Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-36
Az országgyűlés képviselőházának 36. Pedig most közeledik a minister ur az ő álláspontja felé!) Sajnálom, de a házszabályok ezt előírják. Propper Sándor: Tudom, hogy a kapitalizmus nem parancsol káplár módjára; elég, ha odamegy az ankétre, kijelenti, hogy nem hajlandó, nem tudja megcsinálni, ellenszegülést vagy valami egyebet javasol és ugyanabban a félórában megszűnik ez a gondolat és születik egy másik. S most a népjóléti ministériumban fúrják és faragják ezt a másik gondolatot, amig ez Fcnyőéknek tetszik, h a az — majd meglátjuk néhány hónap vagy néhány esztendő múlva — megint javaslat formájában kerül a nyilvánosság elé, és ha azt ismét néhány ankét letárgyalta, majd megint előáll egy Fenyő Miksa, vagy egy másik és azt fogja mondani, hogy: nem lehet, s akkor majd az a kérdés is lekerül a napirendről. Igen sokat méltóztattak beszélni szociálpolitikáról. Elnök: Mégegyszer figyelmeztetem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni, mert beszédideje lejárt. Propper Sándor: Szabad a mondatomat befejezni 1 ? Elnök: Tessék, de nagyon rövidre fogva! (Derültség.) Propper Sándor: Arra hivom fel a mélyen t. minister urat és a t. túlodalt, méltóztassanak , ezeknek a szociálpolitikai Ígérgetéseknek és ennek a széltében propagált szociálpolitikai programmnak értékes, megfogható tartalmat adni. Miután én a kormány iránt és végtelen sajnálatomra a népjóléti minister ur iránt is — minthogy nem tartom őt népjóléti, csak közegészségügyi ministernek, mivel a népjóléttel nem sokat foglalkozik, mert nem tud vele sokat foglalkozni — bizalmatlansággal viseltetem, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A népjóléti minister ur kivan nyilatkozni. Vass József a^ ministerelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi minister: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ez a dupla, tehát a kormány és az én személyem iránt is kifejezett bizalmatlanság annyira megdöbbent, (Derültség a jobboldalon. — Propper Sándor: Csináltak már vicceket a történelem folyamán az urak és megbánták!) hogy méltóztassék megengedni, hogy egynéhány mondattal kimagyarázzam azt a megfejthetetlennek látszó rejtélyt, amelynek megoldására Propper igen t. képviselőtársam meglehetősen sok időt fordított, nagyon beható és nagyon szakszerű magyarázattal. Tudniillik arról van szó, hogy annakidején az ankétek sorozatán keresztül tárgyaltuk a munkahiány esetére szóló biztosítás javaslatát. Ebben az időben kijelentések történtek részemről is és más oldalról is olyan értelemben, hogy ezzel a javaslattal foglalkozunk, ezt a javaslatot a Ház elé kívánjuk terjeszteni, természetesen akkor, amikor a javaslatnak a megfelelő intézményes biztosítékokat meg tudjuk szerezni abban az irányban, hogy ne legyen a javaslat, illetve a törvény esetleg a munkátlanság kitenyésztője. Ez a kérdés, — amint akkor is bátor voltam a nyilvánosság több fórumán kifejteni — öszefügsésben és r kapcsolatban van a munkaközvetítés kérdésével. Az ankéteken ismételten hangsúlyoztam, hogy a munkaközvetítésnek a munkaadó- és munkáséra a Meltiséo*ek kezéből való kivétele és teljes állaimositása olyan KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. III. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 41 priusz, amely elengedhetetlenül kell hogy megelőzze a miunkiahiány esetére szóló biztosítást. (Helyeslés a jobboldalon.) Méltóztatnak tehát látni, hogy magának a javaslatinak két priusza van. Az egyik, amely a javaslat lényegére vonatkozik, az, hogy sikerüljön annak olyan formát, olyan belső intézményes szerkezetet adni, hogy az én megyőződésem és megnyugvásom szerint tényleg eliminálja azt a veszedelmet, hogy a munkátalanság kitenyésztésére alkalmat ad. A másik pedig az. hogy ha még igy meg van is már szerkesztve maga a javaslat, nem lehet még tárgyalás alá sem venni addig, amig a másik priusz meg nincs oldva, amely időben is kell, hogy ezt megelőzze, t. i. az egész munkaközvetítésnek állami kézbe való átvétele. Ebben az értelemben történtek a nyilatkozatok. Annak idején, amikor az ankéteket az érdekeltekkel való ankétezés sorozatát lezártam, a nagy nyilvánosság elé vittük át ezt a kérdést és Dréhr akkori t. képviselőtársam, most pedig államititkár-tisztviselőtársam az én kérésemre ment el bizonyos gazdasági fórumok elé, hogy ezt a kérdést ott is megtárgyalja, teljesen abban az értelemben, mint aminő értelemben én magam foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Mert hiszen a nézeteink akkor sem tértek el egymástól, aminthogy most sem térnek el, mert Dréhr Imre képviselő és államtitkár úrról nem lehet azt feltételezni ,— mint ahogy t. képviselőtársam sem tételezte fel — hogy nézetei megváltoznának ilyen fontos kérdésben, csak azért, mert időközben magas állami pozícióra lépett fel, (Éljenzés a jobboldalon.) A helyzet ugy állott, — nekem ezt meg kell vallanom egészen^ őszintén — hogy nem voltam képes eladdig még az összes külföldi rendelkezések, tervezetek és már életbelépett törvények tanulmányozása alapján ennek a tervezetnek, javaslatnak olyan szerkezetét megtalálni, amely engem megnyugtatna abban az irányban, hogy itt csakugyan nem lesz valami veszedelme annak, hogy a munikátlainságot elősegítjük. Kérem nagyon a t, képviselőtársamat, méltóztassék nekem elhinni, hogy én is lelkiismerettel dolgozó ember vagyok s ezt feltételezem mindenki másról. Amikor tehát én a saiát lelkiismeretemmel nem vagyok még tisztában egy olyan törvény javaslati koncepció dolgában, amelyet a Ház elé kívánnék terjeszteni, természetes, hogy ez egy impedimentum prohi; bens rám nézve s nem tudom akkor a Ház elé hozni, mert hiszen nem tudnám a Ház előtt képviselni. Ez tehát az egyik oka annak, hogy miért foglalom el azt az álláspontot, hogy nem tudom most idehozni ezt a javaslatot s nem tudom rövid időn belül sem idehozni. Eladdig nem tudom idehozni, amig^ önmagamban meg nem oldottam ezt a nehézséget. A másik pedig az hogy a munkaközvetítés elállamositásának kérdése sokkal komplikáltabb kérdés, mint amilyennek első pillanatra látszik. Ez is igen súlyos előmunkálatokat igényel, mert hiszen nem elégséges egyszerűen egy törvényparagrafussal, vagy egy rendelettel kivenni — mondjuk — a szakszervezetek vagy munkáltatók kezéből, vagy mindakettő kezéből a munkaközvetitést, hanem helyébe kell állítani egy olyan szakszerűen dolgozó és a szétdifferenciált munkaalkalmakat teljesen szakszerűen felölelő olyan szervet, amely ezeknek a feladatoknak legalább ugy megfelel, — de mindenesetre kell, hogy jobban megfeleljen — mint ahogy most megfelel ez a bilaterális munkaközvetités. 6
