Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-53

306 Az országgyűlés képviselőházának 53. ülése 1927 május 24-én, kedden. titkára, Sándor kapitány azután azt mondta, leadták a budapesti főkapitánysághoz. Érdeklődtem a budapesti főkapitányságnál. A budapesti főkapitányságon semmit sem tudtak a dologról és végrehajtották az érvényben lévő rendeletet. Engedjék meg, irredentáról van szó! Romániában, a leszakított magyar részeken, szociáldemokrata munkások vannak, akik jól meg vannak szervezve. Van Romániai Népszava című lapjuk. Ez vörösben jelenhetett meg\ Tetszik látni, nem ment tönkre az ország. Nálunk, ha valaki május 1-én vörös szekfüt viselt, letépték a rendőrök. (Éri Márton: Jól tették!) Helyes, de ott nem azt mondjáík. Annak több esze van. mint önnek uram... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Farkas István:... és praktikusabban intézik a dolgokat. Ez magyarul jelenik meg. (Zaj. — Propper Sándor: Vass kapott száz piros rózsát! — Jatt ossy Gábor: Uraim, itt bolsevizmus veit, ne felejtsük el!) Ott is volt nagy sztrájk. Az államhatalom vivta vele a harcát. Magyarországon pedig nem vivta vele harcát senki sem, mert összeomlott az állam, összeomlott a bolsevizmus. (Éri Márton: önök miatt! — Zaj.) Mindegyik önmagában omlott össze, a bolsevizmus is önmagában omlott össze. Ne álljunk tehát ezzel elő. Azt mondja: Az országos szaktanács — a romániai — és a szocialista pártok federációjának vezetősége együttes beadványt nyújtott be a belügyministeriumba. Erre a benyújtott beadványra a román belüfíyminister a következő választ adta meg: Hivatkozva ilyen számú belügy ministeriumi beadvány ókra, tudomásukra adjuk, hogy a ministerium tudomásul vette kérésüket és engedélyezi az ország területén szervezeteik által május 1-én tartandó gyűléseket és ünnepélyeket, egyben engedélyezi a kiadandó jelvények viselését is, ezzel szemben nincs engedélyezve semmiféle tüntető felvonulás. Romániáról van szó. Nem azt mondom, hogv ott jobbak a viszonyok, mint nálunk. Osak a tényt állapítom meg, hogy Romániában magyar nyelven megjelenhetik egy lap pirosban, a romániai magyar munkás tarthat magyar gyűléseket, ott a magyar munkásnak megengedik azt, hogy május 1-én gyűlést, ünnepélyt tartson. Ha ott megengedik ezt, akkor mi oka van annak, hogy Magyarországon ezt nem engedik meg. (Éri Márton: Okultunk a múlton!) Ne tessék igy okulni, mert a múltban is azok idézték elő az összeomlást, akik igy okultak. —Propper Sándor: Több szabadsággal tessék okulni! — Zaj. — Éri Márton: Szabadság*? Önök ne beszéljenek szabadságról!) Ezzel szemben meg kell állapitanom még egy másik tényt. A szociáldemokrata párt a lakáskérdés ügvében — amire később részletesen rá fogok térni — gyűléseket jelentett be. A budapesti főkapitányság betiltotta ezeket a üléseket, nem engedte meg, mert azt mondta, hogy ez a kérdés törvénnyel van szabályozva és törvényes intézkedések megváltoztatása nem követelhető. Hol van ez előírva? Melyik törvény megváltoztatására nem lehet törekedni? Melyik törvény az, amelynek megváltoztatását nem lehet parlamentáris, alkotmányos utón követelni, melyik az, amelynél nem lehet követelni, hogy tessék jobbá tenni? Miért nem lehet ezt megcsinálni? Miért akadályozza meg ezt a hatóság és miért bizonyitja be a magyar munkásnak, hogy neki nincs annyi egyesülési