Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-37

Az országgyűlés képviselőházának 37. mel érti meg a szegény embernek vérrel való verejtékezését; annak a szegény munkás embernek, aki aggkorára a munka szerszámát kiejtve kezéből, kenyér nélkül maradt, nyomorúságát százszor inkább megértheti az, aki keresztyén lélekkel nézi a dolgozó embereket. Hasztalan mondják, hogy ez a munkástömeg tel it ve van ugyanazokkal az eszmékkel és gondolatokkal, amelyeket idebenn hangoztatnak. Hasztalan mondják, hogy a munkásemberek tömegeinek épen az a gondolkozása a vallással, épen az a gondolkozása a hazával szemben. Nem! Én ismerem a munkásokat, az én kerületem speciálisan munkáskerület. Az én anyaszentegyházam hivei között nagyon sok munkásember van és az a munkás, mert az én véremből, az én fajtámból való, mert ép ugy keresztyén és magyar, mint ahogy én vagyok, nekem nagyon kedves. Figyelemmel kisérve életüket, tudom, hogy nem felejtették még el. az imádságot, amelyre őket az édes anyjuk tanította és nem is akarják elfelejteni; tudom azt is, hogy nem felejtették el a magyarságot és nem is akarják elfelejteni. Tudom, hogy a becsületes munkásember ma is magyarnak vallja magát utolsó csepp véréig. Viszont tudom azt is, hogy vannak olyanok, akik a magyar munkásembernek nyomorúságából akarnak maguknak politikai tőkét kovácsolni. (Esztergályos János : Az óbudai chevra kadisa elnökétől nem kovácsolhattak maguknak sem politikai, sem anyagi tőkét!) Nekem nincs semmi közöm hozzá, ne nekem mondja a képviselő ur. Igenis politikai tőkét kovácsolnak. Vannak, akik felhasználják annak a szegény embernek nyomorúságát arra, hogy közelébe férkőzve, megmételyezzék a lelkét, annak, akik a hatalmas nemzetközi szervezettel, a hatalmas nemzetközi sajtó támogatásával ki akarják lopni szivéből a hitet és hazaszeretetet. Igen, vannak, és ha mi ezekkel fel akarjuk venni a küzdelmet, akkor legyen szabad hivatkoznom Griger Miklós testvéremnek és képviselőtársamnak beszédére, aki azt mondotta: csináljunk becsületes szociálpolitikát, de csináljuk ezt első sorban magyarok számára, és csináljunk fajvédő-politikát, mert ennék ebben az országban azt a fajt kell védenie első sorban, amely nyomorral küzd és ez a mi fajunk. Azt a fajt, azt a nemzetfentartó elemet kell felsegíteni, amely a jövendőben is mindenkor meg tudja védelmezni azt, ami ellen össze sküdtek. És én kimondom, hogy az ellen látok itt összeesküvést, ami ebben az országban ezer esztendő óta magyarnak, és kilencszáz esztendő óta keresztyénnek megmaradt. Nem akarom hosszura nyújtani beszédemet. Legyen szabad még csak egyetlen dologra felhivnom a népjóléti minister ur szives megértő figyelmét. Ö is mondotta már, hogy mennyire igazságtalannak, mennyire lehetetlennek tartja azt, hogy az öreg munkásember végleg gondoás és kenyér nélkül marad. Megdöbbentő példáit, megdöbbentő eseteit láttam annak, hogy mi lesz az olyan szegény és nyomorult emberből, aki évek hosszú során gyárakban dolgozott és utoljára, amikor már nem birta el fá.-radt keze a munkaszerszámot, teljesen magára hagyatva, kenyér nélkül maradt, sokszor olyan zug nélkül is, ahol a fejét lehajthatta volna. Azon ä szegény és munkás emberen, csakugyan segiteni kell valamiképen és én nagyon kérem a népjóléti minister urat, hogy a beigért aggkori biztosításról szóló törvényjavaslatot szíveskedjék minél előbb beterjeszteni. Azt hiszem mindannyian kész szivvel várjuk és nem; ülése 1927 április 8-án, pénteken. 