Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

288 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1927 március 29-én, kedden. kell foglalkoznia a szociáldemokrata pártnak is és akkor beleilleszkedvén a mai politikai irányzatokba a mai polgári társadalom gondolkozásmódjába, azokkal az eszközökkel, amelyeket itt meg tud magának szerezni, tudja majd a saját céljait szolgálni, amelyek nem forradalmiak többé — ma erre az álláspontra helyezkednek — hanem igazi szociális problémák. Ezeket a szociális problémákat azonban mi is elismerjük s azok megvalósitásánál mi is ott vagyunk, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) csak egy különbség van, nevezetesen — amint Gaal Gaston igen t. képviselőtársam a kommunista irányra nézve szokta magát kifejezni a szociáldemokratákkal szemben — csak tempóban van különbség. Én azt mondom, hogy mihelyt feladják ezt a forradalmi tant, csak a tempóban van különbség mifelénk. (Kabók Lajos: A népjóléti minister ur mást mondott! — Zaj.) A szociáldemokrata pártot a polgári pártoktól eddig tulajdonképen mi választotta el? Az egyik a gyűlölet, a másik a nemzetköziség, a harmadik a forradalmi tan. (Gaal Gaston: A negyedik az üzlet! — Élénk derültség. — Peyer Károly: Az a Talbot-nál, meg a Margitszigetnél van! Azokon a helyeken van üzlet, ott kell azt keresni! — Nagy zaj.) Volna még egy elválasztó vonal, az u. n. osztályuralom vagy osztályharc, (Malasíts Géza: Amely élő valóság!) amelyről ki tudnám mutatni, ha hosszabb időm volna, hogy ez a kifejezés nem jelent semmit. (Peyer Károly: Hatvanmilliárd nemzeti ajándékot megint kidobtak tegnap! — Szabó Sándor: Kinek? — Peyer Károly: Grünwald és Schiffer nevezetű fajmagyaroknak! — Zaj.) Ettől a kifejezéstől nem kell félni, mert hiszen — mondom — ennek a gyakorlati politika szempontjából abszolúte nincs semmi értelme és értéke. Itt tulajdonképen ismét vissza kell térnem a történelmi materializmusra és a Marx-féle elméletre. Egy nagy baja van ennek a szociális filozófiai iránynak. Én t. i. elméleti megállapításokkal foglalkozom most és nagyon szeretném, ha kevesebb indulatszóval tudnók ezt a kérdést tárgyalni, mert hiszen abban a helyzetben vagyok — és később talán még inkább abban leszek — hogy minden személyes vonatkozás és pártgyülölet nélkül, pusztán tárgyilagos és elméleti alapon tárgyalhatom ezeket a kérdéseket. (Helyeslés a jobboldalon.) Mondcm, az a legnagyobb baja ennek a filozófiai iránynak, amelyet még Hegel hagyott ránk örökségül, hogy el nem határolt, ki nem töltött fogalmakkal dolgozik. Ezt később dialektikának csúfolták és nevezték el. T. i. a dialektika valami olyan elasztikusan kezelhető dolog, hogyha az egyik oldalon kisiklik a kezemből, úgyhogy nem foghatom meg, akkor azután a másik végét fogom meg; ezt a tartalmat is és azt a tartalmat is tudom neki adni. Azt is méltóztatnak igen jól tudni, hogy Marx az »osztályharc« és »osztályuralom« kifejezéseket használja ugyan, de az »osztály« fogalmát soha elméletileg meg nem határozta. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ki az osztály? Az osztályok a; történelmi idők folyamán változnak, de az én felfogásom szerint nemcsak az Önök által hirdettett materialisztikus törvényszerűségnél fogva, hanem az emberi öntudatnak a társadalmi és gazdasági élet kialakulására való hatásánál fogva is. Amint méltóztatnak látni — és én, aki már körülbelül harmincöt esztendővel ezelőtt kezdtem szociológiával foglalkozni, ezt talán közelebbről láttam — ezeknek az osztályoknak határai nem elhatárolt dolgok. Ugy egymásba folynak, olyan elmosódottak, mint a szivárvány szinei vagy mint két összedugott fésűnek fogai, úgyhogy osztályharcot olyaténképen hirdetni, hogy az osztályharcnak a gyakorlati politika szempontjából hatása legyen, tulajdonképen teljesen lehetetlen, teljes képtelenség, az osztály fogalma maga sem lévén tisztázva. Az osztályharc emlegetésétől tehát én nem félek. Ez kétféle módon szokott a közéletben megjelenni. Az egyik az osztályoknak egymással való küzdelme, a másik az osztályoknak a politikai hatalomért való küzdelme. Nagyon természetes, hogy a szociáldemokrata tan és a szociáldemokrata párt a maga érvényesüléséért küzd és az államhatalmat vagy legalább is az államhatalomban való nagy részesedést igyekszik kiküzdeni azzal a munkával, amelyet folytat az ő propagandájával, szervezkedésével, a parlamenti életben való részvétellel. Ebben az irányban halad az ő propaganda-munkájuk és amint látjuk, egyik-másik államban el is érkeztek idáig. Ámbár egyik-másik polgári iró ezt is forradalomnak nevezi, én ezt a magam részéről forradalomnak nem tartom. Akkor, amikor a szociáldemokrata párt kizárólag ezen a mesgyén halad és elejti azt a három tételt, amelyre még leszek bátor visszatérni, akkor már a polgári és a szociáldemokrata felfogás között a tempón kivül alig van különbség. A gyűlölséget emlegettem t. Ház. Igenis, ha a kereszténységet a szeretet vallásának lehet mondani, akkor a szocializmus egyenesen a gyűlölet vallása. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Vallási tétel alakjában jelenik meg és gyűlöletet hirdet a polgári társadalom ellen, gyűlölet, vad haragot és meggyanusit mindenkit, minket is, földnélküli Jánoskákat. Nekem ezen az egy kopott beamter-kabátomon kivül nem igen van sok hencegni valóm, mégis azt mondják, hogy a kapitalista társadalomnak vagyok a rabszolgája, a kapitalizmusnak vagyok a hive. Igenis, nemzetközi vonatkozásban — ezt is ki tudnám fejteni, hogy miért — de. a gyanusitás, a gyűlölet hirdetésének ez az útja-módja sehogy sem alkalmas arra, hogy létrehozza a polgári társadalom és a szociáldemokrata párt közötti közeledést s azokat a kétségtelenül sokszor üdvös és feltétlenül hasznos, szükséges intézményeket is, melyeket odaát hangoztatnak, hogy mi egyesült és közös erővel épitsük fel a társadalmat, (Gr. Hunyady Ferenc: Nem is akarják, mert akkor nem lehetne izgatni!) A másik a nemzetköziség kérdése. Itt sem foglalok el merev álláspontot, mert nemzetközi szervezkedés mindig volt, mindig lesz is, hiszen maga a külpolitika is nemzetközi szervezkedés útjainak keresése. Volt zöld internacionálé is és senki sem ijedt meg tőle. Nem a nemzetköziség az, amitől tartani kell, amikor a munkások a külföldön esetleg irodákat és szervezeteket tartanak fenn maguknak, egyenesen munkásjóléti intézményeket létesitenek egységes alapelvek alapján, hanem az a veszedelmes, amikor a nemzetköziség egyenesen megtagadja a nacionalista alapelveket. (Ugy van! a jobboldalon.) Pedig hiába, t. uraim, a történelmi materializmus arra az álláspontra helyezkedik, hogy minden az anyag. Minden fejlődésnek egyedüli alapja és kiindulási pontja, az anyag. Végeredményben arra a megállapításra kell jutnunk, hogy nem minden az