joga, mint a Romániában élő magyar munkásnak? Nem tiszta és világos dolog ez, hogy itt az urak azt bizonyitják be, hogy az itt élő magyar munkásnak nincs annyi gyülekezési joga, mint az erőszakkal elszakitott és Romániába bekebelezett magyar munkásnak? Miért? Ez jó nemzeti politika, helyes, céltudatos nemzeti politika? (Gulácsy Dezső: És a polgári magyarságnak van annyi joga Romániában?) Igen, az beolvadt és a románositást szolgálja. Majd beszélek róla, ismerem a kérdést, hogy romániai mágnások hű csatlósai lettek a romián reakciónak. (Zaj. — Ernszt Sándor: Ez nem igaz! Azért vették el mindenüket? — Huszár Károly: Nagyon soknak elvették a birtokát! — Nagy zaj.) Majd tényeket fogok idehozni, hogy mint tesznek szolgálatokat a kormánynak és állanak be a román reakció szolgálatába. (Zaj. — Propper Sándor: Azért szolgálják, hogy visszakapják a birtokokat!) Nem folytatom tovább, de tény az, hogy az állalmi igazgatásnak, a közigazgatásnak ez a módja egyenesen olyan természetű, amelyet nem volna, szabad megengedni. Nem pártérdeke ez a szociáldemokrata pártnak. Államérdek, állami presztízskérdés az, hogy ne olyan együgyüen intézzék az állam ügyeit, ne azzal a vaksággal, azzial a rövídlátásisal intézzék, amellyel intézik, hogy ne osináljaniaik tüszurásokat, oldalbalökésieket, ne csinálják azt, hogy vasvillával böködik az embereket, amikor nem. kellene, tapossák a tyúkszemüket és idegenítik el attól, hogy a kedvező atmoszféra hangulata kialakuljon. Azt hiszem, ilyen eljárást minden komoly politikusnak el kell Ítélnie. Nem azt kell mondani, amit mondani szoktak, hogy: ez volt vagy az volt. VoR ami volt, sok baj volt és sok^ lesz még, de a nemzeti társadalom asszimilálódását, együttmunkálkodását nem azzal lehet elérni, ha az egyik osztályt agyontapossák. (Gulácsy Dezső: Nem osztály! — Éri Márton: Önök ne beszéljenek nemzetről, hiszen nemzetköziek! — Zaj.) A lakáskérdéssel kapcsolatban rá fogok térni a munkabérekre s akkor látni fogják, hogy micsoda nyomorúság, micsoda szegénység van itt. (Jánossy Gábor: Mindannyian benne vagyunk!) Annak azonban, aki a kormány politikáját szolgálja, mindent szabad, minden lehetséges. Rátérek most a beruházásokra, amelyekről szintén van egy pár súlyos, komoly megjegyzésem. Itt azt kell tekinteni, hogy vájjon a beruházás célszerü-e, helyes-e és hogy az a módszer, amellyel ezt teszik, meg fogja-e teremteni azt a gazdaságpolitikai helyzetet, amelyben az ipar és kereskedelem, általában a gazdasági élet fellendül. Kétségtelen, hogy ennek a beruházási tervezetnek van nagyon helyes irányú elrendezése is. Van köztük okos befektetés is, amely haszonnal fog járni ós amelynek a jöyőre jó kihatása lesz. (Bud János pénzügyminister: Az első eset, hogy elismerik! — Propper Sándor: Kevés elismerésre méltót produkálnak, az a baj!) Vannak azonban olyan rendelkezések is, amelyek egyáltalában nem azt a célt szolgálják, amelyet kellene, vagy ha már kiadások, akkor nem a beruházási tételek között kellene szerepelniök, mert oly természetűek, hogy majdnem mondhatnám, adminisztratív kiadást jelentenek. (Propper Sándor: Majdnem levetkőztetés!) Okos befektetésnek tartom az iskolák terén a közegészségügyi berendezésekre fordított kétmillió pengőt, a duna-tiszaközi egészségügyi központok létesítését és a népbetegségek elleni küzdelemre felvett összegeket, de nem