még nem jelenti a szellemi munkások számára vállalkozási, elhelyezkedési lehetőséget. Én ezt a körülményt közgazdasági vonatkozásban nagyon fontosnak tartom. A fizikai munkások találnak kenyeret ezeknél a nagyobb állami vonatkozású munkálatoknál, vízműveknél, kábelek lerakásánál, de szellemi munkásaink nem találnak. Nem ismerek égetőbb problémát, minthogy gazdasági vonatkozásban is foglalkozzunk azzal a kérdéssel, miként biztosítsuk intelligenciánk megélhetését Magyarországon. (Ugy van! Ugy van! a jobbés baloldalon.) Engedelmet kérek, eddig a kultúrfölény jegyében mámoros fővel talán többet alkottunk, mint amennyit talán Nagy-Magyarországi is elbírna és talán többet, mint amenynyit csonka Magyarország megemészteni képes. (F. Szabó Géza: Ebben van valami!) Haladunk ezen a téren, mindez gyönyörű jelenség. Elismerem, hogy kultúrpolitikánknak nagy koncepciójú programmja van. Ezt a programmot ínem akarom kicsinyelni, de az ón gyakorlati tapasztalataim azt mutatják, hogy rendkívül aggodalmas -kísérő jelenségekkel kell számolnunk és ezekről megfeledkezni nagy veszedelem a jövő alakulás szempontjából. Mari a kultusztárca költségvetésének tárgyalása alkalmával is megemlitettem a pénzügyi bizottságban, hogy nem akarom megakasztani a kultúrfölény jegyében törtánő beruházásokat'. A gazdasági tárcáknál azonban lépést kellene tartamok a kultúrfölény jegyében való munkával, (Helyeslés) mert ha ez nem következik be^ akkor nem egészséges fejlődést fogunk látni ebben az országban, (Ugy van!) hanem f a kitermelt szellemi intelligencia és a tényleges megélhetés lehetősége között nagy diszharmó-
