Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-37
Az országgyűlés képviselőházának B7. és taps a jobboldalon és a középen. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Képviselőház! Már évek óta megszoktuk azt, a népjóléti és munkaügyi tárca tárgyalásánál igen szép beszédek hangzanak el (Egy hang a szélsőbaloldalon: De csak beszédek/) a népjólét emelése, a gyermekhalandóság megszüntetése* a tüdővész leküzdése és egyéb tekintetekben, de azután marad minden a régiben. Ezen á téren aligha történt valami az évek folyamán. És )( h& a népjóléti* minister ur által szétküldött statisztikákat nézzük, akkor sajnálattal kell megállapítanunk azt, hogy ugy a gyermekhalandóság, mint a tüdő vész tekintetében Magyarország még a Balkán-államok között is az első helyen van s még Bulgária mögött is áll. Az én véleményem az, hogy a népjólét alapját nem lehet jótékonykodással elintézni, mert a népjólét alapját tényleg az kell, hogy képezze, hogy a népnek jólétet kell teremteni. Értem alatta azt, hogy kereseti lehetőséget kell nyújtani, hogy lehetővé kell tenni, hogy munkájából mindenki becsületesen meg is tudjon élni. És ha ezen a téren keressük a törvényes intézkedéseket, akkor mindenki — aki a kérdést objektive kezeli — kénytelen megállapítani, hogy itt történtek a legsúlyosabb mulasztások a kormányzat részéről. (Ügy van! Ugy van! a szélsŐbaloldalon. — Ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Hivatkozom többek között arra, hogy a magyar kormány a legmerevebben elzárkózott a washingtoni nyolcórai munkaidőegyezmény törvénybeiktatása elől, amely egyezmény nem is egy szocialista követelés volt, hanem amelyet legújabban már ratifikáltak Belgiumban, Csehszlovákiában, Ausztriában. Ennek az egyezménynek ratifikálása elől a magyar kormány elzárkózott arra való hivatkozással, hogy a magyar ipar ezt nem birja ki és hogy a magyar ipar versenyképességének rovására menne egy ilyen egyezmény törvény beiktatása. Most nézzük meg. milyen hatássá 1 van ez a körülmény"? Nézzük meg azt az ipart, amely a magyar kormány részéről a legmesszebbmenőén részesül vámvédelemben, nézzük meg a textilipart, amely épen a vámvédelem réven abba a helyzetbe jut. hogy sokkal nagyobb jövedelmezőséget tud kimutatni, mint más ipar s azután állapitsuk meg, hogyan fizetik az itt foglalkoztatott munkásokat. A nyolcórai munkaidőnek törvénybe iktatása megakadályozná azt, hogy a munkaidőt tizórára hosszabbítsák még, egy másik megfelelő szociális intézkedés pedig nem tenne lehetővé, hogy a textiliparban zsenge gyermekeket, leányokat alkalmazzanak, akik idő előtt magukba szivják a rosszlevegőjü műhelyekben a tüdőbetegség bacillusait, aminek eredménye a népjóléti ministerium statisztikájában mutatkozik a tüdőbetegek és a gyermekhalandóság nagy százalékában. Azt lehet mondani, hogy nincs egyetlen ország, a világon a kulturországok között, ahol a munkás kizsákmányolásának olyan tág tere volna, mint Magyarországon. Magyarországon a munkást 25—30 évi alkalmazás után egyszerűen szó nélkül kidobhatják, sőt mondhatnám órára elbocsáthatják. Vannak esetek, amikor a munkás reggel hét vagy nyolc órakor hemegy a, műhelybe, ott abban a tudatban dolgozik, hogy egészen élete végéig ott fog maradni, hiszen 25—30 évig dolgozott már ott, soha ellene panasz nem merült feï s egyszerre csak félkilenckor