Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
318 Az országgyűlés képviselőházának 32, leg elszegődött pásztorgyerniek, aki 14—15—16 éves és fél- vagy háromnegyed konvencióra munkát vállal valamelyik gazdánál, minden vasárnap leventegyakorlatra kell mennie, úgyhogy akikor az állatokat vagy a gazda maga kénytelen őrizni, — akinek azonban más dolga van — vagy kénytelen pénzért napszámost fogadni a gyermek helyett, ennek esak egy következménye lehet, az, hogy ezeket a gyermekeket, akik leventekötelesek, a gazdák nem fogják alkalmazni. Kenyerüket fogják tehát veszíteni esak azért, hogy a leventegyakorlatokon résztvehessenek. (Ugy van! jobbfelőlf) Ez is egy anomália és ezen a téren is feltétlenül kell valamit tenni, hogy azokat a gyermekeket, akiket élethivatásuk a leventeszolgálatból kizár, vagyis, akik csak ugy tudnák a levente-szolgálatot ellátni, hogy egyúttal élethivatásukkal fel kell hagyniok, megfelelő módon mentesíteni lehessen. Még egyet a tanyai életről. Mindenkitudja azt, hogy annak a falusi gyermeknek nincs gardróbja, városi értelemben, amelyből ugy váltogathatj cl cl ruhát, ahogy épen valami nagy ünnepségre meghívják. Van egy téli ruhája és egyi nyári ruhája, amelyet hordoz szűken; bőven, mindenféleképen s melyet, ha elszakad rajta hétközben, az édesanyja vasárnaponként szokott összeölteni, mert akkor a gyermek ráér, esetleg otthon marad, nem kell dologra menni s az asszony is jobban ráér, hogy Összeöltse a ruhát. Mármost, ha ennek a gyermeknek a levente-szolgálatba már fél H-kor délelőtt el kell mennie, hogy két órára odaérhessen, akkor mikor lesz ideje az édesanyjának, hogy azt a ruhát helyrehozza? Ennek a következménye az, hogy vagy rongyosan megy el s akkor szégyenkezik a többi közt, vagy pedig, ha nem megy el és otthon marad, akkor édesanyját büntetik meg. A leventeügynél tehát csak azt kivánom megjegyezni, hogy ezeket az élet által előidézett kinövéseket méltóztassanak a leventeügyről lenyesni. Most térek át a pénzügyminister urnák a múltkor az adócsökkentési javaslatnál általam és általában általunk erről az oldalról felhozott ellenvetésekre adott válaszra. A pénzügyminister ur válaszának legvégén a következőket mondta (olvassa): »Én szívesen állok minden kritikát és nem bújok ki semmiféle kritika alól, de azt kérem, hogy a kritika minden tekintetben alátámasztott legyen. Erre nagyon kell vigyázni. Mert könnyű kritizálni, de vannak, akik azután a téves kritikákat ellenünk kihasználják és mi, ha akarjuk sem tudjuk az igazunkat bebizonyítani. Legyünk tehát óvatosak a kritikával. Tessék bírálat tárgyává tenni mindent, ami nem helyes, nem célszerű, de ne jöjjünk elő soha olyan adatokkal, amelyek nem felelnek meg a valóságnak és amelyek csak arra alkalmasak, hogy az országnak ártsanak.« A minister urnák ez a válasza nem csak épen nekem magamnak szól, mert hiszen többen is voltunk, akik a törvényjavaslatot, különösen annak a vármegyei autonómiára vonatkozó részét bíráltuk. Nem tudom mármost, hogy ebből az általam itt felolvasott szövegből mennyit adresszál a t. minister ur az én személyemre. A minister unnak ezen felolvasott szavaival szemben csak azt kivánom konstatálni, hogy mindazokból, amiket én itt tényként akkor felhoztam, a t. minister ur egyetlen egyet sem cáfolt meg, kivéve azt, hogy a fonyódi balüsztrádra még nincs rávésve Walkó kegyelmes ur