Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

350 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. letes szándékot a politikai ellenfeleknek fel kell egymásról tételezniök. Én azt látom, hogy mig ennek a bűnügynek vádlottjai ma már egynek kivételével szabadlábon vannak, azok közül, akik ebben a bűnügyben a következmények által is igazolva, veszedelmet láttak és ebből kifolyólag kritikával kisérték a nyomozás egyes eseményeit, sokan börtönbe kerültek. (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De én nem állóit meg ennél a pontnál. Nemcsak arra hivom fel a figyelmet, hogy azok az ujságirók, akik sokszor hivatalos közlemények nyomán pertraktálták és kommentálták az eseményeket, börtönbe kerültek és az erkölcsi igazságérzet követeli meg, hogy azoknak amnesztiát adjanak. Nem beszélek arról a visszás helyzetről sem, hogy azok, akik talán az anyagi büntetőtörvénykönyv formai szabályai szerint nem is kerültek a vádlottak padjára, vagy aJkik onnan felkeltek, de akik kétségkívül csökkent morális érzékkel súlyos hibát követtek el, ma sorra beperelik azokat az újságokat, amelyek ezt az ügyet kommentálták (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan! — Prop per Sándor: Rothadt rendszer!) és evvel az országnak szolgálatot tettek, mert kritikájukkal illusztrálták a külföld előtt, hogy itt csak pár megtévedt emberről van szó, de az egész ország morális érzéke kiállta a próbát és elitélőleg fordult ezzel az eseménnyel szembe. Mondom, nem állok meg csak ezeknél az újságíróknál, akik a politikai harcok terén ezekben a zavaros, konfuzus állapotokban átlépték a törvény határát, nem közönséges bűncselekményekkel, nem aljas indokokból elkövetett bűncselekményekkel, hanem a politikai harc hevében az amnesztia adassék meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) Ha a frankhamisítás bűnügyében az amnesztia egy ilyen emelkedett gondolatvilágban fog megszületni, én az elé sem akadályt nem fogok görditeni, sem azzal szemben kritikát nem fogok gyakorolni. Egy ellen kell felemelnem szavamat: ha ez az amnesztia csak erre a bűncselekményre- korlátozódnék és ezáltal a külföld előtt az országnak újra súlyos erkölcsi kárt okoznának. (U.gy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőtársam számoís témát érintett, amelyek közül talán alkalmam lesz beszédem során egyikre-másikra visszatérni; igy talán a szövetkezetek kérdésére és a tisziviselőkérdésre. Felelni kívánok azonban azokra a fejtegetéseire, amelyeket az erkölcs védelem^ tekintetében adott elő, és arra a, másik kijelentésére, melyet a földreform tekintetében tett. Nagyon kérném t. képviselőtársamat, — aki ugy látszik a siker után eltávozott a Ház ülésterméből. (Felkiáltások .jobbfelől: Ott van a karzaton!) — hogyha talán erről az oldalról, de hiszen a másik oldalról is bizonyos mosolygással hallgatták az erkölcsvédelem terén előadott fejtegetéseit, ne irja ezt a mi rovásunkra. Nem a témának szólt ez a mosoly, hanem annak a kedves, humoros előadásnak, mely tisztelt képviselőtársamnak közismerten régi tulajdonsága. Én azonban azt hiszem, hogy ezt a kérdést azon az utón, amelyen t. képviselőtársam jár, megoldani nem lehetséges. Dekadens, süllyedő korszakokban visszatérő jelenségek ezek és visszatérő jelenség az a kisérlet is, hogy az állam hatósági beavatkozásokkal, szigorú törvényekkel akar az erkölcs süllyedésének gátat vetni. Ez nem vezetett sohasem eredményre, mert az erkölcs süllyedése ellen csak egy orvosság van. a közszellem emelése és