Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

260 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1927 március 30-án, szerdán. is megbánta! — Peidl Gyula: Eszmék ellen nem lehet szuronyokkal küzdeni!) A munkásság az üldöztetés ellen hallat­lan erőfeszítéseket tett, védekezett a maga módja szerint, gyűlések és tüntetések százain igyekezett megérteni önmagát, amit izgatás­nak, lázadásnak minősitettelkj Hatalmas iro­dalom és sajtópropaganda folyt még a belá­tóbb polgári sajtóban is és a belátóbb, okosabb, előrelátóbb polgári politikusok részéről is. Po­litikai tömegsztrájkok rázták meg az orszá­got és mindez csak azért, hogy a munkásság ne kapjon részt a jogokból s a vele járó elő­nyökből és felelősségből. . 1905-ig nem történik semmi. A magyar tör­vényhozás • vagy^ a magyar ministerium egyet­len egészséges lépést sem tesz a választójog ki­terjesztése terén. A szavazás nyilt, a választó­jog korlátolt, a 21 milliós Magyarország és társországaiban mindössze egy millió a szava­zók száma, a parlament összetétele pedig 1905­ben a következő: t 142 földbirtokos, 56 arisz­tokrata, 114 ügyvéd, 65 közigazgatási tisztvi­selő, 22 pap, 5 kereskedő, 5 orvos, 2 iparos és 2 tanár. Munkás, kisiparos, kisember, földmives ismeretlen fogalom; szerencsés volt az illető,' ha a karzatra feljuthatott, mert annakidején rongyosruháju embert a karzatra sem enged­tek fel. A francia kamarában ugyanakkor, abban az időtájban volt 119 kereskedő és iparos, kö­zöttük 10 munkás, 150^ ügyvéd, tisztviselő, jegyző, 59 orvos, 78 egyéb értei miségü, 3 pap, 22 nyugalmazott katona, 50 földbirtokos, 38 földmives és 42 magánzó, közöttük egy csomó munkás. A magyar törvényhozás összetételé­nek igen furcsa következményei voltak, ami nagyjában ismeretes, amit sokan tagadnak, sokan szegyeinek is. Szégyelni lehet, de ta­gadni— sajnos — nem, mert történelmi való­ságok. Legklaszikusabb következménye az volt, hogy a földadót megmerevítették, kontingen­tálták. 1867-ben 68 millió koronában állapitot­ták meg és kontingentálták a földadót és ugyanennyi maradit mindvégig, egészen az összeomlásig. A költségvetés körülbeiül a tíz­szeresére emelte. A közvetettadók és a váro­sokat sújtó egyenesadók hallatlan mértékben emelkedtek, a földadó azonban, ez a legelső­rendű, legbiztosabb és legnagyobb mennyiségű nemzeti vagyon megtartotta 1867-től az össze­omlásig a maga 68 milliós állami hozzájáru­lását. Ennek következtében ae:rárdiktatura kö­vetkezett, amely — nem kell mondanom ' és nem kell bizonyitanom — tönkretette a népet és az országot. Mert tönkre kell mennie egy oly országnak, amelynek legadózóképesebb ré­tege nem adózik; erkölcsileg, gazdaságilag és minden tekintetben tönkre kell mennie oly or­szágnak amely a maga terhének túlnyomó részét olyan gyenge vállakra rakja, amelyek a terhet nem birják el. Ha a szavazók számának alakulását nézem, akkor rájövünk arra, ' hogy 1880-ban 819000 szavazója volt az országnak. 