Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-52

Az országgyűlés képviselőházának totta az infláció zsilipjeit ós tönkretette a magyar pénz értékállóságát és oda juttatta a hadikölcsönkötvényeket, amelyek nagyrészt épen a legszegényebb emberek magántulajdonát képezték, hogy azok elértéktelenedtek. Odáig ment ezeknek az inflációs hazárdőröknek vakmerősége, hogy amikor időközökként a valutánk zuhanása megállott és egy kis szilárdulás mutatkozott, akkor hirtelen kontreminbe mentek, hogy tovább rontsák valutánkat, hogy igy a rocsokból a maguk hasznát ki tudják sajtolni. Keserves visszagondolni erre az időre. Ebben az időben pusztult el a hadikölcsönkötvény-tulajdonosok egész vagyona. Már pedig ezen feltétlenül segíteni kell, feltétlenül jóvá kell tenni a múlt bűneit és az adós magyar államnak feltótlenül teljesitenie kell fizetési kötelezettségeit szegény állampolgáraival szemben. Most felmerül a kérdés: hogyan történjék ez, miként történhetik meg az, hogy az állam a maga. kötelezettségeit teljesíthesse olyanképen, hogy az államháztartásnak sokat emlegetett' egyensúlya fel ne billenjen? Hosszú évek óta, illetőleg a szanálás kezdete óta folyton azt (hallhattuk, mint tilalmat, mint mementót, mikor valamely komoly gazdasági kezdeményezés, szociálpolitikai kezdeményezés vagy akármi más indult meg ellenzéki oldalról, hogy mindezeket nem lehet foganatosítani azért, mert az államháztartás egyensúlya nem engedi meg, mert az államháztartás egyensúlyát ilyenformán nem lehet fentartani és azt' minden ilyen programmon kivül való kísérletezés rögtön felbillentené. A kormány állandóan ilyen természetű — hogy ugy mondjam — terminológiával szokta elaltatni vagy lelohasztani azok érdeklődését' vagy türelmetlenségét, akik valamely jogos cél felé törekesznek, — mintha kitalálná ezeket a kifogásokat. így a szanálásért kellett az ellenzéknek sok jogos követeléséről lemondania. Lábhoz tett fegyverrel kellett a magunk aggodalmait félretennünk és hozzájárulnunk ahhoz, hogy a szanálás műve zavartalanul végrehajtassék, pedig mi akkor is abban a meggyőződésben óltünk, hogy erre a szanálásra, erre a külföldi kölcsönre nem volt szükség, — mint ahogyan nem is volt szükség — mert ha nem lett volna infláció, ha a kormány 1920/21-ben nem tért volna rá erre a hibás pénzügyi politikára, akkor épen ugy rendbe tudtuk volna hozni az államháztartás egyensúlyát, mint ahosyan a külföldi kölcsönnel rendbehoztuk, (Mándy Samu: Tessék ezt bebizonyítani!) amit a legjobban bizonyít az, hogy az uj adózási politika, ime, milyen feleslegeket tüntet fel a költségvetésben. (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Méltóztassék beismerni a kormánynak, hogy rossz volt a gazdasági és pénzügyi politikája, hogy elméletileg felállított egy lehetőséget, hogy egy mankóhoz nyúlt, amelyre nem volt szükség. Ez a mankó a szanálás volt. Mi annakidején, amikor Kállay pénzügyminister ur a szanálási törvényjavaslattal elénk került, — amelybe szerencsésen meg is bukott. (Mozffás.) ránknézve szerencsésen — kijelentettük, hogy felesleges ez a szanálás. A következmények ezt igazolták és a mai pénzügyi helyze? tünk igazolja, hogy teljesen felesleges volt. De amint az elmultakban, épen ugy most is •ugyanaz a vezérszólam jelentkezik minden pénzügyministeri expozéban, hogy valamely ok miatt, valamely tabu miatt, mint aminő most az államháztartás egyensúlya, ezt vagy 52. ülése 1927 május 23-án, hétfőn. 