Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-51
258 Az országgyűlés képviselőházának bolni, s amikor mi elfogadtuk azt a kényszerhelyzetet, hogy ezen Párizs körüli szerződésekben fennállott elvek segítségén keresztül akarjuk a magyar jövőt biztosítani, vagy annak biztosítását legalább megkezdeni, akkor méltóztassék meggyőződve lenni, hogy sohasem elég fontos az, hogy a nemzeti kisebbségek védelmének kérdését a külpolitikai kérdéseknél mérlegre tegyük, vagy — mondjuk igy — szóbahozzuk. Hogy mi minden külpolitikai lépésünknél és cselekedetünknél a nemzeti kisebbség, tehát elszakadt magyar véreink védelmét előhozhatjuk, arra tulajdonképen épen a Párizs körüli s a trianoni békeszerződések adnak alkalmat azért, mert ezek a békeszerződések tették^ a nemzeti kisebbségi kérdéseket nemzetközi kérdéssé. Tehát nemzetközi kérdéssé tétetvén, világos, hogy nincs a külpolitikának egyetlen lépése, vonatkozása, amely ezt ne érintené. T. Képviselőház! Ismeretes dolog — a kisebbségi békeszerződések szövege is világosan mutatja, de méginkább azok a tanácskozások, amelyek előtte folytak — hogy junktim volt a létesítendő vagy meglévő és megnagyobbítandó államok területi gyarapodása és a kisebbségi jogoknak ncmzetközijogtételei között. Ezt a junktimot, ha nem is jogi formájában, de politikai-etikai vonatkozásában elismerte Clemenceau is, amikor a lengyel delegáció elnökéhez,; Padarewskyhez levelet intézett, melyben ezt irta (olvassa): »A szövetséges főhatalmak az,t a reményüket fejezik ki végül, hogy a kisebbségek könyebben kibékülnek uj helyzetükkel, ha tudják, hogy már kezdettől fogva védelemben ós biztosítékban részesülnek az igazságtalan bánásmód mindennemű veszedelmeivel szemben.« Ezt irja Clemenceau, de egyébként is világosan tudjuk, hogy a faji, nyelvi és vallási kisebbségek jogait épen azért biztosították azokon az uj területeken, melyeket az uj államok kaptak a régi államoktól, hogy az ilyen kisebbségek emberi jogait megvédjék. Ez volna a kérdésnek etikai — vagy mé|g ugy is mondhatnám — hogy nagy bókepolitikai oldala, mert maguk a társult és szövetséges főhatalmak is mondják, látják azt a nagy veszélyt, mely a kisebbségek elcsatolásában , nyilvánul meg ós ha nagymérvűek is ezek a veszélyek, melyek Európa békéjét állandóan veszélyeztetni fogják, azzal akarják ezeket mitigálni, hogy mind a három utódállamot ilyen , kisebbségi szerződés aláírására kötelezték. De tovább megyek. Nemcsak az a tudat, hogy 50 milliónyi nemzeti kisebbség — mert circa 50 milliót tesz ki Európában a nemzeti kisebbségek száma — állandó nyugtalansága veszélyeztetni fogja a bókét, késztette őket arra, hogy ilyen kisebbségi szerződéseket kössenek, hanem abból az elvi alapból indultak ki, hogy az uj Európa berendezkedésében a nemzeti kisebbségi elv mint nemzetközi-jogi elv bevonuljon és elismertessék. Meg lehet és kell állapítani, hogy amikor megkötötték a kisebbségi szerződóseket az utódállamokkal, akkor ezeket valóban nemzetkqzijog hatályával kötik ezek a kötelezettségek, melyek a kisebbségi szerződésekben vannak lefektetve. Strikt jogi kötelezettségről van tehát szó, mert jog nincs is soha kötelezettség nélkül. Ezek korrelativ fogalmak. Akiknek joguk volt kisebbségi szerződéseket diktálni — ez egyúttal a kérdés másik vonatkozása — azok magukra vállalták a kötelezettségek teljesítését