Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-37

58 Az országgyűlés képviselőházának «5 munkaidőről, asszonyok és gyermekek elegendő pihenőjéről gondoskodni, ahol a népjólét államtitkára annak a Tébe-nek bizalmi embere, amely kezében tartja az egész magyar gyáripart. Nehéz emberi megélhetést biztosi tó munkabérekről beszélni ott, ahol a nagytőke a választási költségeit bérdiktatura révén akarja visszaszerezni; nehéz gyári egészségügyet követelni ctt, ahol a munkáltatók a legminimálisabb szociális terhek elől is elzárkóznak, ahol az iparfelügyelők útja az igazgatósági irodákon keresztül vezet; és nehéz az alkoholfogyasztás korlátozásáról beszélni ott, ahol az állam bevételeinek legjelentősebb része az alkohol forrásából fakad. Mi tudjuk és érezzük, hegy ezek a kérdések csak akkor nyernek végleg elintézést, amikor a munkásosztály elég szabadságot, elég világosságot és elég kenyeret hódított meg magának. Addig talán hébe-hóba a felébredt lelkiismeret szava odaátról is megszólal, de konzekvenciák nélkül, és amíg keserű szavakkal ostorozzák a meglevő állapotokat, azt a költségvetést, amely ezeknek az állapotoknak megszüntetésére semmit se tesz, megszavazzák, és tovább ülnek annak a hatalomnak napsütésében, amely tűri az embereknek ezrével való pusztulását. Pedig, t. Képviselőház, a budapesti iskolaorvosok jelentéséből is kitűnik az a szörnyű kép, amely szerint a kültelki iskolákban lehetetlenül magas a tuberkulózissal fertőzött tanulók száma. A Szent László-uti fiúiskolában— ezt ragadom ki, mert ez a legtipikusabb münkavidékről való — az egyik osztály 36 ta nulója közül 12 jár a diszpanzerbe. Ez 33%-os fertőzést jelent. Az iskolaorvosok által megvizsgált összes gyermekek közül 5319-nél találtak tuberkulózist s ez majdnem 100%-ban pusztulást jelent, mivel a gondozó intézetek munkája a nagy nyomorúsággal szemben majdnem meddő. A beteg izolálása teljesen lehetetlen, mert a beteg írendszerint másodmagával, de van eset, hogy még többedmagával alszik egy ágyban, az egészséges gyermekeknek a fertőtőzött környezetből való eltávolítása elé pedig elháríthatatlan akadályok emelkednek. Elrendelik közegészségügyi szempontból a diftériás, skarlátos és a többi fertőző beteg elkülönítését, holott ezek a betegségek legfeljebb néhány hétig fertőznek és veszedelmesek a környezetre. A tuberkulózisban szenvedő beteg kötelező elkülönitésére azonban, aki pedig esztendőkön keresztül veszedelmes a környezetére, aki esztendőkön fertőzheti a környezetét, nem is gondolnak, mert ha gondolnának és <ú it, rendelnék, ezt végrehajtani nem tudnák. A meglevő intézetek, kórházak, szanatóriumok nem képesek befogadni a betegek tömegét, pedig a kezdő stádiumban lévő bajt néhány hónapi kezeléssel esetleg örök időkre meg tudnák gyógyitani. De nincs hely a legsúlyosabban betegek elkülönitésére sem; ezeket különben sem veszik fel sehol szívesen, mert a kórházak és szanatóriumok nagyon féltékenyen ügyelnek arra, hogy a maguk halálozási statisztikája lehetőleg kedvező legyei). A megvizsgált beteg, aki betegségének utolsó stádiumában a legveszedelmesebb fertőző, kénytelen otthonmaradni s amikor a legjobban rá volna szorulva a gondozásra, kénytelen az egyszoba-konyhás lakósok zugaiban ápolrs nélkül feküdni, mert a ho77átartozóik majdnem^ valamennyien munkában vannak s igy kinlódja végig hátralévő napjait, mert nin^s kórház vagy akármilyen intézmény, amely ezeket a betegeket felvenné, '.