Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

Az ofszaggyülés képviselőházának oldalon is kényszeritették őket erre — bizonyos felelős pozieiókat elfogadni. Kájuk helyezték a legfőbb súlyt, ugy, hogy sokszor akaratuk ellenére is ilyen különleges helyzetbe kerültek, aminek következményeképen azután bizoüy nagyon sokan meg is lakoltak. Amikor a tanítóságnak egypár ilyen kérdését és sérelmét érintem, nem mulaszthatom el, hogy eme nagy egyetemes óhajtás és kívánság mellett rá ne mutassak arra az égbekiáltó sérelemre, amelyet hitvallásos tanítók, az u. n. kántortanítók 1923 óta szenvednek. Méltóztatnak tudni, — hiszen minden képviselőtársamnak tudomására adták már többizben, — hogy 1923 ban, amikor a gazdasági helyzet igen nehéz volt, a kántortanitói állásokat rendszeresítették, egységesítették és felértékelték a kántortanítók természetbeni járandóságát és jövedelmét. Akkor történt meg az az általunk el nem fogadható beállítás, hogy mindazoknak a funkcióknak, amelyeket a kántortanítók nem tanítói minőségben végeznek, hanem amelyekhez külön képesítés, külön lekötelezettség kell, s amelyek külön munkát, tisztán egyházi, kántori funkciót képeznek, ezeknek legnagyobb részét értékegységesitve beszámították a tanítói fizetésbe. Aktákkal és a konkrét esetek százaival, ezreivel tudom ezt bizonyítani. Hiszen maga a kultuszkormány is igen jól ismerheti azt, hogy abba a hallatlan helyzetbe kerültek a kántortanítók, hogy a két fontos állás betöltéséért nagyon sokszor annyit sem kapnak, mint amennyit kapnak azok, akik tisztán tanítói állást töltenek be. Ennek pedig oka az, hogy az 1923-ban természetben felértékelt jövedelmek tekintetében nagy eltolódás következett be, amennyiben a bornak, földmunkaváltságnak, fának, szénának és földnek érték egységekbe foglalt értéke ma már sokkal nagyobb, mint amekkora a valóságban, a természetben. Ezen az oldalon tehát igen nagy sérelem éri őket. A másik sérelem pedig az, hogy ami papiroson van, az nincs a valóságban. Szerepelhet az a javadalom a jegyzőkönyvben vagy díjlevélben, azonban a valóságban, az életben nem fedi azt, amit papírra fektettek. A szociális helyzet romlásával nagyon sokan kerültek abba a helyzetbe, hogy nem tudnak megfelelni az egyházi személyekkel szemben reájuk háruló kötelességeknek, nem fizethetik a párbért a rossz kereseti viszonyok, a vagyoneloszlás és sok más ok következtében. Mi történik 1 Beszámolnak a behajtók a nemleges jegyzőkönyvekkel, vagyis azt prezentálják a kántortanítónak az általa végzett munka ellenértékeképen, ugy hogy minden kántortanitói állásnál egy nagy összeget mindig le kell számítani abból a jövedelemből, amely papírra van fektetve, amely azonban be van az államsegélybe számítva, ugy hogy annak levonásával kapja meg a kántortanító az egyszeri tanítói fizetést. Ezen a helyzeten a kultuszkormánynak mielőbb feltétlenül változtatnia kell. (Ugy van!) Ennek az állásnak rendszeresítését és jövedelemeloszlását az igazság mérlegére kell tenni. Ez két különálló foglalkozás, amely ugyan szorosan összefügg egymással, de amelyért külön-külön kell megdolgozni, s amely jelenti a szabadság lekötését, jelenti a korábbi munkát és jelent nagyon sok egyéb olyan foglalkozást, amelyet méltóképen kell honorálni. Hogy ilyen hosszú időn keresztül e téren javulást nem tapasztaltak, annak következménye az, hogy bizony ezt az állást nem nagyon töltik be, s nagyon sokan elmennek tanítói állásra. És ha figyelembe vesszük, hogy mégis a kántori állásnak nagy népnevelő hatása van, amennyiben az éneken és a templomlan