Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. 305' keresték az okát annak az irtózatos terrornak, amely a munkássággal szemben itt megnyilvánult. Azt hirdették, hogy ez talán revánstámadás az ellen a támadás ellen, melyben a polgári társadalom részesült a bolsevisták részéről és amelynek talán előmozdító és fentartó része volt a szervezett magyar munkásság. Elmentek Ózdra, elmentek Salgótarjánba, mindenüvé, ahol nagyipari vállalatok voltak és ott érdeklődtek. Legyen szabad erre nézve egynéhány munkáltató véleményét a következőkben felolvasnom. Az egyik helyen egy munkáltató ezeket mondotta a bizottságnak (olvassa): »A munkásszervezetek ellenezték a bolsevizmust. A bolsevista uralom alatt hallottunk a szakszervezetekből kiinuló ellenforradalomról. Az ellentét a leghatározottabban nyilvánult meg közöttük, különösen a műszaki munkások voltak a bolsevizmus ellenségei. Nem hiszem, hogy sok kommunista lett volna munkásszakszervezetekben. Mind a mellett a mostani elnyomatás feltámaszthatja a kommunizmust, de azért nem hiszem, hogy odáig jussanak, ha a kormány nem megy messzebb ebben az abszurd politikában.« Egy másik a következőket mondja: »A kommunizmust a kevésbé jó munkásaink támogatták, de a szervezett munkások, akik már régen dolgoznak a mesterségükben semmilyen szerepet nem játszottak, tehát tevékenyen nem is ellenezték. Passzivak voltak, de a háború alatt a hadiszerek gyártása következtében sok munkás jött vidékről; ezek, akik nem A r oltak igazán érdekelve az iparban, kommunisták lettek«. A harmadik ezeket mondta: »Kevés munkás volt valóban kommunista és azok miatt az előnyök miatt voltak kommunisták körülbelül április 15-ikéig, melyeket ez az uralom hozott nekik«. így folytatja a munkáltatók egész légiója a nyilatkozatot és kiállítják a magyar szociáldemokrata munkásság, a magyar szervezett munkásság részére a bizonyítványokat, amelyek pont az ellenkezőjét igazolják annak, amit az urak ujabban ismét hangoztatnak a szervezett munkásság ellen. De ha nem is beszélnék a magyar szervezett munkásságnak a bolsevizmussal szemben való 'állásfoglalásáról, akkor is indokolatlan volna a kormány, különösen egyik ministerének támadása a szakszervezetek ellen és indokolatlan volna a t. egységespárti képviselő urak egyik-másikának támadása is a szakszervezetek ellen, mert ne méltóztassék elfelejteni, — ezt ismételten bejelentettük az elmúlt nemzetgyűlésen '•— kimutattuk, hogy a magyar szakszervezetek a magyar gazdasági szervezetek kulturális, gazdasági és szociális téren ennek az országnak oly irtózatos szolgálatot tettek évtizedeken keresztül, (Gaal Gaston: Irtózatos szolgálatokat!) amely szolgálatok előtt minden épeszű embernek kalapot kell emelnie. A szakszervezetek vállalták azt a kötelezettséget, amelyet elsősorban az államnak kellett volna és kellene teljesítenie : a segélyezést. Irtózatos az az összeg, amellyel a szakszervezetek a tagjaikat éveken keresztül támogatták. Ne méltóztassam afc. mélyen tisztelt képviselőtársaim, ezt a kérdést csak ugy félvállról tekinteni. Akkor, amikor a munkanélkülivé vált szakszervezeti tagoktól a tőke megvonta a mindennapi kenyér megszerzésének lehetőségét, amikor a kétségbeesés a legszörnyűbb cselekedetekre is elragadja és elragadhatja az embereket, ne méltóztassanak lebecsülni azt a támogatást, amelyet a szakszervezetek adtak. Hiszen méltóztatnak tudni, nagyon sok bűncselekményt meg lehetne előzni, nagyon sok bűncselekmény nem történt volna meg, ha a nyomor, az éhség rá nem kényszeriti az embereket. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez igy van!) Hiszen a rendőrség bűnügyi krónikása százával, ezrével halmozza össze az eseteket; nap-nap után olvassuk, hogy itt történt betörés, ott törént lopás, itt raboltak, megtámadtak embert, s amikor a delikvens a rendőriközeg elé kerül, amikor a bűnöző ott áll a földi birája előtt, akkor száz eset közül kilencvenben azt hozza fel^ az illető mentségül, hogy nyomorog, éhezik, éheztek a gyermekei, éhezett a családja. A szakszervezetek sok bűnözésnek veszik elejét akkor, amikor lehetővé teszik, hogy az emberek a kétségbeesés örvényének széléről visszalépjenek. Az elmúlt ősszel ós nyáron megdöbbentő volt az a statisztika, amelyet a napilapok közöltek. Nap-nap után 10—20—30 ember. férfi és nő vegyesen lett öngyilkos, a Dunába ugrottak, a vonat elé vetették magukat, mérget ittak, vagy más gyilkoló eszközt használtak fel az élet elpusztítására és mikor azoknak akiket sikerült kimenteni és visszahozni az élet ré vébe, az öngyilkosság oka után tudakozódtak, száz esetből ismét legalább is 95—96 esetben az volt a válasz, hogy az irtózatos nyomor, a munkanélküliség és az éhség korbácsa hajtotta az illetőket az öngyilkosságba. Kérdezem tehát önöket, hogy az a magatartás, melyet a szakszervezet tanusit tagjaival, a magyar munkássággal szemben, nem olyan-e, amely előtt tisztelettel kell meghajolnia mindenkinek, aki ebben az országban nem ellensége a nérmekl Ennek megállapítása után csak azt mondom a jövőre nézve, hogy a magyar országgyűlés alsóháza önmagát tiszteli meg, ha a magyar munkásság gazdasági szerveivel szemben tisztelettel viseltetik; (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a magyar országgyűlés alsóháza önmagát becsüli meg, ha a magyar munkásság gazdasági szervezeteivel szemben megbecsülést tanusit. (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak a nemzeti zászlót tessék kitűzni, azonnal meglesz minden!) N°m ezen fordul meg a kérdés! ÍFarkas^alvi Farkas Géza: De igen, ezen fordul meg!) Am'kor a gyomor éhes. nem nézi a szint, hanem ott veszi a kenyeret, ahol épen akarja és ott dobja el magától az életet, ahol erre épen alkalma nyílik. Legyen szabad még néhány szóval igazolnom azt. amit ismételten hangsúlyoztam és aláhuzottan jelentettem ki: vannak politikusok, akik tudatosan és vannak, akik tudattalanul támadják a szakszervezetet. Ez nem uj jelenség és mert nem uj jelenség, éPen ez dönti meg azt az állitáist, amit az urak nrndig hangoztattak és hangoztatnak ellenünk, hogv t. i. a szakszervezetek károsak s ez^rt a szakszervezeteket el kell pusztítani. Nemcsak az egységfsoárt egyes tagjai, hanem a minister urak közül is egyik-másik, életcélul tűzte ki a magyar szakszervezetek szárnyainak lenyírását. Nem uj dolog ez és ez igazolja azt, amit állitottam, hogy mindazok, akik a szakszervezeteket támadják, — legyen az bárki — tudatosan vagy tudattalanul, de a tőke segítségére sietnek és a tőkét — a lelketlen tőkét — támogatják.
