Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-31
296 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1927 március 30-án, szerdán. Szabó Zoltán jegyző (olvassa): »Interpelláció a belügy minister úrhoz. Van-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy a közigazgatási hatóságok, csendőrök és rendőrök illetéktelen befolyást gyakorolnak arra nézve, hogy egyes ipari vállalatok kit alkalmazzanak, illetve a már alkalmazásban levők közül kit bocsássanak el? Van-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy egyes ipari vállalatok politikai okokból szabályszerű eljárás mellőzésével a munkásoknak és alkalmazottaknak tömegét bocsátották el, sok esetben felmondás és szabályszerű végkielégítés mellőzésével? Van-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy egyes ipari vállalatok u. n. »fekete listákat« köröznek, amelyekkel a munkásoknak munkába való jutását megakadályozzák! Hajlandó-e a belügyminister ur ezen viszszaélések megszüntetése ügyében intézkedni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Ház! A múlt szerdai interpellációs napon interpelláció hangzott el ebben a tárgyban, amelyre a belügyminister ur szükségesnek tartotta, hogy nyomban válaszoljon. Elhangzott interpelláció egy olyan párt részéről, amely párt ismételten jelentkezik itt ebben a kérdésben azért, hogy elhitesse magáról, hogy tényleg egyedül ő képviseli ebben az országban a keresztény nemzeti irányt; elhitetni kivan ja azt, hogy arról az oldalról semmi ilyen dolog nem történt. A múlt nemzetgyűlésen Szabó József képviselő ur volt az. aki ezt a kérdést itt ismételten szóvá tette. Nem tudom, hogy a képviselő urat miért kell itt hiányolnunk a Házban, de ugy tudom, hogy az ő képviselői működése alatt a lapokban hirek jelentek meg arról, hoäry épen azoknak a munkásoknak érdekében kifejtett tevékenysége körül bizonyos proviziós ügyek merültek fel. t. i. a dohánygyári munkásnők üsryéről van szó. Ezt az ügyet valami bocsánatkéréssel intézték el s igy a közvélemény most nincs abban a helyzetben, hogy megtudja, mi volt ebben az ügyben tényleg a valóság 1 . Utódja, ua:y látszik.^ ugyanezt a módszert kivánja itt folytatni. Én tehát alkalmat kivánok adni a belügyminister urnák arra, boey ennek a kérdésnek másik oldaláról is nyilatkozzék. . Erre vonatkozólag báto'r leszek neki nem kilenc esetet felemliteni, amennyit az interpelláló képviselő ur felsorolt visszamenőleg 1921. évig. Abban a helyzetben vagyok, hogy az esetek százaira, sőt nemcsak az esetek százaira, hanem bizonyos rendszerre hívhatom fel a figyelmét. Nagyon könnyen napirendre térhetnék az egész eset felett és azt mondhatnám: hogyan, ezek az u. n. Hackspacher-féle szociáldemokraták most egyszerre a keresztény nemzeti iránynak az ellenségei? Méltóztassanak csak elővenni egyes lapokat abból az időből, amikor ez a szakszervezet kivált a vas- és fémmunkások szövetségéből; akkor az egész kurzussajtó hogyan örvendezett ennek és mint a keresztény megújhodásnak r alakulatát ünnepelte őket, (Esztergályos János: Nem a szakszervezet, hanem csak néhány ember vált ki!) mint akik a zsidó vezetőség kezeiből végre kiszakították magukat, mint akik a szocialista vezérek terrorja alól kiszabadították magukat. Csodálatos módon most ezekkel gyűlik meg a bajuk. Nagyon egyszerűen napirendre térhetnék e felett, csa;k ezeket a cikkeket kellene felolvasnom. Nem kivánok azonban erre az útra térni, hanem rá kell mutatnom arra, hogy ilyen jelenségek ott fordulnak elő, ahol nincs egyesülési és gyülekezési jog; ilyen jelenségek csak ott fordulnak elő, ahol nincs törvényben szabályozva a döntőbíráskodás; ilyen esetek csak ott fordulnak elő, ahol a kollektiv szerződések érvénye nincs törvényben biztosítva, hanem a munkásnak állandóan rettegnie kell, hogy az esetleg kedvező alkalomkor elért munkabérét u vállalat a rosszabb idők bekövetkeztével redukálni fog'ja. Talán ez a magyarázata annak is, hogy ezek a Granz-gyári munkások — nem ismerem közelebbről az .esetet — védekeztek olyan munkások ellen, akikről köztudomású, hogy mindig akkor jelentkeznek, amikor a munkások becsületes munkafeltételekért harcolnak. Lehet a sztrájkról akármilyen a felfogás, de mindaddig, amíg a kapitalistának joga van munkást kizárni, mindaddig, amíg a kapitalizmusnak joga van a munkások százait elbocsátani szombaton és hétfőn alacsonyabb munkabérért felvenni, mindaddig joga van a munkásnak a munkájáért megfelelő bért követelni. Mindig ilyenkor jelentkeznek ezek az úgynevezett keresztényszocialisták és ajánlják fel szolgálataikat a vállalatoknak. Sztrájtörökké. bérlenyomókká, árredukálókká válnak, igy tehát érthető, hogy minden tisztességes emberben gyűlölőt fejlődik ki irántűk. Itt nem a munkaszabiadság védelméről, hanem a kizsákmányolás szabadságának biztosításáról van szó. Bizonyítja ezt az is, hogy az iparvállalatok milyen nagy erőlködést fejtettek ki abban az irányban, hogy ezeket az úgynevezett keresztényszocialista szakszervezeteket Magyarországon meghonosítsák. Azt mondják mindig, hogy mi politizálunk. A szociáldemokrata szakszervezetek — ha ugyan ez a megjelölés helyes, mi is szakszervezetekről beszélünk — attól, aki oda belép, sohasem kérdezték azt, mi a vallása, nem kérdezték azt, mi a politikai meggyőződése. Oda mindenki beléphet, ott mindenkit felvesznek és politikai meggyőződését mindenki a maga felfogása szerint gyakorolhatja. Az, hogy tagjaik nagyrész© szociáldeniokriaita, természetes dolog, mert a munkások nagyrésze szociáldemokrata. Épen a keresztényszocialista elnevezés bizonyitja azt, hogy azoík az egyesületek politikai egyesületek és amdkor az interpelláló képviselő ur itt ismételten szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy azoknak iráuya keresztény és nemzeti irány, épen ebben van a politika, amelyet nem szabad a szakszervezetekbe belevinni, mert a szakszervezeteknek mindenféle iránytól függetlenül kell képviselniök a munkások gazdasági érdekeit, mint ahogy ez az alapszabályokban meg van határozva. Ismétlen, hogy a munkaadók nagy erőlködést fejtenek ki, hogy ezt a keresztény irányzatot feltámasszák. Eddig nem igen látni ennek seholsem eredményét. Megtörtént az, hogy a Eimamurányi vasmű r.-t. ózdi telepén minden munkásnak, akit munkába felvettek, egyúttal odatették a belépési nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy belép a keresztény szakszervezetbe. Munkabéréből hivatalból, fizetés alkalmával levonták a tagsági díjakat. (Esztergályos János: Hallatlan!) Ugyanez az eset a Beszkárt-nál Budapesten.