jó példa adása, A jó példát pedig azoknak kell adniok. akik a társadalom ormán vannak. (Ugy van! Ugy van!) Hiába botránkozunk meg az utcán a női toaletteken és a rúzson, ha ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a társadalom ormán levő egyének, sőt a hivatalos hatalom polcain ülő egyének is éjszakáról éjszakára feltalálhatók azokban a helyiségekben, ahol az erkölcsöt nem mérik azokkal a szigorú paragrafusokkal, mint ahogy megszabják akkor, amikor a ministeriumok büróiban a rendeleteket megcsinálják. (Mozgás a jobboldalon.) Talán nem méltóztatnak tőlem is neveket kivánni; vannak olyan dolgok, amelyek nem szorulnak bizonyításra. (Erdélyi Aladár: Mi nem járunk oda, kíváncsiak vagyunk rá! — Fábián Béla: Privátim felvilágosításokat nyújtunk! — Ugrón Gábor: Ez a mentegetődzés az asszonynak szól! — Derültség.) Jó példát kell adni lenn a társadalom alsó rétegeiben is. Mert mit ér a rendelet, a szép szónoklat, a szigorú kritika, ha azt látom Budapesten, hogy a kirakatokból beveszik a szobrokat, de a törneglakásokban összeszorul a nép, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és egyegy szobában aktszerüen kénytelenek élni ruhátlan emberek, s élik ott a maguk családi és minden életi vonatkozásait. Hipokrizis ezeknek a jelenségeknek meglátása nélkül rendeletekkel és csak a külső jelenségek eltüntetésével a közerkölcsiséget emelni akarni. A másik téma is, amelyet t. képviselőtársam felhozott, a kártyaszenvedély kérdése is ilyen. Kénytelen volt mindjárt önmagával kompromisszumra lépni és a kaszinók ajtainál megállni. Már pedig a törvény nem tesz különbséget politikai klubok, artista klubok vagy kaszinók közt és ha komolyan végre akarják hajtani a törvényt és azt követelik, hogy nyomában törvénytisztelet keljen a lelkekben, akkor ott kell kezdeni, hogy a törvényt egyformán alkalmazzák mindenkire. (Helyeslés a középen.) Nem akarom a kaszinókat említeni, csak egy általános tételt említek fel: a törvény tiszteletét nem lehet másként átplántálni a lelkekbe, csak azzal a nagy gondolattal, hogy a törvény mindenkire egyformán kötelező. Ezt pedig ebben a tekintetben nem mondhatjuk el. Nem védem a játékklubokat, de igenis elitélem a játékkaszinókat, azokat a kaszinókat, amelyek akármilyen hangzatos címeket viselnek is, a társadalomnak akármilyen előkelő rétegét fogadják is tagjaik sorába, ugyanannak a szenvedélynek hódolnak és ugyanazt a bűnt követik el a fennálló jogrend és a társadalmi felfogás ellen. T. képviselőtársam emlitést tett a földreform kérdéséről is és megütötte azt a hangot, hogy egyelőre még nem lehet népgyűléseken izgatni egy uj földreform érdekében, de talán eljöhet egy ilyen idő. Ugy, ahogy t. képviselőtársam előadta ezt. az csendült ki szavaiból, mintha e&:y uj r földreform gondolatát ő alánjában véve elitélné és kárhoztatná. Nem lehet ilyen illogikus valaki. Ha valaki belátja, hogy egy reform nem vezetett sikerre és arra a reformra szükség van, nem lehet anatéma alá helyezni azt a követelést, hogy ezt a reformot javítani, tökéletesíteni sőt — nyugodtan ki merem mondani — fejleszteni kivánjuk. (Meskó Zoltán: Két operációt nem lehet egymásután végrehajtani!) Felhívom t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy 1920-ban, amikor ezt a törvényjavaslatot a Ház tárgyalta és a nemzetgyűlés törvénybe iktatta, nem azt a eélt tartotta szem előtt, amelyet ez a törvény később a gyakorlatban eredményezett. Mi a birtok egészségesebb megoszlását akartuk. És legyen szabad t. képviselőtársamhoz és rajta