Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. ïu gam, felolvasom a következő két megállapítást (olvassa): »Nagykereskedelmünk, melynek apparátusa egy nagyobb országra, sőt egy egész monarchia területére volt berendezve, fájdalmas áldozatok árán is be kell, hogy illeszkednék a fokozott termelés szervezésébe.« Mit gondolnak, t. képviselő urak, ki mondja ezt? Ezt nem egy védvámellenes ember, hanem Ferenczy Izsó őméltósága állapit.ia meg. Megállapitja a nagykereskedelemről, hogy fájdalmas áldozatokat kell hoznia a védvámos rendszer behozatalával. Nyilvánosságra kell még hoznom a következő megállapítást (olvassa): »A mezőgazdasági termelő kell, hogy vállalja azt a terhet, amely közszempontból, ipari termelésünk fejlesztése és ezzel nemzeti létünk pallérozódása érdekében elkerülhetetlen. Ez a magasabb érdekből való teherelosztás egy kérdése, csak ugy, mint az adóterhek elosztása a mezőgazdasági és ipari termelő osztályok között.« Ha mármost ezt én mondanám, akkor azt méltóztatnának rám mondani, hogy ez túlzó agrárius megállapítás. Azt azonban, hogy »a mezőgazdasági termelő kell, hogy vállalja azt a terhet, amely közszempontból, ipari termelésünk fejlesztése és ezzel nemzeti létünk pallérozódása érdekében elkerülhetetlen« — nem én mondom, hanem megint Ferenczy Izsó őméltósága, a védvámos rendszer szülő édesapja mondja. T. Képviselőház! Mindezekből, amiket itt rövid szemelvényekben, igazán csak slágvortokban ismertettem, de amelyekről tiszta képet csak akkor alkothatunk, ha valaki azt a fáradságot veszi magának, hogy a vámvédelemről szóló törvény előzményeit, az ankét tárgyalásait egész szövegében elolvassa, megállapítom a következőket. A védvámosok nem tudtak semmi egyebet felhozni az ő rendszerük mellett, mint a kereskedelmi mérleg helyreállításának szükségességét. Maguk a védvámosok állapítják meg azt, hogy ezért a célért pedig áldozatokat kell hozni különféle kategóriáknak és osztályoknak. Megállapítják, hogy áldozatokat kell hoznia a nagykereskedelemnek, a kisiparnak és a középiparnak s megállapítják, hogy ezt a terhet a mezőgazdaság kell, hogy magára vállalja, vagyis a vámvédelem Összes terheit minden más foglalkozási kör és kategória kell, hogy a nyakába vegye és vállalja, kivéve azokat, akiknek javára a vámtörvényt csináltuk, t. i. a nagyipart. Egy másik célját is megjelölték ennek és pedig azt, hogy csak a nagyipar lesz képes elviselni azokat a fokozódó terheket, melyek az ország fejlődésével fognak előállani. Erre nézve pedig utalok az előbb felhozott adóbeli adatokra, hogy amikor a földbirtok 77 millió korona egyenes állami adót fizet s ezentúl községi és mindenféle egyéb pótadókat, ugyanakkor az a nagyipar, amely hivatva van az ország növekedő adóterheit viselni, az adóterhek!) ől mindössze 9,200.000 'koronával vesz rés at. Ez olyan kép, amely a hátamat borzongatja. Amikor egy országban, amelynek egyetlenegy mentsége van, a magyar föld (Ugy van' a jobboldalon.) és ahol még ma is, amikor kereskedelmi mérlegünk, dacálra a nagy iparpártolásnak és a két éve fennálló vámtörvénynek, sokkal rosszabb, mint bármikor volt, a kereskedelmi mérleg megromlását csupa iparcikkek behozatala idézi elő a rettenetes vámvédelem ellenéire, amely a minister ur saját adatai szerint 115 millió korona hasznot hozott csak KÉP VISELŐ HÁZT NAPLÓ. It. lèse 1927 március 31-én, csütörtökön. 