Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 13 Nézzük csak a kisebbségek kérdését, nézzük a román kormány eljárását a kisebbségi kérdésben. Aban a pillanatban, amikor még az a mai formájában megkonstruált nemzetközi jog is véletlenül egy pártatlan igazság felé kezd vezetni, lemond, visszavonja biráit és megszegi nyilvánosan, világosan még ennek az átkos, általunk mindig perrhoreszkált trianoni békeszerződésnek intézkedéseit is. (Ugy van! Ugy van!) Nem lehetséges kisebbségi jogokat ugy kezelni, ahogy azokat Románia és a szomszédállamok kezelik. Nem lehetséges lábbal tiporni az ősi benszülött lakosság jogait és ugyanakkor azt kiváimi, hogy vegyük revizió alá a nemzetek egymáshoz való viszonyát. Amikor látjuk, hogy azok az elnyomott magyarok Erdélyben, azok az elnyomott magyarok a Felvidéken az ősi velük született emberi joguk, drága nyelvük használatában esendőreslzmákkal vannak gátolva s hogy ott a mi ősi intézményeinket, a mi alapjainkat, az ősi földet elveszik és kizsarolják ott élő testvéreinktől, végeredményben megstemmilsitik a tulajdonjogot mindenféle lehetetlen rendszabályok alkalmazásával: akkor mindez kiáltó argumentum arra, hogy Európa s különösen KözépEurópa békéje mindaddig nem fog helyreállani, amig ezeket a jogtalanságokat és viszszásságokat megszüntetni nem fogják. (Élénk helyeslés és taps.) Nekünk évezredes jogunk alapján igazán erkölcsi kötelességünk itt hangot adni az érzés ezen szavának akkor, amikor külpolitikai aktivitásunk tekintetében örvendetes események vannak. Hivatkozom egy könyvre, amely Franciaországban jelent meg, Octav Homberg könyvére, akinek köztudomású Poincaré-hoz való jó viszonya, s ezért én, mint a magyar országgyűlés tagja, igazán lojális vagyok, amikor Poincaré legjobb barátjának szavait akarom az országgyűlés termében felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ha ez jog a franciákra nézve, akkor jog a magyarokra nézve is. mert a jogban nincs különbség a nemzetek között, különben nem jog, hanem ököljog. (Ugy van! Ugy van!) Mert a jog csak akkor jog, ha erkölcsön alapszik. A jog nem lehet ellentétben sohasem az erkölccsel. Mit mond Homberg az ő könyvében, amikor Franciaországnak Amerikával szemben fennálló adósságairól beszél*? Azt mondja (olvassa): »Hogy egy kötelezettség ereje teljes és megszentelt jellegű legyen, szükséges, hogy szabadon lett légyen vállalva, az ügy teljes ismeretével és külső elem közbejötte nélkül. Minden civilizált nemzet kódexe az unalomig hangsúlyozza, hogvha a kötelezettséget a kötelezett akarata ellenére vették ki, akkor ellene szól a kényszerhelyzet elve. Már pedig bizonyos, hogy a franciák kényszerhelyzetben voltak, amikor a hadikölcsönöket felvették, hiszen a német ágyuk dörgését hallani lehetett Párizsban.« Ha nem keletkezik jog akkor, amikor egy nemzet kényszerhelyzetben járul hozzá egy szerződéshez, akkor én a magyar társadalom és az egész magyarság szavának adok itt kifejezést akkor, amikor azt mondom, hogy Európa közvéleménye vegye tudomásul; mi sem akarunk mást, mint amit Poincaré barátja mondott. (Élénk helyeslés.) Csak egy olyan békeszerződés lehet kötelező a nemzet egyetemére nézve, amely nem a kényszerhelyzetben, de a sziv és az agy szabad elhatározásában leli indokát. (Élénk helyeslés.) Mindaddig, ,amig egy kényszerhelyzetben reánk diktált békéről van szó, a magyar társadalom jaja ide fog hallatszani és át fog hallatszani egész Európába, mert ez a jaj az erkölcsből, jogból és igazságból fakad. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) "* Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. előttem szólott képviselő ur lendületesen • aposztrofálta egyfelől a nagyhatalmakat, másfelől a körülöttünk fekvő országokat. Hirdeti, hogy egyedül a reánk kényszeritett békeszerződések szava alapján Magyarország beillesztése Közép- és Kelet-Európa politikájába lehetetlenség. Mig lelki megnyugvás, lelki harmónia nem jön létre, addig itt barátságról és barátsági szerződésekről — magasabb értelemben —'• nem lehet szó, mert azoknak igazi érvényt és igazi értéket az a lelki megegyezés adhat csak, amelyet a kölcsönös és jogos érdekek méltányos kielégitése nyújthat csupán. (Élénk helyeslés a középen.) De "Wolff Károly igen t. képviselőtársam felszólalása élénk illusztrálása egyszersmind annak is, hogy az — amit Wilson betegségében álmodott, egy nagyszerű, világokat és nemzeteket kiegyenlítő népszövetségi intézmény létesítéséről, amiről Wilson azt mondotta, hogy a Népszövetség rendeltetése és hivatása az, hogy a hatalmak kiballanszirozása helyett a megszervezett beket intézményesítse a világon — csak egy^ álmodozó álma volt, amelyet az élet és a valóság nem tud soha^ megvalósítani. Arról a népszövetségi intézményről, amelyet Wilson akkor elvben rádiktált a világra, igen bölcsen mondotta egy gyakorlati politikus, a franciák akkori képviselője, Paul Cambon, hogy: »Az elnök csak alkossa meg az elveket, a gyakorlatba és az életbe majd mi, franciák fogjuk ezt átültetni.« Ez illusztrálta legjobban a helyzetet és az, hogy micsoda gyakorlati értéket és jelentőséget lehetett az ököljog győzelmének korszakában eme ideális eszmék papirra vetésének tulaj donitani. Valóban, ha végignézzük a^ Népszövetség működésének gyakorlati eredményeit; ha látjuk, hogy Amerika és Oroszország egyáltalában nem voltak hajlandók csatlakozni ehhez a Népszövetséghez, Németországot pedig hosszú időn keresztül kizárták abból; ha látjuk, hogy Lord Robert Cecilnek 1923-ban és 1924-ben a lefegyverzésre tett indítványait egyszerűen elvetették; s ha látjuk, hogy az első leszerelési konferenciáit meghiúsította Anglia és Franciaország, a második leszerelési konferenciát pedig most Genfben az üvegpalotában akkor tartják meg és akkor tanácskoznak a leszerelésről, amikor Kínában ugyanezalutt az idő alatt vigan szólnak az ágyuk: akkor ezeknél élénkebb illusztrációja annak, hogy ez irott malaszt maradt és marad csupán, azt hiszem, nem szükséges. (Élénk helyeslés minden oldalon.) Valóban, bármilyen tisztelettel viseltessem is a biztonsági és barátsági szerződések iránt és bármilyen nagy lépésnek tartsam is előre — amire később rátérek — azt az eredményt, amelyet Itáliában sikerült elérnünk, az bizonyos, hogy óva kell intenünk mindenkit eme barátsági szerződések jelentőségének túlértékelésétől. (Helyeslés balfelől.) Azt hiszem ugyanis, hogyha bármely államfőt vagy bármely or-