neve. (Derültség.) ülése 1927 március 3l-én, csütörtökön. Meg lehet, hogy én egy kicsit túlbecsültem a bürokrácia gyorsaságát, mert a múlt év augusztusában jártam Fonyódon és akkor már kész volt a balusztrád és ott volt a márványtábla. Amikor érdeklődtem, hogy mi történik evvel, kompetens tényezők azt mondották, hogy ebbe lesznek belevésve azok a bizonyos emléksorok Walkó Lajos őnagyméltóságáról. Ez a múlt év augusztusában volt és én januárban hoztam fel. Feltételezem, hogy az a négy vagy hatsoros szöveg azóta már a márvány táblára került. A minister ur azonban — kénytelen vagyok elhinni, mert nem mentem el meggyőződni, hogy igy van-e — kijelentette, hogy még nincsen felirva Walko minister ur neve. Tehát tényleg ért cáfolat, amennyiben tényként állítottam valamit, ami nem tény. De ugyanakkor beismerte a minister ur, hogy igenis fel lesz a balüsztrádra irva Walko neve, sőt azt is mondotta a minister ur, hogy megérdemli ezt az, aki egy ilyen utat csinál az ország pénzén. Ami tehát az általam felemiitett adatokat illeti, cáfolat ebben az egy momentumban ért. Cáfolt azonban a t. minister ur még valamit. Egy levelet, melyet egy tisztviselő intézett hozzám és amely levelet én itt felolvastam. Cáfolt a minister ur annyiban, hogy annak a levélnek pénzügyi adatai nem felelnek meg a valóságnak, mert karácsonyi ajándékul azok a magasrangu állami tisztviselők csak 30—30 milliót kaptak. Arról azonban hallgatott a mélyen t. minister ur, hogy nemcsak karácsonyi ajándék címén szoktak kiosztani jutalmakat, illetőleg jutalékokat. Hallgatott arról, hogy negyedévenkénti rendszeres kiosztások is vannak és hallgatott anról, hogy egyik-másik államtitkár ur az állásoknak olyan halmazát gyűjti össze a maga személyében*, hogy évi jövedelme majdnem megközelíti az egymilliárdot. Hogy ebben -a tekintetben valami kis hibának kellett a minister ur válaszában lenni, azt megint egy tisztviselői levéllel igazolom, amelyet azóta kaptam és amely a következőképen szól (olvassa): »Hiába Ígérte meg a pénzügyminister ur, hogy a különleges pótlekolási rendszert megszünteti, amely a tisztviselők többségét "vénig sérti és elkeseriti, február végéig máris ujabb kiosztás történt (Strausz István: Miből?) a dédelgetett pénzügyi fogalmazási jogászi karban. A pénzt a pénzügyigazgatók az általuk készített kimutatásban — hízelgők és kedvencek — felvett tisztviselők részére megállapított összegeket személyesen hozták le Budapestről és titokban osztották szét ezúttal is. Ezen osztozkodások tudomásom szerint a forgalmiadó-elszámolási jutalékból történtek. 1925 január 1-től és azóta negyedévenként történik az érdemes alkalmazottak jutalmazása akként, hogy olyanok is kapnak, akik nem dolgoznak a forgalmiadóval, de nem kapnak pl. a számvevőségnél lévő és a forgalmiadókkal foglalkozó, terhes munkát végző tisztviselők sem. Bud minister ur őnagyméltósága mindig a karácsonyi jutalmakról beszél s egyáltalában nem arról a különleges negyedéveriiként megismétlődő kiosztásról, amelynek révén vagyonokat kapnak kevesek, házakat, villákat építenek a ministeriumbeli magasabbrangú tisztviselők addig, amig az állami szolgák legnagyobb része krumplin tengődik, rongyos és elkeseredetten vonszolja magát, dühében öklét a zsebébe rejtve.« (Zaj a jobboldalon. — Mayer János földmivelésügyi minister: Kár ilyen leveleket felolvasni!) Nem arra he-