Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

412 Az országgyűlés képviselőházának 44. ülése 1927 május 11-én, szerdán. dése aktuális már 30—40 esztendő óta és aktuális is lesz mindaddig, amig becsületesen, a mai kor szellemének megfelelően nem fogják megoldani. A választójoghoz azonban más is kell. Azokból az adatokból, amelyeket emiitettem, látjuk, hogyha nincs közszabadság, ha az Írásnak, a sajtónak szabadsága a kormány kegyétől és akaratától függ, ha nincs szólásszabadság, ha nincs egyesülési és gyülekezési jog, akkor a választójogi törvény kevés ahhoz, hogy a bajok orvoslását elérjük. Épen ezért azt mondom, hogy teljesen aláirom Rassay Károly t. képviselőtársamnak szegedi felhivását, bár ugy tudom, hogy azt nem intézte egészen mindenkihez és ha mindenkihez intézte is, valahogy nem jutott megfelelő visszhanghoz a magyar közvéleményben. Én mégis azt mondom, aki ennek a felhívásnak érvényt akar szerezni, annak pártállásra való tekintet nélkül oda kell állani a választójog követői közé, annál is inkább, mert nem tudom elképzelni, hogy másképen a dolgokat megoldhassuk. Mi a magunk részéről nem csinálunk és a múltban sem csináltunk titkot abból, hogy a választójog- kérdésben mindenkivel, még az ördöggel is hajlandók vagyunk szövetkezni s mint ahogy eddig is bárkivel odaálltunk a választójogért hadakozni, ugy ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. Ez azonban nemcsak a mi feladatunk. Értsék meg az urak, hogy elsősorban a polgárság feladata a polgári jogok kivívása. Bármilyen távol legyünk mi egymástól, elsősorban a polgárságnak kell rájönnie arra, hogy a választójog kivívása nélkül a polgári szabadságok is az ebek harmincadjára jutottak. Minthogy én személyi változásoktól sohasem vártam eredményeket, rendszerváltozást pedig a mai időkben egyáltalában nem remélhetek és mert bizalmatlan vagyok ezzel a kormányzati rendszerrel szemben, amelytől annak ellenére, hogy személyi változás történt, semmi javulást nem is vártam, a belügyi tárca költségvetését nem tudom megszavazni és épen ezért ezt a költségvetést még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: F. Szabó Géza! F. Szabó Géza: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a jobbóldalon.) Amikor a belügyi tárca költségvetésének szám oszlopai és a belügyi kormány fenhatósága alá tartozó intézmények és hatóságok felett szemlét tartok, első tekintetem a m. kir. csendőrségre esik, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. (Jánossy Gábor: Éljen a világ legjobb katonája. — Éljenzés. — Esztergályos János: Legyen önnek szerencséje hozzá! — Zaj. — Jánossy Gábor: Örülök is, ha kezet foghatok egy becsületes, magyar csendőrrel! — Esztergályos János: Az más ! — Zaj. — Egy hang a jobboldalon: A képviselő urnák ugy látszik rossz emlékei vannak!) Elnök: Csendet kérek! F. Szabó Géza: Érdekes, hogy ez az ízigvérig magyar intézmény, amely hovatovább mind közelebb jut a nén lelkéhez, (Zaj a szélsőbaloldalon. ~- Szabó Imre: Szuronnyal nyit magának utat a nép lelkéhez!) voltaképen nem magyar talajból sarjadt ki. Az abszolút korszak idején osztrák csendőrök, zsandárok tartották itt fenn a közrendet és a kiegyezés alkalmával történt, hogy amikor a vármegyei autonómia körébe visszavonattak a közrendészeti kérdések, a vármegye a maga csendbiztosaival és pandúrjaival látta el ezt az fontos feladatot. Az erdélyi részen azonban maradt minden a régiben, ott osztrák zsandár teljesítette ezt a feladatot és természetes, hogy a nép nem látott benne mást, — most már az anyaországban lévő autonóm magyar

r rendészeti szervekkel való öszehasonlitás révén is — mint a régi osztrák uralomnak ittmaradt kellemetlen emlékét. És érdekes, mégis ebből fakadt ki a m. kir. csendőri intézmény. 1876. májusában történt, hogy legfelsőbb rendelettel az erdélyi közös csendőrparancsnokság fenhatósága alól a mi honvédelmi ministerünk fenhatósága alá helyeztetett az ottani csendőrség'. Az 1881 : III. te. a m. kir. csendőrséget szervezte az egész ország területén, de ennek a magyar csendőrségnek törzse, kiindulási pontja mégis az volt, amit eredetileg 1876ban Erdélyből átvettünk. Innen indult el a magyar csendőrség az ő felelősségteljes, nagy és súlyos feladatánaik útjára. Nagy és súlyos a magyar csendőr feladata, mert ez egész embert, teljes önfeláldozást kivan. (Ugy van! jobbfelől.) Azt kívánja, hogy kemény és erős legyen az ökle, de azért a szive ne legyen kőből; azt kívánja, hogy tekintélyt tudjon tartani, de amellett a tekintélyeket tisztelje; azt kivánja, hogy vallja, hirdesse és példát adjon arról, hogy a kívánatos és szükséges szigornak és erélynek csak egyetlen alappillére van, amely azt elfogadhatóvá teszi: az igazság. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a feladatnak gyönyörűen felel meg a magyar csendőrség. Ott áll feladatának tiszta magaslatán, annak ellenére, hogy a mai súlyos viszonycik között nincs ott hátvédjéül a régi erős hadsereg s annak ellenére, hogy most nem a kitanult, kipróbált hadseregbeli altisztek közül egészíti ki magát, hanem önmaga neveli magának és fegyelmezi a kiképzetlen újoncokat. Jubileumát is szerényen, önérzetes csendben, (Ugy van! jobbfelől.) önérzetes méltóságban ülte meg. Egy kiváló tagja, dr. Preszly Lóránt őrnagy megírta »A csendőrség úttörői című díszmunkáját s ezzel a vasnál és ércnél maradandóbb emléket állított a csendőrség úttörői « nek és azoknak, akik a mai csendőrség alapjait lerakták. (Ugy van! jobbfelől.) Szükségét éreztem annak, hogy a mi elismerésünknek és hálánknak naplónkban is nyoma legyen s ezen elismerésnek és hálának kinyilaitkoztatásaképen felkérem a belügyminister urat és általában a kormányt, hogy ne kiméi jen semmi áldozatot, mert a csendőrség fejlesztése és mostani nivón tartása minden nemzeti áldozatot megérdemel. (Propper Sándor: Az elnyomatás legfőbb biztositéka. — Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk. — Elnök csenget.) T. Képviselőház! Ezen ünnepélyes szavak után áttérek beszédem voltalképeni tárgyára. Mielőtt azonban ezt tenném, az előttem felszólalt Szabó Imre képviselő urnák néhány kijelentésével kívánok foglalkozni. A képviselő ur általában a képviselőválasztásokkal foglalkozott, (Esztergályos János: Nem is volt választás a legtöbbje!) egész beszédén ez vonult végig. Mielőtt egy kijelentése a belügy minister ur részéről kellő méltatásban részesülne, kénytelen vagyok már itt megismételni. Azt mondta ugyanis, hogy a legutóbbi országgyűlési képviselőválasztás nem volt más, mint a közigazgatási hatóságok hivatalos hatalommal való visszaélésének sorozata. (Ugy van! a szélsőbáloldalon. — Propper Sándor: Az ön csendőrei választották meg őket! — Zaj jobbfelől.) A képviselő ur illetékes helyről meg fogja kapni a választ, de a magam részéről a köz-