Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

264 Az országgyűlés képviselőházának i vény. (Madarassy Gábor: Meg is állították az órát!) Igen, megállították az órát; nevetett is rajta' az egész világ. De nem az órát kellett volna megállitani, hanem idejében kellett volna a javaslatot beterjeszteni, fel kellett volna emelkedni a helyzet magaslatára és törvényerőre kellett volna a javaslatot emelni. Bethlen javaslatát gróf Klebelsberg Kunó, akkori belügyminister szerkesztette meg. Mondómba szavazás titkos volt és a javaslat a választók számát, részben a nőkre is kiterjesztve, 1,500.000 férfira és 947.000 nőre kontemplálta, ami azt jelenti, hogy a korábbi, az első nemzetgyűlés alapját adó (Bródy Ernő: Friedrich féle!) — igen Friedrieh-féle — választójoggal szemben összesen 1,100.000 már a választójog birtokában lévő felnőtt férfit és asszonyt fosztott meg választójogától. A Bethlen-féle koncepció, amint tudjuk, rendeletben jött ki, a 2200/1922. számú rendeletben, amely 2,133.000 választót kontemplált, tehát 314.000-rel kevesebbet, mint a Klebelsberg-féle javaslat, összesen pedig a Friedrich-féle rendelet mértékéhez képest 1,417.000 embert fosztott meg jogától. Ezeket a számokat Kovács Alajos helyettes államtitkár, a Statisztikai Hivatal egyik főnöke bocsátotta nyilvánosságra, tehát hozzájuk kétség nem fér. Állami statisztika. Később azután ugy alakult a helyzet, hogy 1926-ban, a decemberi választásoknál a választók száma 2,242.000 volt. Ez valamivel többet jelent — 109.000-rel több — mint az 1922-es helyzet, ez azonban onnan származik, hogy közben 1925-ben a fővárosban győzött a demokratikus blokk, a demokratikus polgárok és a szociáldemokraták szövetsége és a városházán folyó nagy arányú mesterséges szavazatirtást megállították. A mai helyzetben nyiltan szavaznak 199 kerületben, 1,719.943-an, titkosan szavaz 46 kerületben 522.528 szavazó. Bethlen törvénye, az 1925:XXVI. teikk még nem bontakozott ki. Az ez alapon összeirt választók száma megvan, de még ismeretlen, még nem jogerős. A törvényt még nem próbálták ki, mert a kormány — azt hiszem nagyon alapos megfontolás után — arra az elhatározásra jutott, hogy jobban jár, ha nem az 1925:XXVI. teikk alapján választat, hanem^ a régi választójogi rendelet, illetőleg a régi névjegyzék alapján. A törvénynek, azokat a részeit ugyanis, amelyek a kormányra nézve kellemesek, a törvénynek azt a részét, amelyek a titkos kerületek számát hárommal csökkenti, érvénybeléptették, épigy a kormányra nézve kedvező egyéb rendelkezéseit, de eltekintettek attól — amire pedig lett volna bőséges idő ennek az évnek június 26-ig — hogy az uj törvény alapján uj összeírást végezzenek és ennek az uj összeírásnak alapján válasszanak. Elérkeztünk ahhoz az aktushoz, amelyet a népjóléti és munkaügyi minister ur annak idején hajtóvadászatnak nevezett el. (Malasits Géza: Nagyon helyesen nevezte el! Soha találóbb kifejezést nem használt a minister ur!) Ezért az elnevezésért hálával és köszönettel tartozunk, mert ez valóban nem alkotmányos mérkőzés, nem parlamentáris küzdelem, hanem valóban hajtóvadászat volt. (Malasits Géza: Elsősorban a szegény emberek ellen!) Most azt látjuk, hogy a túlsó oldal győzelmi mámorban él. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Egy hang a jobboldalon: Bizony joggal! — Malasits Géza: Minden zugban bűzlik a syőzők szaga!) Pedig ehhez a győzelemhez szerény felfogásom szerint igen sok szó fér. Én parlamentáris alapon állok, tisztelem a többség jogait, és elismerem, hogy parlamen- ' . ülése 1927 március 30-án, szerdán. táris viszonylatban ' a többség döntését el kell fogadni. A kisebbségnek joga van a maga törekvéseit továbbvinni, azokért küzdeni, törvényes, parlamentáris eszközökkel, a többség jogosult a maga határozatait végrehajtani. Tudomásul kellene tehát venni, hogy 1926 decemberében Magyarországon a polgári ellenzéket majdnem teljesen, a szociáldemokrata ellenzéket félig letiporták. Ha ennek a győzelemnek meg volnának a maga erkölcsi alapjai, akkor nem volna más teendő, mint ezt tudomásul venni és tovább dolgozni, tovább kapacitálni, tovább propagálni saját eszméinket és várni egy jobb időre, amikor minket jobban megértenek. De a parlamentáris mérkőzésnek és az alkotmányos döntésnek vannak olyan feltételei, amelyeket kulturországokban nélkülözni nem lehet. És én kérdem, igazi győzelem-e ez, megvan-e ennek az erkölcsi tartalma (Felkiáltások a joboldalon: Megvan bizony!), ki van-e töltve az a nagy keret azokkal a feltételekkel, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) amelyek az erkölcsös kormányzáshoz szükségesek? Ezzel akarok röviden foglalkozni. Veszem a hajtóvadászat előzményeit. Az előzmények egyike, amint hivatalos számadatokból kimutattam, tekintélyes jogfosztás. Másfélmillió ember jogait kobozták el azzal a rendelkezéssel, amelynek alapján ez a választás történt. Ettől függetlenül, a törvény rendelkezéseitől eltekintve, a törvény rendelkezései ellenére megindult a szavazóirtás. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Köztudott dolog, nem kell bizonyítani, mindenki tudja, hogy ugy a székesfővárosban, mint a, törvényhatósági joggal felruházott városokban, a kisebb városokban és községekben, ahol a megyékhez koncentrálják az összeírást, mindenütt folyt a szavazatirtás, minden összeiró, minden hivatal arra törekedett, hogy a szavazók számát lehetőleg csökkentse. (Mozgás a jobboldalon.) Egészen cifra dolgok történtek, amiről az urak meggyőződhetnek. Szándí'kos névelirások, (Malasits Géza: Ezrével!) a keresztnevek összecserélése, arra spekulálva, hogy a törvény alapján a választási elnök a szavazókat visszaveti, mint nem azonosakat, ami igen sok esetben meg is történt. De menjünk tovább. A technikai intézkedések egész sorozata segítette a kormányt és a kormánypártot. (Farkas Gyula: Honnan tudtuk, hogy ki kire fog szavazni?) Hogy esak néhányat emlitsek, itt van például a választás terminusával folytatott frivol játék. A világért sem árulták el. Hogy is lehetne gondolni, hogy a nyulaknak megmondják, mikor jönnek a körvadászok. Azután a választások terminusának szétszakítása, a hű, legalább hűnek gondolt kormánypárti kerületek elsőbbsége, hogy ennek hatása alatt az esetleg ingadozó kerületek közeledjenek a kormányhoz. (Neubauer Ferenc: Nem volt rá szükség! — Bródy Ernő: Próbálták volna meg titkos szavazással! — Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Fekete Lajos: Ugyanigy lett volna akkor is!) Ilyen a választás terminusának munkanapra való kitűzése, számítva azzal a pszichológiai lehetőséggel, hogy egy napi munka után fáradtan, törődött testtel sem a kereskedő, sem az iparos, sem a lateiner, de legkevésbé a munkás nem tekinti első feladatának azt, hogy a munka porával zubbonyán és kezén, a választói helyiségbe rohanjon szavazni. Azután clZ 3> brutális erőszak, amely különösen egyes helyeken — ami szintén köztudott — megnyilvánult. Különösen bányavidékeken. Tudtommal pl. Tatabányán az történt —