az istentisztelet fényének emelésén keresztül magát a nép lelkét nemesíti, akkor az általam 47. ütése 1927 május 16-án, hétfon. Í41 felhozottakat figyelembe kell vennünk és ezen a helyzeten változtatni kell. Én ezt a kultuszminister ur figyelmébe ajánlom, mert tudok arról, hogy 1923-ban e kérdés rendezése alkalmával már a kultuszminister ür utasítva volt, hogy a pénzügyminister úrral ezt a kérdést tegye megbeszélés tárgyává. Akkor ezt a kérdést már tárgyalták is és propoziciókat is terjesztettek elő. hogy ezt véglegesen megoldják. Jól tudom, hogy a pénzügyminister ur elzárkozottságán múlik ennek a kérdésnek a rendezése. Bár más szeme előtt talán kicsi jelentőségűvé minősül ez a kérdés, de én, aki ismerem magát az életet, és ennek a státusnak belső berendezkedését, figyelmeztetem ugy a kultuszkormányt, mint a pénzügyminister urat, hogy ezen a megállapítható igazságtalan helyzeten mielőbb segíteni kell. Azt óhajtom és kívánom, hogy a kultuszminister ur legyen azon, hogy mielőbb legalább tiszta képet kapjunk, hogy rendelje el a kultuszministeriumban e kérdés feldolgozását és megoldását aképen, hogy amit annak idején a javadalmi jegyzőkönyvben vagy díj levélben megállapítottak, a kántori funkciók végzéséért járó díjazásképen — akkor is igazságot osztottak az emberek, — azt megkapják, s amit pedig a tanítói állás honorálására adott az egyház, az számíttassák be. És ha itt felmerül az állami segélyezésnek szükségessége, akkor jöjjön és segítsen e két állás betöltőinek helyzetén. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik még, hogy a tanítóknak egyéb ügyei is vannak, amelyeket már a nemzetgyűlés idején is többször felvetettek, amelyek mind apró kis sérelmek a maguk nemében, amelyek azonban mint az éles tövis, nagy fájdalmat okoznak, bántják és folytonosan irritálják a tanítói lelkeket- Ezeken segíteni kell, pláne akkor, ha nem sok pénzbe kerül magának a kormányzatnak, vagy pedig ha valami átszervezési folyamatot von maga után. Ezt meg kell tenni azért, hogy ez a nagyszámú testület végre teljes lélekkel és odaadással szolgálhassa hivatását, minimális igényeinek teljes mértékben való kielégítése mellett. Ehhez kapcsolódik még az óvónők helyzete, akiknek egy mondatba foglalt kívánsága az, hogy mivel nagyobb képesítést kapnak, — mert a kultuszminister ur amint az előbb kifejtette, a két évet felemelte háromra ós egy gyakorlati évre, — ennek természetes következménye az, hogy nemcsak a magasabb képesítést kell nekik megadni, hanem a magasabb képesítéssel járó magasabb fizetési osztályt is, nevezetesen a VIII. fizetési osztályt is meg kell nyitni számukra. Végül a nyugdíjasok helyzetét is érintem pár szóval. A tanítói nyugdíjasokra is vonatkozik a közalkalmazottak nyugdíjasainál előállott helyzet, hogy most már két kategóriába vannak osztva: a régi és uj nyugdíjasok kategóriájára. A tanítóságnál is épugy, mint a többi köztisztviselőknél is a nyugdíjasoknak ezt a helyzetét meg kell változtatni és az igazság egyforma mértékével kell mérni. Végül a nyugdíjjal kapcsolatban csak azt érintem, hogy az iskolafentartó községek a nyugdíjtörvény rendelkezése következtében olyan nyugdíjjárulékokkal is terheltettek meg, — mert egyforma mértékkel mérték azokat ki a gazdagabb és szegényebb iskolafentartókra — hogy egyik-másik szegény iskolafentartó a nyugdíjat nem képes megfizetni, mert nyugdíj címén többet róttak ki reá, mint amennyit arra a tanitói állásra nézve állami hozzájárulásképen a kultuszministerium megállapított. Ezen a téren ugy a szegényebb iskolafentartókon,