Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

âèâ Àz országgyűlés képviselőházának I épitsenek. Hallottam azt a megjegyzést, hogy először épitsenek utat, amelyen majd el lehet jutni az orvoshoz, a nem létező patikához és a kórházhoz. Ismételten csak Geszthelyi-Nagy könyvére kell utalnom, ö beszél vagy talán idézi Czettler Jenőnek a tanyavilágban tett utazási tanulmányából, hogy van olyan tanyakörlet, nagy területen, amely már ötven esztendeje fizeti minden utolsó krajcárjával az útadót, de egy tenyérnyi utat nem épitett még* a megye. (Gaal Gaston: Azt az államnak fizetik/ nem a megyének!) Vagy a megye vagy az állam, de valaki behajtja az útadót, de egy tenyérnyi utat nem építenek. Ezzel a mulasztással, amely nagy mulasztás, nagy bűn, ne méltóztassék komplikálni azt a kérdést, hogy kiterjesszük-e a betegsegélyezést a mezőgazdasági munkásságra vagy seinî (Madarassy Gábor: Itt kell kezdeni!) Nem itt kell kezdeni, hanem ott kell kezdeni, hogy haladéktalanul csinálják meg azt a törvényt, amely a mezőgazdasági munkásságra is kiterjeszti a betegsegélyezést. A doktor majd eljut lóháton a betegeihez, de el kell következnie annak az időnek, anak az ideális szép időnek — de nem tudom, hogy Mayer minister ur meg fogja-e csinálni, — hogy a tanyai házból telefonon nivják ki az orvost és az orvos kiépített utón, autón mehessen a betegéhez. (Felkiáltások a jobboldalon: Ezt akarjuk mi is!) egyelőre azt akarom, hogy ha döcögős utón is, kocsin menjen az orvos a beteghez. (Mal a si Is Géza: Ezt mi nem érjük meg!) Ma már itt tartok az egészségügynél, mégis csak folytatom tovább és utalok épen az imént emiitett dr. Gfáily és dr. Forbáth orvos urak könyvére, mely »Adatok a tanyai lakosság tuberkulózisának kérdéséhez« címmel a napokban jelent meg. Ebből a könyvből a magyar közegészségügy poklát láthatjuk meg, a magyar jövendő nagy veszedelmeit is láthatjuk, méltóztassanak tehát gondolkozni azon a követelésemen, vájjon itt van-e már az ideje, hogy a betegsegélyezést kiterjesszük a falu népere is ugy, amint az a városok lakosságára már ki van terjesztve; vájjon itt van-e már az ideje, hogy hozzányúljunk a magyar közegészségügy elhanyagolt s rettenetesen elárvult .kérdéséhez'? Méltóztassanak figyelemmel meghallgatni, hogy mit mond dr. Gály könyve (olvassa): »A felnőtt gazdasági munkás átlagos testi magassága 6—7 cm-rel, testsúlya 10—15 kgr-mal csekélyebb, mint a jómódú kisgazdáé vagy a középsorsu városi lakosé.« Ezt talán még valahogyan el lehetne viselni, bár ez is a fizikai, a testi züllés nagy mértékére mutat.« Azt mondja azután: »A felesége 30—35 éves korára vénasszony, gyermekei csenevészek és rendkivül lassan fejlődnek. A gyermekhalandóság — folytatja tovább — ijesztő mértékű. A tuberkulózis-fertőzés 100 %-os, a halálozás 3-4 %-os, szemben Ausztriával, ahol csak 2*4%-os.