Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-34

406 Az országgyűlés képviselőházának gám, aki segit a hajcsárkodásban, segit a korit; ácsforgatásban, segit nekem titeket kizsákmányolni, annak megadom jutalmul egész havi fizetését, annak adok karácsonyra tantiemet, te pedig csak két-három vagy egy napot kapsz, vagy semmit sem, ha nem tudlak foglalkoztatni. Miért nem gondolnak arra, hogy egyszer már határt kellene szabni annak a lelketlenségnek is, hogy munkásokat, akik 25 vagy 30 éve vannak egy vállalatnál, szó nélkül kidobáljanak az utcára? Vannak munkások, akiknek a múlt évben adták át a pénzügyminister és a munkaadó elismerő oklevelét és most, 3—4 hónappal ezelőtt kitették őket az utcára a gyermekeikkel együtt. Helyes ez? Nem mondom, hogy ezek büntetendő cselekmények, mert tényleg a büntetőtörvénykönyvben nincsen semmiféle oly rendelkezés, melynek alapján az illetőket felelősségre lehetne vonni, de az a baj, hogy nincsen, mert ilyennek lenni kellene. Mert ha tudnak törvényt csinálni az állatvédelemre, akkor kell törvénynek lenni az embervédelemre is. Törvényt kell alkotni arról is, hogy nem lehet valakinek munkaerejét egy egész emberéleten keresztül igénybevenni, nem lehet egy ember munkáját kihasználni és nem lehet megengedni, hogy akinek munkája révén hatalmassá, naggyá fejlődött a vállalat, azt, amikor megöregszik, szélnek eresszék, kidobják vagy azt mondják neki: köszönje meg, hogy ennyi ideig kenyeret adtunk magának. Kell, hogy ezeS a problémák elsősorban foglalkoztassák a képviselőházat. Hangsúlyozom, hogy nem tudok elképzelni egy boldogulást, egy gazdasági fellendülést addig, , amig nyomorult, alacsony bérek vannak. A munkaadók részéről minduntalan halljuk azt a kijelentést, hogy a magyar ipar nem tud versenyképes lenni, ha magasabb munkabért kell fizetnie. A magyar ipar ne legyen versenyképes nyomorult, alacsony munkabérek mellett. A magyar ipar élvezi a magasabb munkaidőt, élvezi az előnyösebb helyzetet, értve ezalatt azt, hogy kevesebbet fizet munkásainak s^ mégis azt látjuk, hogy ahányszor arról van szó, hogy a magyar iparnak valahol érvényesülnie kell — közüzemekben, városi üzemekben — a magyar ipar viszszaél ezzel a helyzettel és lényegesen drágább, mint .a, külföldi ipar, amely munkásainak nyolcórai munka mellett tisztességes bért fizet és emellett több szociális terhet is visel, mint a magyar ipar. Én mindenkor azt az álláspontot képviseltem és képviselem annak ellenére, hogy látom ezt a helyzetet, hogy mindent itthon kell beszereznünk. Nekem az az álláspontom a fővárosnál is, hogy minden gépet — legyen az akár seprőgép, akár egy nagy gőzturbina — Magyarországon kell gyártani, mert vallom, hogy a magyar ipar van olyan jó és tökéletes mint a külföldi, s a magyar munkás van olyan szakképzett, mint bármely munkás, és épugy elő lehet állitani itthon mindazt, amire szükség van, mint ahogy azt a külföldön elő tudják állitani, sőt esetleg még jobban is. Ahhoz azonban, hogy a kormány magas vámokkal védje ezt az ipart, mint ahogyan ez megtörténik a textilgyáraknál, a mely ipar ezt a helyzetet arra használja, hogy itthon megdrágítson mindent — segédkezet nem nyújthatunk. Épigy nem nyújthatunk segédkezet ahhoz sem, hogy a magyar bányatársulatok kartellbe lépve egymással, megállapítsák a szén árát. Vannak bányatársulatok, amelyek ma, amikor a magyar munkásság ilyen