67 lesz senki ebben az országban, aki örömmel ne szavazná meg minden költségét annak az intézménynek, nem lesz senki ebben a Házban, aki minden áldozatra kész ne volna, hogy az éhező, nyomorult vérünkön segiteni tudjunk. (Helyeslés.) Remélem, hogy ez a törvényjavaslat is nemsokára ide kerül a Ház elé és a többi elm on dandóimat akkor fogom majd előterjeszteni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik 1 Perlaki György jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Képviselőház! A népjóléti és munkaügyi tárca valóban a nemzetnek tárcája, ahogy azt sokszor mondtuk ebben a képviselőházban és a. múlt nemzetgyűlésen. A magyar ember megmentésének kérdése ez és többet és jobbat érdemelne a magyar kormány részéről, mint amennyiben pénzügyi és gazdasági szempontokból részesül. Hiszen az a statisztika, amelyet halálozásunkról rettenetes mementóként áll előttünk, igazán figyelmeztetés arra, hogyha valahol akarunk segiteni és alapjában akarjuk gyógyítani a bajt, akkor azt elsősorban és főképen a magyar nemzet egészsége megmentésénél kell kezdenünk. A halálozási statisztika azt mutatja, hogy míg Németországban 13-9 ezrelék a halálozás, Holladiában pedig leesett 9'6 ezrelékre, addig Magyarországon 16*9 ezrelékre ugrik fel ós igy mögöttünk csak Lettország és Spanyolország van rosszabb helyzetben. Ha mi csak Ausztria nívójára akarnánk és tudnánk gyermekhalandóság szempontjából emelkedni, 40.000 emberrel kevesebt. pusztulna el évente Magyarországon. 8000 emberrel kevesebb halna meg tuberkulózisban és 10.000-rel kisebb volna a csecsemőhalandóság. (Helyeslés balfelől.) Mégis, az elrettentő számok ellenére is kórházainknak! és gyógyítói intézeteinknek férőhelyei — bár a javulást feltétlenül konstatálnunk kell — nem szaporodnak olyan mértékben, amilyen kívánatossá tenne ez az előbb emiitett halálozási statisztika. A lakosságnak, illetőleg a betegeknek számához képest soha sincs ellég üres ágy sem Budapesten, sem vidéken. Ha pedig azt a térképet nézzük, amelyet Schioltz államtitkári ur egy igen értékes tanulmányának mellékleteképen közreadott, megdöbbenéssel látjuk, hogy Magyarország megcsonkítása következtéiben a kórházakban olyan aránytalanságok állottak elő^ hogy amig Budapesten tömörül a kórházak és klinikák | legnagyobb száma, amig a Dunántúl régi kulturális fölényénél fogtva óriási fölényt mutat kórháziak tekintetében is, addig az Alföld teljesen el van hanyagolva (Ugy van! a jobbolda' Ion.) és magyar viszonyokhoz képest olyan erős ; empóriumok, mint például Csongrád 26.000 lakossal, Hajdúböszörmény 29.000 lakossal, Me! tur 27.000 lakossal teljesen kórház nélkül van1 nak. (Elénk h0lyeslés a jobboïdalon és a középen.) T. Képviselőház! Budapesten 13.000 férőhely van és ez mindig túl van zsúfolva. A vidéki betegek idetódulnak, ami természetes, mert mindenki miniéi jobb orvost, miinél teljesebb és tökéletesebb kórházi ellátást keres. Elsősorban és főiként a népjóléti minister urnák és a népjóléti ministeriumnak az egészségügyi és kórházi viszonyok decentralizálására ] kellene törekednie ós a speciális osztályok fel| állítására és szaporítására a vidéken is, mert | ha csak két-háróm adatot hozok fel, azok olyan rettentően illusztrálják a magyar vi9*