333 az államnak s természetesen ugyanennyit jelentett a magyar nagyiparnak is, akkor egy ilyen törvényt tovább fentartani teljesen lehetetlen. A védvámosok maguk vallották be azt a célt, hogy az adóterheket majd ez a foglalkozási ág fogja viselni. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az egyenes állami adótérhekben mindössze öt egész és valamelyes százalékban vesznek részt ugyanakkor, amikor a földbirtok 56% -ot, a házbirtok 21%-ot, a kereskedelem pedig valami 11%-ot visel. íme, itt van a teljes helyzetkép és ne vegyék rossznéven, ha kénytelen vagyok kijelenteni, hogy közgazdasági és pénzügyi politikánk ilyen viselése mellett a felelősségben osztozni nem tudok. Nem tehetek róla, de az az érzésem, hogy aki nem elfogultan, hanem igazán az ország érdekében, igazán csak magyar szívvel és magyar érzés sei vizsgálja ezt a kérdést, az nem juthat más megállapításra, mint amelyre én jutottam. Lehetnek talán olyan melléktekintetek, melyeket én nem ismerek, lehetnek talán olyan külpolitkai befolyások, amelyek a kormányt kényszerithetik arra, hogy az ország érdekeivel tökéletesen ellentétes vám- és kereskedelmi politikát folytasson. Ezt én megítélni nem tudom, mert a kulisszák mögé nem látok. De ha nincs valami ilyen a kulisszák mögött, ha ezt a magyar kormány spontán teszi, akkor nézetem szerint nagyobb bűnt követ el az ország ellen, mint azok, akik az országot feldarabolták. Azok, akik feldarabolták az országot, életben hagytak egy kis országrészt; de ha közgazdasági, adó- és kereskedelmi politikánkat, általában Magyarország pénzpolitikáját és közgazdasági politikáját ekként folytatjuk, akkor ez a megmaradt kis országrész is elpusztul, elvész. Ehhez a munkához a magam részéről semmi körülmények között nem járulhatok hozzá. Ellenkezőleg, mindent fel fogok használni, hogy felvilágosítsam azokat, akik illetékesek s azokat is kint, akik talán a maguk eszéből és tehetségéből nem tudnak rájönni az igazságra, hogy azután annak az, igazságnak harcosaivá és védőivé váljanak, amely igazságot kénytelen bevallani ebben az országban mindenki, aki nem a saját zsebének hasznára néz, hanem az ország valóságos boldogulását tartja szem előtt. Ennek az országnak mindene a magyar föld. (Ugy van! a jobboldalon.) Aki ezt tönkreteszi, aki a föld rentabilitását lehetetlenné teszi, aki a kivitelt megakasztja azáltal, hogy ilyen vámtörvények folytán most már a saját zsírunkba fulladunk és gabonánkat, lisztünket, borunkat, állatunkat, semmit ebből az országból rendes áron kivinni nem tudunk, aki megakasztja a mezőgazdaságot fejlődésében azért, hogy háromszáz nagytőkésnek juttassa a fogyasztók millióiból kisajtolt milliárdokat, — az ennek az országnak nem barátja, hanem ellensége. T. Képviselőház! Ezzel végére is jutottam nagyon hosszura nyúlt előadásomnak, amelyért a mélyen t. Háztól bocsánatot kérek. Igazán semmi néven nevezendő obstrukciós szándék nem vezetett, hiszen méltóztattak talán látni az előadott adatokból, hogy csupa konkrétummal jöttem ide, mert azt tartottam, hogy ezeknek a konkrétumoknak az ország szine elé kell kerülniök. Mindannak ellenére, hogy sok hibát látok, különösen az ország gazdasági vezetésében, — ma még helyrehozható, de rendkivül nagy hibákat — nem vagyok elfogult. Nagyon jól 46