10 évvel később, 1890-ben 846.000, 1900-ban már jól benne va­gyunk az uj korszakban, akkor már kibonta­kozik a háborús veszedelem. A tisztánlátók már tudták és láttak, hogy mi következik. Még mindig csak 989.000 a szavazók száma. Ezzel szemben Írástudó volt az országban az egész polgári népesség közül 1880-ban 36%, 1890-ben 44%, 1900-ban 51%, a választók száma azonban csak 5—6%. , T. Képviselőház ! A küzdelem 1848-tól 1867-ig és 1867-től 1905-ig teljesen meddő volt. Egyetlenegy lépést sem tudtunk előre menni. Az agrárdiktatura megakadályozta a demokra­tikus előhaladást, a munkásság kenyér he­lyett, jog helyett üldöztetésben, elnyomatás­ban, és legjobb esetben időnkint ijesztésül vagy figyelmeztetésül csendőrszuronyban és csendőrgolyóban részesült. A parlament tevékenységét ekkor meddő közjogi viták foglalják le. A körül folyik a nagy vita és a nagy birkózás, hogy 48-as vagy pedig 67-es alapon vezessék-e tovább az or­szág ügyeit. A közjogi pártok a tömegek ki­zárásával valósággal gyilkos harcot folytat­tak egymás ellen. Ebben a nagy zavarban nem látja a törvényhozás, nem látja a ministe­rium, nem látják a pártok, hogy a szociális és gazdasági problémák torlódnak, meg­oldásra várnak, aktualitást követelnek, az el­lenzék programmja az önálló hadsereg, a ma­gyar vezényleti nyelv, a szabadelvű pártnak ennek az ellenkezője. Megindul az obstrukció, amely esztendőkig eltart, elvetik a forradalom magvát felülről. Ha a forradalomnak és a forradalmi szel­lemnek genezisét keresik, akkor méltóztassa­nak visszagondolni 1905-re, a koalíciónak úgy­nevezett vezérlő bizottságára, amely mellék­kormánynak kiáltotta ki magát, amely vesz­tett háború nélkül, forradalmi összeomiás nél­kül kivül helyezte magát a törvényeken és a kormány ellenére parancsokat osztogatott; (Zaj.) felhivta az ország népét a teherviselés megtagadására, a hivatali eskü megszegésére, pedig akkor nem volt háború, nem voltak for­radalmak, és ezt a polgárság egyik része csi­nálta. A másik részről parlamenti csínyek tarkitották ezt a szép szinjátékot. November 18-ika, a zsebkendő-szavaztatás, azután 1913 júniusa következett, amikor Tisza István itt a képviselőházban parlamenti forradalmat csi­nált azzal, hogy a házszabályok felrúgásával a feliratkozott szónokoknak nem adta meg a szót, hanem intéssel leszavaztatta a képviselő­házat. A forradalmak gyökerei tehát ide nyúl­nak vissza. A polgári osztály mutatta meg, hogyan lehet és hogyan kell szembehelyezkedni az államhatalommal akkor, amikor ugy gon­dolják, hogy egy magasabb érdek ezt igy kívánja. A f választójog kérdése is elsikkadt ebben az időben. (Farkas István: Elalkudták Bécstől Budapestig!) Két trónbeszéd szólt már akkor arról, hogy az általános, egyenlő és titkos vá­lasztójog elodázhatatlanul szükséges, a sza­badelvű kormány azonban nem volt hajlandó a jogkiterjesztés terére lépni. Az obstrukció és a parlamenti forradalmak következtében a szabadelvű párt megbukik, úgynevezett ki­sebbségi kormány alakul, a Fejérváry-kor­mány, amelynek belügyministere, KristóJky, orogrammba veszi az általános, egyenlő és tit­kos választójogot. Itt fel kell hivnom szíves figyelmüket egy most megjelent könyvre. Kristóffy t. i. egy 800 oldalas kötetben számol be az ő működéséről, a Fejérváiry-kormány kormányzásáról és az ehhez kapcsolódó eseményekről. Jól tudom, hogy a frazeológia miképen méltányolja Kris­tóffyt és az ő korszakát, de feltűnő,' hogy ezt a könyvet agyonhallgatják, nem írnak rólci az újságok (Ellenmondások a jobboldalon.), nem beszélnek róla, nem idéznek belőle, s még csak nem is szidják már. pedig ez a könyv igen ér­dekes és értékes adatokat, tényeket ás okmá­nyokat tartalmaz az akkori viszonyokra vo­natkozólak. Kristóffy ma is élő és funkcionáló

Next

/
Oldalképek
Tartalom