291 azt a közkötelességet a kormány nem teljesítheti. Márpedig a hadikölcsönkötvényefc valorizációval komolyan kell a kormánynak foglalzációval komolyan kell a mánynak foglalkoznia, mert itt a kisexisztenciák vagyona pusztult el, nagyon sok árvának pénze és vagyona úszott el. Nyilatkozzék meg végre a kormány lelkiismerete, ismerje fel a maga kötelességét ezekkel szemben, mert elkövetkezhetik még az az idő, amikor szükség lesz nagy nemzeti áldozatkészségre, de akkor már nem lesz meg a kormánynak hitelképessége és a legsúlyosabb, legsürgetőbb időkben ez a polgári társadalom és munkás társadalom egy fillért sem fog áldozni a kormány céljaira. Amikor ilyen kérdéseknél, amelyek feltétlenül egy uj nemzeti politika alapjainak megteremtését követelik meg, az ember kifogásokkal jön, kritikát gyakorol, feltétlenül lelkismereti kötelessége, hogy a maga számára is adjon feleletet, hogyan képzeli el a maga véleménye mellett, hogy miként tudná a kormány végrehajtani az ő követeléseit. Amikor a kormány a non possumos álláspontjára helyezkedik, elmondja ugyan a maga érveit, de természetesen bölcsen hallgat azokról a lehetőségekről, amelyek számára ennek a kényelmetlen kérdésnek megoldását lehetővé tennék. De ha abba a kényszerhelyzetbe kerülne, mégis kénytelen volna, ugy-e, komolyan megoldani a kérdést'? Én tehát rá fogok mutatni, hogy több alkalmas megoldási mód is van, hogyan lehet a hadik ölesönkötvény-tula jdonosok jogos igényeit kielégíteni, hogyan lehet megfelelő kamatozással és a törlesztésnek bizcnyos hosszabb időre terjedő módjával ezt az államadósságot a polgári társadalommal szemben likvidálni. (Halljuk! bal felől.) A közteherviselés elve alapján! Amint bátor voltam már előbb kijelenteni, a hadikölcsönkötvények jegyzésének kérdésénél a társadalomnak két kategóriája jelentkezik. Az egyik a vagyonosabb része, a hierarchia felsőbb rétege, amely óvatos duhajnak mutatkozott s amely lehetőleg kerülte azt, hogy ebből az áldozatkészségből nagyobb mértékben vegye ki a részét. Ezek voltak: a nagybirtok, a nagytőke, az egyházi és világi birtokok,a pénzintézetek, a nagy részvénytársaságok és vállalatok. Ezek, mivel nem jegyeztek hadikölcsönt vagy legalább is minimális mértékben, nem vették ki részüket a háborús terhekből annyira, mint ahogk kivették — gyakran százszázalék erejéig — a kisemberek. Hogyan lehet tehát ezt a kérdést méltányosan megoldani? Olyanképen hogy a hadikölcsönkötvényeket, mint háborús ternet. most utólag megfelelő arányban eloszszuk, hogy arányosan jusson a hadikölcsönkötvények terhéből azokra is, akik a háború alatt ennek jegyzését elmulasztották. Ez a közteherviselés elve. Ez volt az a generális gondolat is, amely Hegedűs Lóránt akkori pénzügyministert vezette. Az ő poziciója akkor rendült meg, amikor ebből a generális gondolatból kiindulva, ezt a tervet a politikai közvéleménnyel megismertette, mert abban a pillanatban az érdekelt nagybirtok és nagytőke rögtön ellenségéve lett, mert utólag sem akarta viselni a háborús terheket, utólag sem akart részt venni ezeknek a közterheknek viselésében, amelyek elsősorban őt terhelték volna. Ennek gyakorlati megoldása nem olyan nehéz. Hogyan lehet megállapítani, hogy milyen részesedési, arányositási elv kivettessék? A jövedelem és vagyonadó alapján ki lehet mutatni, hogy kinek milyen arányban kell