rettenetes nyomorban van, hét-nyolc, sőt kilencezer koronát ke34. ülése 1927 április 5-én, kedden. résnek haszon fejében métermázsánként. Ha ezek a társulatok kevesebb jövedelemmel elégednének meg, több magyar szenet lehetne elhelyezni, mert akkor a magyar szén jobban tudná felvenni a versenyt a külföldi szénnel, mint ahogy arra most képes. Ugyanez a helyzet a textilnél is. A magas vám, amelyet a textilgyárosok kijártak maguknak a kormánynál, nem szolgálhat ürügyül arra, hogy kiskorú leánykákat alkalmazzanak vállalataiknál, azokat rosszul fizessék és tiz órát dolgoztassanak velük. És e mellett árujuk sem versenyképes, nem olcsóbb, legalább nem lényegesen olcsóbb, mint a külföldi gyár áruja, amelyet magasabb munkabérrel, 8 órai munkaidő mellett állitanak elő és amelyet terhel e mellett a szállitási költség és a vtám is. Ezt az egyenlőtlenséget ki kell küszöbölni a fogyasztók érdekében. Ezek a kérdések, sajnos, nagyon ritkán találnak meghallgatásra itt a Házban, épen azért kívánatos, hogy azokat mennél gyakrabban szóvátegyék. Az ipari vállalatoknál ez igen kellemetlen és rossz néven is veszik, hogy ilyen helyen támadják őket. És miután nem szeretik, igyekeznek ellensúlyozni. Ennek magyarázata azután az is, hogy ezek az iparvállalatok a legutóbbi választások alkalmával miért foglaltak állást olyan agresszíven és minden befolyásukat érvényesítve a szociáldemokrata párt jelöltjeivel szembeni. Ők nemcsak a maguk politikai felfogását igyekeztek érvényre juttatni, hanem gazdasági érdekeiket is meg akarták védeni, amelyek nagyon gyakran összeesnek az egyéni érdekekkel. Abból a célból, hogy a munkásság szervezkedését megnehezítsék, igyekeznek mindenféle rendszabályokat életbeléptetni. r Egyáltalán nem tartozik a ritkaságok közé, hogy elbocsátják a munkások vezetőit, akik ott hüsz-huszonöt éve dolgoznak; támogatnak mindenféle olyan egyesülést, amelynek célja a munkásság egyöntetű fellépésének megakadályozása, Erre nem restek, áldoznak is meglehetősen sokat. Ujabban most egyes társadalmi osztályokban lábrakapott az a felfogás, hogy tényleg komolyabban kellene foglalkozni a munkáskérdéssel. Nekem alkalmam volt egyszer egy ilyen beszélgetést végighallgatni, amikor is az illető erről a kérdésről tartott előadást valakinek. Többek között igy érvelt (olvassa): »Politikusaink, akik hivatva lettek volna ezzel a fontos üggyel foglalkozni, kevés kivétellel önző érdekeik kielégitésére használják fel mandátumaikat és lényegében csak kritikai működést fejtenek ki.« Azt mondja az illető, hogyha pl. Ők ezelőtt pár évvel elkezdték volna a munkásság megszervezését, akkor már milyen szép eredményt tudtak volna elérni. Csak az a baj folytatja, — hogy az urakat sokkal jobban érdekelte a kártya, a mulatság és a szépasszonyok iránti túlságos előszeretet, semhogy komolyan foglalkoztak volna szociális kérdésekkel. Az ő elgondolásuk körülbelül az, hogy nekik kell a munkások vezetőinek lenni, t. i. az uriosztálynak, nekik kell a munkásság vezetését kézbevenni és nem szabad engedni, hogy a munkásságot azok vezessék, akik eddig vezették. Azt mondja azután tovább, hogy foglalkozni kell azzal is, hogy a szociáldemokrata szakszervezeteknek lehetőleg mennél több kárt okozzanak és erre^ nézve kéri a hatóság támogatását. (Esztergályos János: Azt csinálják évek óta! — Szabó Imre: Anélkül ugy sem tudnak semmit sem csinálni!)