Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

Âz országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön, ál3 döntések és milyen a kezelés ezekben a kérdésekben. Hogy többet ne emlitsek meg, csak egyetlenegy esetet, van egy kereskedelmi alkalmazott, aki csonka Magyarország határán szüleletett, de a sors kegyetlen tragédiája ugy rendezte a határt, hogy az ő falubeli h határ túloldalán van. Itt élt, Magyarországban született, magyar szülők gyermeke. 1920-ban, tehát még 1921 július 26-ika előtt csonka Magyarország területére jött át, itt alkalmazásban van évek óta, ami hivatalosan kimutatható. Most eszébe jut egyik hivatalos közegnek, hogy ezt az illetőt, miután nem csonka Magyarországon született, ki kell utasítani; és hiába igazoljuk, bizonyítjuk, hogy már 1920 előtt is itt volt, hogy a régi Magyarország burgenlandi határáról való magyar fiu, hogy nincs semmi ok a kiutasitására, politikai magatartása hatóságilag igazolható, abszolúte megbizható, semmiféle szempontból nem üldözhető és nem bántható, ennek ellenére különböző indokokkal nyugtalanítják és nem akarják megtűrni. Ismételten eljártam ez ügyben a népjóléti ministeriumban és a belügyministeriumban is. Amikor már a magyar területen való élés engedélyezésének elutasítására vonatkozó minden indok kifogyott, illetőleg kihúztam azokat az illetékes hatóság kezéből, akkor a belügyministerium illetékes ügyosztályának referense azt mondotta: Ja, képviselő ur, az nem elég, ha neki erkölcsi bizonyítványa van, nem elég, ha már 1920-ban is itt élt csonka Magyarországon, nem elég semmi, mert az iparfelügyelő tett kifogást ellene. (Strausz István: Miért? — Kabók Lajos: Mert idegen! — Bródy Ernő: Vallása?) Zsidó. (Bródy Ernő: Az a baj!) Amikor kértem azt a belügyministeri tisztviselő urat, hogy méltóztassék nekem megmutatni azt az indokolást, amellyel egy magyar embernek csonka Magyarországról való kiutasítását lehetséges végrehajtani az iparfelügyelő ur véleménye alapján, akkor a mélyen t. tisztviselő ur azt mondotta, hogy ja, az nincs itt, vidéken van az iparfelügyelői indokolás. Vidéken van tehát, az akták között semmi nyoma nincs ennek az indokolásnak, a mélyen t. tisztviselő ur azonban jónak látta, hogy ezen az alapon utasitsa el az itt letelepedést. Lehetetlenség az, hogy kilenc vagy tíz esztendővel a hábcru után azokkal a magyar polgárokkal, azokkal a magyarokkal szemben, akik önhibájukon kivül kerültek át huszonöt lépésnyire a határtól, — nem fontos, ha talán huszonöt kilométerre vagy talán többre is — csak azért, mert zsidók, ilyen eléggé el nem ítélhető magatartást tanúsítson a magyar kormányzat. Ennek az állapotnak megszüntetése lehetőséget nyújtana ahhoz, hogy ebben az országban végre nyugalom legyen, hogy minden itt élő ember megtalálja a maga nyugalmát. Épen ezért a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa): »A képviselőház utasítja a belügyminister urat, hogy záros határidőn belül terjesszen be a honosság megszerzéséről és rendezéséről szóló törvényjavaslatot olyan rendelkezéssel, hogy vitás esetekben és kiutasítások kérdésében a döntés meghozatalára a magyar királyi közigazgatási bíróság illetékes.« (Helyeslés a baloldalon. — Felkiáltások a jcbboldalon: Nincs több?) Végére értem rövid felszólalásomnak. (Derültség.) És most még csak a földmivelésügyi minister úrhoz volna egy tiszteletteljes bejelentésem. Mélyen tisztelt földmivelésügyi minister ur, nagyon szeretném;, ha abban a kérdésben, amelyet én itt röviden néhány szóval érinteni akarok, megértő magatartást, de nemcsak magatartást, de intézkedést is tanúsítana, annál is inkább, mert a földmivelésügyi minister ur háta mögött ülő pártbeliek részéről is, ha jól tudom, már elhangzott ilyirányu panasz. Az ország különböző községeiben ugyanis és talán az, ország legnagyobb részében az az igazságtalan és eléggé meg nem érthető szokás van, hogy a község, a falu lakosaira kivetik az útadót házak szerint; kivetik az 500—800 ezer korona útadót, amelyet be is hajtanak az illetőkön kérlelhetetlenül, mert ha nem fizetnek, jön a végrehajtó és végrehajtja az illetőket az állam által ráruházott jogánál fogva. Az illetők kifizetik azzal a nyugodtsággal, hogy elintézték azt. amit az állam tőlük kivan. Ezzel szemben nagy csalódás éri őket. Jön később, most tavaszikor, amikotr a mezei munkák folyamatban vannak, mikor az egész vonalon meg kell indítani a mezei munkát, jön az utasítás a szolgabirótól, hogy azoknak, akik az útadót, az ut fentartására szolgáló és rájuk kivetett összeget befizették, az ut rendbentartása céljából tessék ennyi és ennyi kocsit lovastól személyesen kiállítani. Ez szintén egyike azoknak a panaszoknak és kívánságoknak, amelyek orvoslásra és meghallgatásra várnak. Én tehát kérem a mélyen t. Képviselőházat, illetőleg a t. egységespáritot, élén a minister úrral, méltóztassék ezt a lehetetlen helyzetet megváltoztatni, tessék a falu népének ebbeli panaszát megszüntetni. Mindezek után csak egy kijelentés tartozik még rám. Nevezetesen a népjóléti minister ur cikkében azt irta, hogy állja a harcot. (Egy hang a jobboldalon: Rendben van!) Mi is álljuk mindenkivel szemben a harcot, még ha minister is az, mindazokkal szemben, akik a magyar dolgozók, a magyar adózó nép panaszát, jaját nem akarják meghallgatni. A költségvetést az általános tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik^ Héjj Imre jegyző: G aal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Amikor az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslathoz szót kérek, a magam részéről ezt nem abban a szellemben teszem, amelyben az előttem felszólaló t. szociáldemokrata képviselő ur tette rövid felszólalásában. (Derültség!) Én ugyanis nem abban látom az országgyűlés s általában a törvényhozás hivatását, hogy inde et unde harcot hirdessünk, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) hanem abban, hogy valamennyien közös akarattal mindazokat a kérdéseket a Ház elé hozzuk, mely kérdéseknek békés, barátságos, megértő megvitatásából közjólét fakad. (Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Esztergályos János: A minister ur hirdette a harcot!) De egyéb tekintetben is más véleményen vagyok a képviselőháznak sok igen súlyos és tekintélyes tagjaival, akik a házszabályok folytonos szigoritását, a szólásszabadság lehető megszorítását mindig azzal szokták indokolni, hogy a képviselőház intézményes törvényhozási munkára plenáris ülésein képtelen, a súlypontot tehát át kell helyezni a bizottságokba, úgyhogy a törvényhozásnak tulajdonképen csak ratifikáló funkciója lenne. Az itt elhangzó beszédek tehát szerintük tulajdonkép teljesen céltalan és haszontalanok. Ehhez a felfogáshoz a magam részéről soha csatlakozni nem tudtam, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) nem tudtam külö-