ülése 1927 április 8-án, pénteken. Akik olyan szerencsések, hogy a betegpénztárak elhelyezik őket, azok is két-három hónapos kezelés után mint gyógyultak bocsáttatnak el. Munkahelyük legtöbbször már nincs szabadon, az egészségesekkel való munkaversenyben nem tudnak helytállni, újból betegek lesznek s közben a betegpénztárakból kijelentve, nincs módjuk újból bejutni kórházba vagy szanatóriumba. A kórházak fizetőszobái üresen állanak, mialatt az ingyenhelyekért, ingyenszobákért, ingyenágyakért valósággal sorban állanak és hónapkra elő vannak jegyezve a betegek. T. Képviselőház! Ez a városi betegekre vonatkozik, de a falusi betegek még sokkal rosz'szabb helyzetben vannak. A falusi betegek legnagyobb része oly lakásban él, amely már magábanvéve előidézi a betegséget, a beteg számára pedig egyenesen halálos veszedelem. Aki dr. Gáli és dr. Horváth »Adatok a tanyai^ lakosság tuberkulózisának kérdéséhez« című munkáját elolvasta és az abban közölt adatokat megtekintette, kell, hogy kétségbeessék azok felett az állapotok felett, amelyek a tuberkulózis térületén a falusi lakosság között fennállanak. Csak részbeni segítség ebben a kérdésben, s a már meglevő bajokat nem szünteti meg az, hogy néhány uj diszpanzert, uj intézetet állitunk fel. Nagyobb szabású, erőteljesebb intézkedésre van szükség ezen a téren, nagyohb bőkezűségre, mint aminőt ezen a téren a népjóléti ministerium felmutat. Addig is azonban, mig ezt a bőkezűséget elérjük, kérem a Képviselőházat, méltóztassék elfogadni azt a határozati javaslatomat, amely intézetek és üdülőhelyek felállítását célozza (olvassa): »A képviselőház utasitja a népjóléti minister urai hogy a tüdővész elleni hatályosabb küzdelem céljából minden városban létesítsen tüdőbeteg-gondozó intézeteket és szaporítsa az üdülőhelyek és szanatóriumok számát.« (Propper Sándor: Hogy forradalmarkodik ez a Kéthly képviselőtársunk!) Természetesen ez nem jelent gyökeres orvoslást; mélyreható orvoslást csak azoknak az okoknak megszüntetése fog előidézni, amelyeket előbb felsoroltam, azoknak a gazdasági és társadalmi bajoknak megszüntetése, melyekről az előbb beszéltem. Addig is lehetőleg preventióval kellene megakadályozni, hogy idáig jussanak a dolgok, lehetőleg már az anyánál, a gyermeknél kell megfogni a dolgot, hogy azok el ne jussanak odáig, amikor már teljesen védtelenül állanak ennek a betegségnek pusztításával szemben. Az anya- és csecsemővédelemre gondolok itt a népjóléti tárcánál, amelynél szintén meg kell állapitanom azt, hogy ez is a mi saját problémánk, a dolgozók, a vagyontalanok problémája, hiszen az anyavédelem és gyermekvédelem túlnyomó részben a vagyontalan osztályokra vonatkozik. Lehet és bizonyos is, hogy vannak a népjóléti tárcának intézményei; ismerem is őket, tudom is, hogy hogyan dolgoznak, de a munkát nem az intézményekből, hanem az eredményekből akarjuk megitélni. A munkát nem abból akarjuk megítélni, hogy a népjóléti ministeriumnak elég szép szervezete van-e evvel a kérdéssel vaw foglalkozásra, hanem azokból az eredményekből akarunk ítélni, melyeket ezek az intézmények elérnek. Ha az anya- és csecsemővédelem, anya- es gyermekvédelem terén meglévő intézményeket nézem, akkor csak egyetlenegy intézményt látok, amely valóban eredménnyel dolgozik, és ez a Stefánia Szövetség, amely a maga nagy átfogó munkájával valóban méltóan betölti a maga hivatását, Talán azért,