jön a félülése 1927 április 8-án, pénteken. . •> 75 ügyelő és azt mondja a munkásnak, hogy adja át szerszámait. Méltóztassék csak elgondolni, hogy egy ilyen ember, akit ilyen körülmények között elbocsátanak, mit kezdjen el. Hiszen egy egész emberöltőt töltött el abban a műhelyben és mégis elbocsátották. Másfél órai munkájáért kifizetik, többet nem adnak neki, hiszen nincsen felmondási idő, semmi sincsen, legfeljebb, ha nagyon előzékenyek akarnak lenni vele szemben, az az napra eső munkabért kifizetik neki, de talán még azt sem. A múltkor egy beszédemben hivatkoztam arra, hogy az egyik bányatársulat elbocsájtott március elsején egy hétgyermekes családapát, akinek a múlt évben adott a pénzügyminister ur elismerő oklevelet abból az alkalomból, hogy egy munkaadónál huszonöt évet töltött el. A munkaadó is adott egy kis ajándékot és elismerő oklevelet a munkásnak és pár hónapra rá. az illetőt szó nélkül kitették az utcára s huszonöt évi munka eredményeképeh kikapta munkakönyvét; most aztán, mint öreg ember, mehet máshova dolgozni. Ha itt mindig munkaszabadságról beszélnek, miért nem beszélnek erről a témáról is, vagy miért csa,k akkor sürgetünk a munkaszabadság tekintetében törvényes intézkedéseket, amikor elkeseredett munkások a felett kapnak hajba, hogy ki dolgozzék ós^ ki ne dolgozzék s e felett azután tettlegességre vetemednek, amit én magam egyáltalában nem helyeslek, hiszen egészen más módja van az elintézésnek. A szegénység Veszekedik itt a nyomorúsággal és ha a szegénység és nyomorúság összevesz egymással, akkor né keressék az okokat máshol, mint abban a rettenetes nyomorban, amelyben a magyar munkásság ma sinylődik. Költségvetési beszédemben felolvastam egy levelet, amelyben jóravaló vidéki derék magyar munkások, akiknek faját Gömbös képviselő ur védeni és támogatni akarja, azt Írják, hogy reggel felkelnek a gyermekek s elmennek iskolába anélkül, hogy a szülők csak egy darab kenyeret is tudnának nekik adni, anélkül, hogy csak egy sültkrumplit is tudnának nekik adni. Ez àz állapot eredményezi a rettenetes népbetegségeket, hiszen ezek azért pusztíthatnak annyira, mert a gyermek njár zsenge korában kénytelen a legminimálisabb táplálékot is nélkülözni. Ezeken a bajokon csak ugy lehet' segitení, ha a kormány határt szab annak a végtelen kizsákmányolásnak, amely ma a gyárakbán uralkodik. Tessék elmenni a gyárakba és megnézni, hogy ott erős, egészséges emberek négy| ezer korona órabérért dolgoznak. Méltóztassék egyszer kiszámitani, hogy mennyit keres egy ilyen munkás egy hétre, mennyit vonnak le adóra, betegsegélyzőre, mennyit kell fizetni vilanyosra, lakbérre s méltóztassék a fehmarádt összeget a család tagjai számával elosztani — csak egy négytagú családot véve alapul — s kijön, hogy élelmezésre nem marad több fej énként 50.000 koronánál, úgyhogy valóságtos rejtély, hogy ezek az emberek miképen élnek. De méltóztassék elfképzelini azoknak a munkás óiknak a helyzetét is, akik olyan ipartelepen dolgoznak, amely csak heti egy-két napon át foglalkoztatja a munkásokat. Hogy élnek meg ezek a munkások egy- vagy kétnapi muníkából akkor, amikor a hat napig dolgozó i munkások is csak a legszüköseb'ben. a^ legnyomoruságosabban tengetik életüket"? Miért válik lehetővé az. hogy az egyikl oldalon horribilis, i mamutfizetések vannak, hogy egyes emberek 10»
