Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-30
238 Az országgyűlés képviselőházának 30. ülése 1927 március 29-én, kedden. a kréta, annyira hiányzottak belőlük a hihetetlenül rossz táplálkozás miatt a csontképző anyagok. Ezek a nyomorúságos idők szerencsére már csak mint rossz álmok élnek emlékezetünkben, de épen azért, mert ezek ilyen kivételes idők voltak, nem szolgálhatnak összehasonlítás alapjául akkor, amikor mai, határozottan megjavult egészségügyi állapotainkát birálat tárgyává tesszük. A mi közegészségügyi állapotainkat azoknak a kulturnemzeteknek közegészségügyi állapotaival kell összehasonlítanunk, amelyek életrevalók, életképesek és élni és fejlődni akarnak. Annak okát, hogy közegészségügyi állapotaink nem javulnak lényegesen, a gazdasági bajok mellett főképen az úgynevezett népbetegségek pusztításában kell keresnünk, amelyek ellen sokkal rendszeresebben kell védekeznünk. Ennek viszont alapfeltétele az, hogy elsősorban a profilaxisra, a prevencióra fektessünk fősúlyt. Azonban épen ezen a téren látunk nagy hiányokat és rendszertelenséget. Hogy csak egy példára mutassak rá. itt van a tuberkulózis elleni védekezésünk rendszere. A tuborkulózis tudvalevőleg egyike a legsúlyosabb népbetegségeknek, amely rendkivül nagy arányokban pusztit mindenfelé az országban, de főként itt a fővárosban. Állam és társadalom egyaránt keresi az utakat és módokat arra nézve, miképen lehetne ennek a szörnyű nemzeti veszedelemnek véget vetni. Keressük az utakat és módokat, országos bi/ottságok alakulnak a baj leküzdésére, a népjóléti ministeriumnak nevezett egészségügyi ministerium is megteszi a lehetőt a rendelkezésre álló egyéüként csekély eszközökhöz mérten s mégsem haladunk a kivánt módon előre ezen a téren, még pedig azért nem, mert a preventív védekezési módok még felületesek, mert a bajt nem tudjuk csirájában elfojtani, hisz azokban a túlzsúfolt egylakószbbás lakásokban, azaz egyszobás viskókban tem tudjuk kellőképen izolálni a tüdőbetegeket, elhelyezésükre pedig nem rendelkezünk elég szanatóriummal, tüdőbeteg gyógyító intézettel stb., továbbá nem teszünk eleget a prevenciónak azért sem, mert nem akadályozzuk meg a tüdővészes egyének házasságát, sőt mert nem gondoskodunk a tüdővészes fertőzés ama forrásainak elpusztításáról sem, amelyeknek elpusztítása nem is járna különösebb anyagi áldozatokkal. Igenis, elsősorban a forrásokat kell megsemmisítenünk, amelyekből a fertőzés kiindul, ahonnan a baktériumok milliárdjai szerteszélednek. Ilyen források például Budapesten az utcajárdák, amelyekre itt a fővárosban százezernyi tüdő vészes beteg üríti állandóan intenziven fertőző légcső- és tüdőváJadékát, amely megszáradva s a felszálló porral a levegőbe jutva állandóan fertőzi a még egészséges járókelők tízezreit. Ez ellen végre-valahára a leghatározottabb módon kell óvást emelnünk. Protestálnunk kell annak a soksok ezer a fertőzésre amúgy is fogékony, legyengült szervezetű gyermeknek érdekében, akik nemesak a levegőn át szívják be a tuberkulótikus szennyet, hanem gyomrukon át is állandóan kebelezik be azokkal az édességekkel és tapadó nyalánkságokkal, amelyek az utca undorító porával bemocskolva, kerülnek az utcasarkokon csomag olatlanul forgalomba. