Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-31
290 Az országgyűlés képviselőházának Bt ülése 1927 március 30-án, szerdán. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) fjfc? Szintén szocialista ideológiából született az a mondás, hogy a társadalom a mozgó egyensúly állapotába törekszik. A mozgó egyensúly állapotában pedig a konzervatív gondolat a becsületes, nem megmerevitett, de minden liberális és demokratikus.célt megérteni tudó konzervatív ember; ez a tisztességes, vagy ahogyan a hatvanas évek dagályos kifejezésével mondották: fontolva haladó ember. (Tetszés a jobboldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy még egy gondolattal foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Szemünkre hányták azt is, — sőt gúny tárgyává tették — hogy ez a nagy tábor nem homogén, nem egységes, hogy itt sarkok, kotteriák, különféle elemek, súrlódási felületek vannak. (Rothenstein Mór: Ha szavaznak, akkor egységesek! — Szabó Sándor: Ez a fontos! — Jánossy Gábor: Ez természetes!) Aki azt állitaná, hogy egy százhetven-kétszáz főből álló parlamenti tábort össze lehetne hozni olyformán, hogy annak f minden egyes tagja egyforma gondolkozású es teljesen egyforma nézetű legyen, az egyszerűen botor álvitást kockáztatna meg. Nagyon természetes, hogy közöttünk is nem mindenben fedik egymást a felfogások, de épen az a politikai művészet, hogy egy divergáló felfogású emberekből álló társaságot, esetleg divergáló érdekű néprétegek képviseletét olyan közös plattformra lehessen összehozni, ahol az egységes és átfogó nagy célok érdekében, igenis, megszületik az egység:. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Az a politikai bölcseség. amely ezeket a súrlódási felületeket leköszörüli, ha ezt nem tudja, csökkenti s ha ez sem megy, akkor egymástól eltávolítja és a súrlódásokat lehetetlenné teszi, — legalább is időlegesen. Ez a politikai bölcseség. amelyben egy oly párt, ahol minden felfogás fedi egymást, egy egységes átfogó gondolatban egységes tnd lenni és maradni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Erősen hiszem, hogy ezen a plattformon egységesek vagyunk és maradunk mindaddig, amig^ azok a célok, amelyeknek kitűzésében egységesek lettünk, el nem éretnek. (Helyeslés.) Fáidalom, céljaink elérésétől még messze vagyunk, de ezek a célok lehetetlenné nem válhatnak soha. Él az én hitem, hogy lesz időnk még gondolkodni a felett, — nekünk is és odaát is — hogy meddig marad ez a párt egységes. Szeretnék egy pár általános kérdéssel foglalkozni, miután az idő rövidsége ezt nem engedi, méltóztassanak megengedni, hogy részletesebb fejtegetéseimet más, kedvezőbb alkalommal hallassam. Minden szónok kitért a tisztviselőkérdésre. Ez nekem is kötelességem. Magam is végigettem a r tisztviselők keserű kenyerét a gyakornokságtól felfelé, de sok mondanivalóm már nincsen, hiszen egyetlen olyan hang sem hangzott el, mely ne méltányolta volna e szerencsétlen osztály keserves helyzetét. Nekem pályatársaim nevében is már csak köszönni valóm van: meg kell köszönnöm azt a jóindulatot és bizalmat, amelyről itt a Házban meggyőződhettünk. Csak egyet vagyok bátor a t. Ház figyelmébe ajánlani. Vannak sokan, akik a tisztviselői pályát irigylik, lekicsinylik vagy bármi módon megítélik. T*. Ház!_ Méltóztatnak-e tudni, mi az egy tisztviselő élete? Mint gyermek, hatéves korában, elkezd a falusi iskolamesterhez járni, majd leteszi az érettségit, keresztülkoplalja, keresztüldolgozza az egyetemet, akkor azután bemegy kenyeret keresni egy hivatalba, de ott egyéniségét, gondolatait, vágyait, céljait, mindent bele kell ölnie az aktákba. Csak egy kis ablakon keresztül nézheti a világot, pedig szomjúhozza a tudást, akarja egyéniségének szabad kifejlődését s le kell magát szögeznie egy pályához, egy kenyérhez, egy asztalhoz. Hányszor megirigyeltem én — bár szeretem mesterségemet — azt a munkást, aki egyik gyárból a másikba, egyik országból a másikba mehet, hogy élettapasztalatot szerezzen magának. Nem irigy lésreméltó kenyér ez. Azok a szegény emberek, akik mindent odaadtak és mindent feláldoztak, megérdemlik, hogy legalább szeretettel beszéljenek róluk. Hogy az állam mit és mennyit tehet, azt én ezidőszerint elbirálni nem tudom, a tisztviselő-osztály — bár itt-ott zúgolódik, — bizonyosan megértéssel és türelemmel fogja bevárni, amig az állam segitőkezét feléje nyújthatja. A külügyi orientáció tekintetében itt^majdnem csak érzelmi motívumokra tudok támaszkodni, mert a külügyi szolgálat misztikus dolog, amelybe belátni nem tudok és nem is szabad. Szó esett itt balkáni, nyugati és sok mindenféle orientációról, de én ezeket a kérdéseket feszegetni nem merném. Csak két kis jelenetet idézek emlékezetembe. Zalamegyétől elszakították az úgynevezett Muraközt. Becsületes horvát narasztok lakták s amikor ott álltam az összedőlt kakonyai hídon, — akkor már el volt foglalva az a terület, — megjelent előttem egy .öreg kaszás ember, aki ideát kaszálta a szénáját. Rámnézett, könnybelábadt a szeme és azt mond/otta: Gos~ non varmegyenski fiskus, hogyan jösz te ide? Megsirattuk csonka Magyarországot. Afelett uanaszkodott: Nézd, uram, ezt a kis hidat "iè lerombolták s most egy szál deszkán kell átmenni. A Rédicsről Alsólendvára vezető vonalon fel van szedve a sin s a sinek között felnőtt a bodza. Én azt hiszem, erre vezet a mi diplomáciánk útja: a szomszédaink felé: levegőt, életet, mert különben ez a nyomorult ország megfullad, és nincs lehetőség arra, hogy utat kapjon és létezzék. Látom a határszélek keserves vergődését, látom, hogy az odaát maradt májon és létezzék! Látom a határszélek keserves szemmel néznek egymásra és várják a nillanatot, hogy egymás keblére borulhassanak. Én más külügvi utat nem keresek, nem keresem sem a Balkán-, sem a Nyugat-orientációt. Ez a nagy diplomácia dolga. A mi dolgunk csak az az egy óhajtás, hogy egyszer már utat, levegőt kapjunk s élethez juthassunk. A belügyi tárcára vonatkozólag csak anynyit vagyok bátor megjegyezni, hogy első igénytelen felszólaláisom bizonyos visszhangot, mondjuk visszatetszést keltett. Talán ezt is kiegészíteném néhány szóval. Én akkor is azt mondtam, hogy konzervatív alapon állok, de ez az én konzervativizmusom sohasem gátolt abban, hogy korszerű reformokat sürgessek. Én tehát itt is kijelentem, hogy igenis hive vagyok a közigazgatási reformnak, igenis szükségesnek tartom, hogy a törvényhatósági bizottságok már ennek az évnek végéig kiegészíttessenek, szükségesnek tartom, hogy a jogfolytonosság és munka felvétessék, szükségesnek tartok egy gyors és igazságos közigazgatást is; de ha piramist akarunk építeni, akkor nem szabad az építést elkezdeni a tetején,