Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

176 Az országgyűlés képviselőházam veszedelmes a nemzetre, akármelyik oldalról hangzik fel. En a színmagyar Alföldnek gyermeke, faj­magyar és egyházamnak hű fia vallom s velem együtt vallja az Alföldnek frázisokból ki­ábránduló, a demagógiát megutáló népe, hogy ebből elég volt, hogy mindnyájan ebben a ha­zában turániak és nem turániak, polgárok és munkások testvérek, ennek az ütött-tépett ma­gyar nemzetnek egyenlő jogú és egyenlő köte­lessé gü fiai vagyunk, hogy mindnyájunkra egy óriási feladat vár, ezt a ledőlt szobrot újra felemelni s aki ebben résztvesz munkával, hű­séggel és tehetséggel, annak nem nézzük szár­mazását, hanem testvéri láncban forrunk ösz­sze. Az Alföld szimbóluma nem az internacio­nalizmus s nem a gyűlölt fajelmélet, hanem egy Petrovics nevezetű apának s Hruz neve­zetű anyának Petőfi nevű csillaga. Az Alföld lángoló napja egy nemzetté forraszt bennün­ket, csak tanuljuk megbecsülni egymát', hogy megbecsüljük ezzel önmagunkat. A nemzeti össze forradás jegyében vezet miniket ma az isteni Gondviselés kegyelméből gróf Bethlen István kivételes egyénisége, az ő szellemében és a magyar nép egészséges élet­ösztönében bizva, sorakozik körülötte az or­szág népe s ettől a szellemtől áthatva viselte­tem bizalommal a kormány iránt és a pénzügyi tárca költségvetését általánosságban, a részle­tes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés, helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következikH Urbanics Kálmán jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársam által elmon­dott beszéd iskolapéldája volt annak, hogy mi­ként nem szabad politikát csinálni, különösen akkor, ha az Alföld szivéből, ha olyan helyről kerülünk ki, ahol a város lakosságának túl­nyomó részét, 90%-ig, apró, dolgos, robotos emberek alkotják. Ennek valóságos mesterpél­dája az, amit az igen t. előttem 1 szólott képvi­selőtársam beszédében remekbeöntött. A képviselő ur megállapítja, bár nagy óvatossággal és talán túlzott szerénységgel, azokat a hibákat, amelyek a pénzügyi politiká­nál mutatkoznak. Megállapítja az igazságta­lan, helytelen adóelosztást, megállapítja egyik­másik társadalmi dolgozóosztálynak nehéz pa­naszát és végeredményben azután görögtűz fénye mellett elfogadja a pénzügyi tárca költ­ségvetését általánosságban. Mélyen t. Képvi­selőház és mélyen t. előttem szólott képviselő ur, méltóztassanak megengedni, hogy én ne kö­vessem őt ezen az utón, mert én lelkem egész őszinteségével egészen más véleményen vagyok a magyar pénzügyi politikáról. Megállapítom, hogy ez a pénzügyi politika, amelyet a pénzügyminister ur képvisel már évek óta, katasztrófa-politika, olyan kataszt­rófa-politika, amely egyik oldalon ugyan csengő pengővel telt állami pénzszekrényt mu* tat, amelynek másik oldalán azonban nyomo­rúság, szenvedés, eldobott életek láncolata van. Mert ez a pénzügyi politika, amelyet az igen t. minister ur folytat évek óta, ez a pénzügyi politika, amely megtöltötte az állam pénzes­ládáját, irtózatos áldozatot követel. Nem elő­ször és valószínűleg nem utoljára, hozzuk fel mi ezt panaszként, jajként ebben a teremben. Számtalanszor, ismételt és ismételt esetekben felsoroltuk azt a szörnyű pusztítást, amelyet ebben az országban a pénzügyminister ur po­litikája okoz. Számtalanszor felsoroltuk a pusz­k 48. ülése 1927 május 17-én, kedden. tuló kisiparosságnak, a nyomorban, szenvedés­ben élő magyar munkásosztálynak helyzetét, a magántisztviselőknek felmérhetetlen nyomo­rúságát, számtalan esetben felhoztuk itt a ke­reskedelem irtózatos helyzetét. Számokkal iga­zoltuk — nem a mi általunk összeállított szá­mokkal, hanem kormánypénzen fentartott sta­tisztikai évkönyvekből — azt az irtózatos, ka­tasztrofális helyzetet, amelyet ez a politika maga után von. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) És azt kell tapasztalnunk, — bár ide egy ország dolgozó népének jajkiáltását hoztuk el, hangoztattuk és hangoztatjuk azt minidig — hogy a pénzügyi kormányzat, a pénzügymi­nister ur részéről sohasem találkoztunk a meg­értés legparányibb szikrájával sem, ellenben, különösen amióta az állami pénzesláda megvan töltve, amióta az állam pénzügyi háztartás egyensúlya a pénzügyminister szerint helyre van állítva, azóta a régi mogorva pénzügymi­niszter helyett egy örökké kedélyes, örökké mo­solygó, örökké tréfálkozó pénzügyministerhez van szerencsénk, aki valószínűleg ugy érzi életének minden percében, hogy ő a magyar gazdasági életet megmentette a pusztulástól. Amikor egyik vagy másik ellenzéki képvi­selő felemlíti azt az irtózatos pusztulást, amely az országban van, valószínűleg megelégedéssel dörzsöli a kezét és azt mondja magában: de azért mégis csak tele van az állam kasszája. Megelégedettség látszik a pénzügyminister úron, pedig ha a pénzügyminister ur azt a fáradtságot venné magának, amelyet ^ én ^ egy­izben már egy másik minister kollégájának ajánlottam, hogy jöjjön ki velem az életbe, szálljon le Buda várából... (Csontos Imre: A detekiivszobába is 1 ? — Derültség.) Jöjjön el oda is! Nem ártana egyetlenegy ministernek sem. (Darányi Kálmán: Hol van az a jó élet, ahova a pénzügyminister urat méltóztatik hivni?) Jöjjön velem minister ur, el fogom vezetni a kisiparosok, a kereskedők közé, elve­zetem kerületembe Baranyába, Pécsre, anél­kül, hogy megmondanám valakinek, hogy aki velem van,^ az a magyar pénzügyminister. Hallgassa végig mindazt, amit a dolgozó ma­gyar polgárság fog mondani. Meg vagyok győződve róla, hogyha mindezt végighallgatja, el fog tűnni a mosoly az arcáról, mert a lelki­ismerete fel fog támadni és tiltakozni fog az ellen a kegyetlen és érzéketlen pénzügyi poli­tika ellen, amelyet a pénzügyminister ur, kép­visel. A pénzügyminister ur ma délelőtt, amikor egyik ellenzéki képviselőtársam őszinte, igaz­ságos bírálatot mondott, s amikor iparkodott ecsetelni a magyar dolgozók nyomorúságát ebben az országban, szokása szerint azt dobta ide, hogy: tessék átvenni a pénzügyministeri tárcát! • T. Képviselőház! Nekem az a szerény véle­ményem, hogy mindaddig, amig a pénzügy­minister ur ilyen kedélyesen felajánlja tárcá­ját ellenzéki képviselők részére, eszében sincs elhagyni azt a helyet, mert ha komolyan gon­dolná tárcája átadását, akkor sokkal közelebbi címet is találhatna. t Hiszen a pénzügyminister ur nagyon jól tudja, hogy mögötte a saját pártjában nagyon sokan vannak, akik már, áhítoznak a pénzügyministeri székre, akik bi­zony ugy csendes együttlétben, amikor ellen­zéki képviselőkkel beszélgetnek, s amikor az egyes kormánypárti képviselőket elfogja az őszinteségi roham, (Derültség a jobboldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom