Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-31
268 Az országgyűlés képviselőházának 31 mértéktelenül megnyirbálták, az úgynevezett békeszerződésben annyi politikai és annyi közgazdasági bilincset raktak reánk, hogy valóban alappal számíthattak arra, hogy a magyar nemzet reáerőszakolt u.i életfeltételek között nem lesz képes politikai és gazdasági önállóságát fentartani és előbb-utóbb miartialékává lesz a prédára éhes szomszédoknak. Ellenségeink mentalitásában a trianoni békeszerződés csak átmenetet jelentett a miagyar végpusztulás felé. (Ugy van! Ugy van!) Hála Istennek, most már megnyugvással - állapithatjuk meg, hogy ellenségeink számítása nem sikerült, hogy azon a vékony kis életmentő deszkán, amely egyedül marjadt rendelkezésünkre a bajok tömkelegéből való kimenekedésro, meg tudtunk állani, nem süllyedtünk alá az enyészet örvényébe, hanem sikerült ismét reátérnünk a felemelkedés és az előhaladás széles és biztos országútjára. És amidőn ezt megállapítjuk és megáll) mit ja velünk együtt a reánk figyelő külföld is, lehetetlen hálával nem emlékezünk meg arról az államfér fiúról, aki a maga bölcs és körültekintő vezetésével lehetővé tette a kibontakozást és abból folyólag a jobb és szebb jövőt. (Ugy van! Éljenzés a jobboldalon.) Ezt a szertehuzó, ezt a csapásoknak özöne alatt szinte önmagával meghasonlásba került nemzetet közös, átgondolt célok köré tömöríteni, ez volt az a gigászi feladat, amelyet Bethlen István égő magyar hazafisága és bámulatos államművészete sikerrel oldott meg. (Ugy van! Éljenzés a jobboldalon.) Nem mondom, hogy már túl vagyunk a bajokon, de, igenis, állítom, hogy a lét vagy nemlét krizisén immár túl vagyunk, hogy a magyar nemzet meg van mentve az életnek. (Ugy van! jobbfelöl.) Természetesen a bajok, a veszedelmek és küdelmek tovább is tartanak. A közgazdasági leromlottságnak abból az állapotából, amelybe hazánk lesüllyedt, az államháztartás egyensúlyának helyreállításával az első etape-ot sikerrel küzdötte meg ez a megcsonkított szegény ország. A magyar adófizető elment az önmegtagadás végső határáig akkor, midőn szájától a falatot, üzletétől a be ruházást vonta meg, csak hogy segélyére siethessen az államnak halálos veszedelemben. Ez után az áldozatos magatartás után méltán megkövetelheti a magyar adófizető, hogy sorsán segítsenek és terhein könnyítsenek. Mert ha igaz is az, hogy az államháztartás rendezetlensége magával ragadja a pusztulásba a magángazdaságokat is, másfelől az is tagadhatatlan, hogy magának az államháztartásnak rendezésével nincs elérve a cél, ha amellett a magángazdaságok elpusztulnak. (Ugy van! a jobboldalon és a szélsőbaloldalon.) Az államháztartást csak a prius illeti meg, azonban ugyanazzal a féltő gondoskodással, ugyanazzal az áldozatos munkával kell a nemzet különböző rétegeinek, életfoglalkozásainak gazdasági megtámasztására sietnünk, aminő gondoskodással és odaadással az államháztartás szanálásának nehéz feladatát teljesítettük. (Ugy van! a jobboldalon.) Evégből a kormány már meg is tette a kezdeményező intézkedést, amidőn benyújtotta a közterhek csökkentésére vonatkozó javaslatot, amely törvénnyé is lett és amely immár csak az államfő kihirdetését várja. Ugyanennek a célnak szolgálatában áll az államháztartás megtakarításának, valamint a népszövetségi kölcsön fel nem használt részének üdvös beruházási célokra való forditása is. Nem ismerem hivatásomnak most, hogy a beruházásokra részletesen kiterjeszkedjem, mégis kötelességemnek tartom, hogy nyomatékoülése 1927 március 30-án, szerdán. san felhívjam a t. Képviselőház figyelmét egy igen fontos közgazdasági problémára, amely nézetem szerint, a közgazdasági beruházási programmból ki nem maradhat. Értem ez alatt a Duna-Tisza-csatorna kérdését, amelyre kissé részletesebben kívánok kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! A nagy alföldi csatorna kérdése 150 év óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Konkrét formában először 1791-ben, Pest vármegye közgyűlésének termében foglalkoztak ezzel a kérdéssel, amidőn Ballá Antal, Pest vármegye földmérője terjesztette elő vonatkozó javaslatát. Pest vármegye közönsége annyira fontosnak tartotta ezt a kérdést, hogy a terveket a helytartótanácshoz terjesztette fel, amely Sax építési másodigazgatót küldötte ki a tervek helyszíni felülvizsgálatára. A szakértő a maga helyszini szemléje alapján a Pestszolnoki és Pest-csongrádi csatornavonalak kiépítését hozta javaslatba. Az ügy a helytartótanácstól az udvari kancelláriához került, ez ujabb felülvizsgálatot rendelt el, amelynek eredményét már nem ismerjük, azonban néhány évi stagnáció állott be, míg végre 1803-ban Ferenc király báró Podmaniczky József helytartótanácsost bízta meg királyi biztosi minőségben az ügy ujrefelvételével. Az ügynek ebben az ujabb stádiumában, amelybe azután már a nádor is többször sürgetőleg beleszólott, báró Pracassi bécsi építési másodigazgatót küldték ki megint helyszini felülvizsgálatra. Az eredményt ismét nem ismerjük, csak azt konstatálhatjuk, hogy az ügy folyton húzódott, amig végre 1823-ban nyert befejezést a helytartótanácshoz intézett azzal a leirattal, hogy a király a sóalapot, amelyből tervbevették a költségek fedezését, nem kívánja megterhelni ezzel a tétellel. Abból, hogy az első kísérlet nem sikerült, korántsem következik az, mintha a terv maga abbamaradt volna, ellenben sürün találkozunk e tervnek ujabb meg ujabb felmerülésével. Ugyancsak a múlt század elején Vedress István, Szeged város földmérője ujabb terveket készített szegedi torkolattal. Külön munkálatot is irt ebben a kérdésben, amely munkának kissé hosszú a címe a következő: »A Tiszát a Dunával összekapcsoló uj hajókázható csatorna, amelynek helyét nemcsak Magyarország, hanem az egész ausztriai birodalom számára felkeresni és meghatározni igyekezett Vedress István, sz. kii*. Szeged városának földmérője.« Sajnos, a Vedress-féle terv sem került kivitelre. 1837-ben Beszédes József kér Pest vármegye alispánjától előmunkálati engedélyt a DunaTisza-csatorna megépítésére. Beszédes József terve a Pest-csongrádi vonal kiépítését célozta, azonban szegedi elágazással. Ennek a tervnek érdekes sajátossága az, hogy szűkebb meder kiásását javasolta, kiindulva abból a felfogásból, hogy a folyóvíz, ha kellő sebessége van és megfelelő tömegben áll rendelkezésre, maga képezi ki a neki szükséges medret. Másik sajátossága ennek a tervnek az, hogy először emliti az u. n. hajózható szekrénynek rendszerét, amelyet ma kamara-zsilipnek neveznének. Beszédes József tervével nagyon alaposan foglalkozott az 1839-iki országgyűlés is, annyira, hogy már tervezték külön társaság létesítését is, amely ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A között a 91 aláírás között, amelyet a társaság tervezetéhez szereztek, nagyon jeles hazafiak neveit találjuk. Ott találjuk Deák Ferencnek, Széchenyi Istvánnak, Kopácsy hercegprímásnak, Pulszky Ferencnek, Majláth Györgynek és egyéb jeleseinknek ne-