Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-33
3S2 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése. 1927 április l-én y pénteken. gálát során a közérdek szempontjából, a közérdek nyomása alatt a vizsgálat egyes adatait nyilvánosságra hozza. Ha véletlenül megtörténik, hogy valamely a sajtó által nyilvánosságra hozott adat benne foglaltatik a vizsgálati vagy nyomozási iratokban, akkor már tiltott közlést követ el az ujságiró. Vagyis ha hű és igaz adatokat hoz nyilvánosságra, amelyek a hivatalos adatokban is megvannak, de ö azokat magánnyomozás utján szerzi meg, már tiltott közlési per szakad a nyakába. Ha nem mondana igazat, ha adatai nem volnának benne a vizsgálati adatok sorában, akkor semmi baj se volna. Ha tehát nyiltan hazudik, hamis adatokat közöl, abból semmi baja sem lesz, de mert ugyanazok az adatok véletlenül belekerülhetnek a vizsgálati adatok közé is, tiltott közlési perhez jut. Ezer és ezer ilyen eset van. Egy párat el kell mondanom, tisztán kuriózum kedvéért. Megtörtént az, hogy például Lederer Gusztáv akasztásánál egy Abdái Gusztáv nevű volt britanniás beszélgetett valakivel a közönség sorában. A jelenlevő ujságiró ezt megírta egy mondatban és emiatt becsületsértési ós rágalmazási pert kapott tiltott közlés címén. Menjünk tovább! Volt egy gyilkosság Agárdon és ennek^ a gyilkosságnak a gyanúsítottja, egy főerdész, két hónapot ült vizsgálati fogságban, mint gyanusitott. Két hónap után kikerült a fogságból. A lapok két hónapon keresztül irtak erről, hivatalos jelentés is jelent meg a lapokban. Két nap múlva följelentette a gyanusitott a lapokat ós az újságirók a vádlottak padjára kerültek. Volt azonkivül egy másik eset is Leír er Amália meggyilkolása kapcsán. Ebben az ügyben Leirer Lőrinc, az apa is alaposan gyanusitott volt. Véletlenül kiderült az ártatlansága, mert annyira alaposan gyanusitott volt, hogy esetleg benne is maradhatott volna az ügyben. A nyomozó hatóságoknak, minthogy más gyanúsítottat nem tudtak maguknak szerezni és minthogy eredményt kellett produkálniok, — nem akarom őket meggyanusitani — minden adat annyira a kezükre játszott ebben a perben, hogy egészen bizonyosra lehetett venni, hogy Leirer Lőrinc bűnös ebben a cselekményben. A véletlen vezetett a megoldásra és ennélfogva Leirer Lőrinc ártatlansága bizonyossá vált. Valamennyi lap foglalkozott ezzel az üggyel és ezért rágalmazási és becsületsértési per formájában a bíróság elé kerültek az újságírók. Jönnek azután az úgynevezett helyreigazitási perek. Az 1894 : XIV. te. 20. §-a alapján mindenki helyreigazit már. Egész nagy utániak vannak a helyreigazitási szövegben. Helyregazit a Mérnöki Kamara, amelynek valami afférje van Alpár Tgnáccal. A Mérnöki Kamra ülésén Alpár Ignác elmondta titakozó beszédét és ez megjelent a lapokban. Alpár Ignác maga is megerősítette a lapokban, hogy ő elmondotta ezt a beszédet. Másnap azután a Mérnöki Kamara megcáfolta, hogy Alpár Ignác azt mondotta, amit mondott és ezt helyreigazítást közre kellett adni. Ma már fogságban ülő emberek is küldenek fogságukból belyeirgazitó közleményt. Lehetetlenség a sajtónak ilyen körülmények között becsületesen és hűen teljesítenie a kötelességét. (Simon András: Minden nyugati államban megvan a helyreigazítás! Még sokkal szigorúbb formában, mint itt!) E kérdésben egy nag:, r obb tekintélyre hivatkozom. Az önök soraiban ül egy igen nagyrabeesült képviselőtársam, aki az egyetem padjaiban