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy itt a fővárosban a halálokok között legnagyobb számban a tüdővész szerepel. Egyszer az egyik indemnitási vita alkalmával már kértem ennek a tarthatatlan állapotnak megszüntetését. A járdák azonban azóta még mocskosabbak, amiből egészen bátran arra következtethetünk, hogy a tüdőbetegek száma azóta csak szaporodott. Ma már valóságos kánkán-táncot kell járnia az embernek az utcán, hogy elkerülhesse az undoritó szennyet, amelyet alaposan öregbit még a kutyakultusz stb. is. Nagyon szeretném egyszer autójából leszállítani a főpolgármester urat és végig vezetni őt a forgalmasabb utcákon, hogy megmutassam neki, mi egyik főoka itt nálunk a tuberkulózis terjedésének. Ugyanis hihetetlen módon terjed és pusztit a tuberkulózis itt a fővárosban, sokkal nagyobb arányban, mint ahogy ezt a statisztika kimutatja, hiszen a privát orvosok által kezelt úgynevezett tüdőcsúshurutos betegeket senki sem tartja nyilván, senki nem jelenti be, mert szerintük egyelőre csak prediszpozicióról van szó; A kifejezett esetek jó részét szintén nem jelentik be ; a statisztika mindössze 100—120 ezer tüdőbeteget állapit meg, amelyhez még bátran hozzácsaphatunk 50 9 /c-ot, ugy hogy Budapesten 160—180 ezer tüdőbeteg van ezidőszerint. Amikor Budapesten a tuberkulótikus, illetőleg tüdőcsúshurutos emberek száma hozzávetőleg megközelíti a 160—180 ezret, kérdem, eltüi hetjük-e továbbra is, hogy a fertőző betegeknek ilyen tömege állandóan fertőzze és veszélyeztesse a még egészséges társadalmat. Ne felejtsük el, hogy ma itt az emberek a nyomorból és nélkülözésekből kifolyólag még hatványozott mértékben inklinálnakerre a szörnyű betegségre. Hiszen nem kell egyéb, mint egy alapos meghűlés, egy nagyobb lelki megrendülés, és a pillanatnyilag legyengült szervezet felett azonnal úrrá lesz ez a végzetes bántalom. Ennek az állapotnak egyszer már meg kell szűnnie. Hiszen látjuk, hogy a kulturvárosokban, Drezdában és számos más helyen szigorúan meg van tiltva az, hogy az emberek a járdára köpködjenek. Lehetetlennek tartom, hogy ép csak a mi közönségünket nem lehetne rendre tanitani! A főváros sok száz vagy ezermilliárdos költségvetében nem fog szerepet játszani annak a néhány tucat higiénikus köpőcsészének ára, amelyet legalább a legforgalmasabb utcákon és tereken alkalmaznának; és azok a plakátoknak ára sem volna elviselhetetlen, amelyek a járdák ily módon való beszennyezésére vonatkozó, szigorúan tiltó rendelkezéseket tartalmaznák. Ismétlem, én nem tudom elképzelni ezt, hogy a budapesti közönséget ne lehetne egyáltalán már rendre és fegyelemre tanitani. (Jánossy Gábor: Saját érdekében!) Végre is kulturvárosban élünk — legalább is ezt szoktuk hangoztatni —, nem tűrhetünk el tehát ilyen állapotokat, amelyekért bennünket már a külföldiek is megszólnak! Kötelességünk ezekkel az állapotokkal szemben a legélesebb harcot felvenni, és lehetetlennek tartom, hogy épen csak közegészségügyi kérdésekben ne lehessen nálunk megfelelő megoldást kiforszirozni, főképen akkor, ha ez a megoldási mód alig jelent különösebb megterhelést fő városunk háztartására nézve. (Ugy van ! Ugy van !) E reudkivül fontos közegészségügyi kérdés megoldását következő határozati javaslatban vagyok bátor kérni és sürgetni: (Olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy hívja fel erélyes hangú átiratban az illetékes hatóságokat, a fővárosi utcák és terek közegészségügyi állapotának záros határidőn belül való radikális megjavítására, elsősorban,a járdák köpködés által való beszennyezésének és fertőzésének betiltására, illetőleg a forgalmasabb utcákon és tereken higiénikus köpőcsészék alkalmazására, annál is inkább, mert az e téren foganatosítandó intézkedések a tuberkulózis elleni sikeres védekezésnek egyik főfeltételét képezik. Egyúttal tiltsa be az utca fertőzött porának állandóan kitett csemegék és nyalánkságok csomagolatlan árusítását.« (Helyeslés. — Madarassy Gábor: A budapesti publikum igy is mellé fog köpni ! — Jánossy Gábor: Akkor a rendőr nyakoncsipi és