« Geszthelyi Nagy László viszont arra utal, hogy Kecskeméten tíz évi átlagban 24*53% a tuberkulózis-halálozások száma. Rámutat a mezőgazdasági munkások nagy nyomorára, táplálkozási hiányaira, amely forrása az egészség lezüllésének; rámutat arra, hogy a mezőgazdasági munkás 2445—2788 kalóriát kap naponta táplálékban, noha a nehéz munkát végző ember szükséglete minimálisan 4500—5000 kalória. (Csontos Imre: Jó az a kis rétes is! — Farkas István: Jó az, csakhogy nem jut hozzá! '1. ülése 19.27 március 3Ö-án, szerdán. a réteshez! — Malasits Géza: Csak a napszámos ember nem eszik belőle!) Dr Gály arra is rámutat, hogy a tanyai lakosságnál 1—12 évig a gyermekek 25 százaléka reagál pozitiven a tuberkulózisra, 12—20 évig pedig 86-3 százaléka. Ez a két legújabb könyv, mely most jelent meg a tanyavilág helyzetéről, gazdasági állapotairól, kulturális éö közegészségügyi viszonyairól, olyan két könyv, amely valóban a magyar nép szenvedéseinek leveles ládája. Ezzel kapcsolatban utalnom kell arra is, hogy a nagygazdák, a nagy agráriusok, az Omge., propaganda-bizottságot szervez a földbirtokreform s a magasabb munkabérek ellen. Készben azt mondják, hogy a mezőgazdasági termelés ma nem bír el nagyobb munkabéreket, részben olyan ürügyeket hangoztatnak, hogy a mezőgazdasági munkás mai munkateljesítménye mellett gondolni sem szabad a munkabérek megjavitására. Ezeknek az uraknak ajánlom figyelmébe a »Gazdasors«-nak, ennek a kiválóan szerkesztett kis lapocskának a figyelmeztetését, hogy ide nézzetek, a magyar nép szenvedéseinek ezt a leveles ládáját nézzétek meg alaposan, ne kiabáljatok, főkép ne panaszkodjatok, mert nincs semmi bajotok, csak a zab szúr benneteket, ez pedig nem baj, könnyen elviselhető. Vájjon milyenek a munkabérek, vájjon a munkabérviszonyok alkalmasak-e arra, hogy a magyar mezőőgazdasági munkásság állapotain valamit lendítsenek vagy javítsanak ! Köszönettel tartozom a földmivelésügyi minister urnák, hogy rendelkezésemre bocsátotta azokat a jelentéseket, melyek az egyes járásokból a munkabérviszonyokról beérkeztek. Tudatosan nem a magam adatait akartam felhasználni ebben a kérdésben, hanem hivatalos adatokat kértem. Meg kell azonban állapitanom, hogy az, én adatgyűjtésem és a hivatalos adatok többé-kevésbé megegyeznek és ha ezt olvasom fel, ha a hivatalos adatok alapján ismertetem a mezőgazdasági munkásság munkabérviszonyait, az is elszomorító, az is elrettent ettől a helyzettől és arra serkent, hogy a földmivelésügyi ministerium és a kormány minden lehetőt kövessen el, hogy a mezőgazdasági munkásság ezen a téren is megkapja azt, ami őt nagyon jogosan és régen megilleti. Természetesen nem azokkal a nagyon gyönge és abszolút hasznavehetetlen szervekkel, amelyeket bérmegállapitó-bizottságoknak neveznek, s amelyeknek semmi hatáskörük, semmi hatalmuk sincs arra, hogy az elettartás legminimálisabb szinvonalához képest állapithassák meg a minimális munkabéreket. E bizottságok kezében semmi hatalom sincs, ezek csak véleményező sezrvek lehetnek, de^ nem lehetnek olyanok, amelyek egy minimális élettartást, ennek az életszínvonalnak pénzbeli összegét szem előtt tartva, tudnák kényszeríteni a földbirtokost arra, hogy ennek megfelelő minimális napszámot, munkabért fizessen. (Udvardy János: Szankciója van ennek!) Nincs, de ha volt is, ezt még nem alkalmazták egyszer sem, pedig túlontúl sok okuk lett volna azoknak, akiknek kezükben van az alkalmazás joga. Méltóztassanak csak figyelembe venni, hogy a Tisza jobbpartján, Abaujtoma, Borsod, Gömör és Zemplén vármegyékben január és február hónapokban a mezőgazdasági munkások bére, napszáma 1 pengő 80 fillértől legfeljebb 2 pengő 50 fillérig terjedt. Ennél magasabb |. nem volt. Itt azután engedje meg az előadói