véletlenül velem együtt ült: Váry Albert, volt koronaügyészlAlyettes. Neki van egy közleménye & tiltott közlés csődjéről. Ebben a közleményben ő maga mondja meg... (Simon András: Nem arról van szói^A helyreigazításról méltóztatott beszélni!) Kérem, ugyanaz az eset. Ebben a köz leményben mind a tiltott közlés, mind a helyreigazító közlemény kérdésében az a véleménye, hogy itt hibák vannak, hogy ezeken javítani kell és hogy a sajtót nem kell énynyire megbénítani. Éppen ezért bátor vagyok a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa): »Utasitsa a Ház az igazságügyministert, hogy a tiltott közlés kritériumát szabályozó és egyöntetű ügyészi eljárást és birói gyakorlatot eredményező rendelkezést bocsásson ki.« Az abszolutizmusnak egy tipikus jelensége mutatkozik az állami élet egyéb terein is. Egyáltalán ma különös és fájdalmas észleletekre juthat az ember, amikor azt nézi, hogy a tömeglélek hogyan nyilvánul meg a régi nagy eszményekkel szemben. A világháborús katasztrófa következtében az egész emberiség lelkivilága megroppant, elferdült, máskép gondolkozik az eszményekről és ideálokról. Eljutottunk ahhoz a csodálatos jelenséghez, — valami politikai vagy lelki szadizmus ez — hogy az erőszakot ünneplik — nem az erőt, hanem az erőszakot, hogy a korbácsütésekre gyönyörrel nyögnek fel, hogy a brutalitásnak zsenijei támadnak, akiket imádnak. Csak a szomszédba kell menni. Ott Van a hatalmas Mussolini, aki diktátori allűrjeivel fanatizál egy egész nemzetet és haza kell jönni ide Magyarországba és azt látjuk, hogy Bethlen István gróf hasonlóan diktátori allűrökkel fanatizálja az ország jelentékeny részét. Mert én elismerem, — objektiv vagyok — kétségtelen, hogy Bethlen Istvánnak nagyon sok hive van ebben az országban. (Kabók Lajos: Az egységespártban! — Jánossy Gábor: Nem itt, a nemzet tömegeiben!) Látom ezt mindazokból a jelenségekből, amelyek elénk tárulnak. Félreértés ne legyen! Abban az osztályban vannak fanatikusai, amely osztály, sajnos, ma teljesen szelektálja magát a dolgozó tömegek érzésvilágától. (Ellenmondások a jobboldalon és a közéven.) Mert hiába beszélnek, — és itt a népjóléti minister úrhoz vagyok bátor egypár megjegyzést intézni — társadalmi szolidarizmusról, hiába beszélnek a nagy összefogásról és együttérzésről addig, amig^ riasztó, sötét kép tárul elénk a mélységekből, az alsóbb osztályok nyomoráról. (Ugy van! 17gy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarják ezt észrevenni, vagy ha észreveszik, egyszerűen kenetes szóval próbálják elintézni. Társadalmi szolidarizmust az urak egy formában képzelnek el: szolidarisak a hatalom élvezetében és gyakorlásában, a tömeg pedig legyen szolidáris a^maga nyomorúságában, elkeseredetségében és némaságában. Erre akarják szorítani a tömeget. De azt a szolidaritást nem látom, amely magához emelné ezt a szenvedő társadalmat, amely megérezné bajait, mert csak tiszta szólam az, amit erről a szolidaritásról hirdetnek. A szociális olajcsepo nincs, méreggé vált, mert az önök lelkéből nem csöpög, hogy balzsamot hintsen a fájó sebekre. A ; dolog gyökere az, hogy a szociális együttérzés, épen a szomorú világjelenségek után, elmúlt a lelkekből és a középosztály és az intelligencia, amely arra hivatott, hogy értelimiséerével vezesse a nemzetet, nem tud fölemelkedni szociális feladatának magaslatára. Nézi, hog7van szenved és pusztul az a szerencsétlen dolgozó társadalom és vele önmaga is