is, (Ugy van! Ugy van!) vagyis azt, 51. ülése 1927 május 20-án\ pénteken. hogy maguk a szövetséges és társult főhatalmak ellenőrizni fogják e kötelezettségek teljesítését. (Ugy van! Ugy van!) Én ezt nemcsak deriválom abból, hogy vannak ilyen szerződések, leszek bátor igen röviden két citátumot felolvasni, amelyeknek egyike igy szól — ez vezeti be a kisebbségi szerződéseket — (olvassa): »Azért mert, az utódállamok nagy területi gyarapodáshoz jutottak, meg kell adniok a szabadság és az igazság határozott biztosítékait az újonnan hozzájuk csatolt területek lakóinak és pedig 1 fajra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül.« Amikor a magyar delegáció előterjesztett egy kisebbségi javaslatot, azt elvetették, azonban a békefeltételek pontjai közé utólag be lett iktatva egy pont amely igy szól (olvassa): »A Szerb-Horvát-Szlovén állam, Románia — Csehország más okokból kimaradt, de ez nem tartozik ide — Magyarországgal szemben elismerik és megerősítik azt a kötelezettségüket, hogy hozzájárulnak a szövetségek és társult főhatalmakkal kötött szerződésbe olyan rendelkezések felvételéhez, amelyeket ezeik a hatalmak szükségeseknek Ítéltek abból a célból, hogy a^ népesség' többségétől eltérő fajú, nyelvű, vallású lakók érdekei, valamint a forgalom szabadsága és más nemzetek kereskedelmének méltányos szabályozása védelemben részesüljenek.* Tehát magában a trianoni békeszerződésben foglaltatik, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén királyság elismeri ezt a kötelezettséget. Ebből világosan következik, hogyha a főhatalmak ezt a kötelezettséget ráróták az utódállamokra, akkor e kötelezettségek teljesítése felett őrködniök is kell. (Ugy van! Ugy van!) Most nem beszélek arról, hogy mikép őrködnek, ez nagyon is messze vezetne el a tárgytól, de tény az, hogy ma még Genfből, a Nemzetek Szövetségéből tudjuk, hogy jog helyett politikát csinálnak. Ezzel azt hiszem minden meg van mondva. Nem megyeik annak bírálatába sem bele, hogy mennyire igyekeztek különösen magyar részről a kisebbségi jogok méltányosabb kezelésében javit ásókat létrehozni a Nemzetek Szövetsége keretén belül különösen azzal, hogy elismertessék, hogy e kérdés az állandó nemzet-közi bíróság elé tartozik. Csak annyit jelzek, hogy ma nem teljesiti'k ezt a kötelezettséget, eddig egyetlenegy eset sem fordult elő, hogy a Nemzetek Szövetsége részéről nemzeti kisebbségek kérdésében az állandó nemzetközi bíróságtól ítéletet kértek volna — véleményt kértek ugyan, de kérdés oda soha döntés végett nem került. A kérdés in praxi igy van, pedig a kisebbségek jogvédelmére kötelezett országok a kisebbségi szerződésben hozzájárultak ahhoz, hogy minden ilyennemű vitás kérdés, ha a másik fél a szövetséges vagy társult főhatalmak egyike vagy a^ Tanács valamely tagja kéri, hogy a vitás kérdés az állandó nemzetközi bíróság elé terjesztessék. Ez az elv megvan, azonban még eddig nem akadt egy olyan nagyhatalom 1 , amely egyetlen esetben ás magáévá tette volna valamely nemzeti kisebbségi panaszt. Igy tehát in praxi ez a biztosíték abszolúte nem érvényesül, Magyarország kezdetben nem volt tagja a Nemzetek Szövetségének, amikor pedig tagja lett,, nem lett tagja a Tanácsnak. Magyarországnak tehát egyáltalában mincs módjában a Nemzetek Szövetségében híréi ítéletet provokálni nemzeti kisebbségi kérdésben.
