Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-30

232 Az országgyűlés képviselőházának 30. ülése 1927 március 29-én

f kedden. és fogyunk, hisz az volna az ideális állapot, ha ez az ország csak annyi lakossal bírna, amennyit ez a kis terület épen elbir. Mások ug'y fejezik ki magukat, hogy, hja, nekünk bele kell nyugodnunk abba, hogy a magyar társadalom egy részének el kell pusztulni! Mindenesetre ez is egy álláspont! Amely országban igy gondolkoznak az emberek, ott nem csodálom, ha az állami költségvetésben alig tesz ki többet másfélmillió pengőnél az az összeg, amelynek segítségével a fertőző betegségeket, az összes fajirtó népbetegségeket, — az alkoholizmust, a tuberkulózist és a vérbajt — kell leküzdenünk és ezeken kívül még az egész anya- és cseesemővédelmet kell ellátnunk. Ismétlem, sajnos, sokan vannak, akik a népesség csökkentésével vélik ^ legegyszerűbben elérhetni a közállapotok megjavulását és e célból például többek között az egyke és hasonló nemzeti veszedelmek ellen sem tartják szükségesnek a küzdelmet. Szerencsére jóval többen vagyunk azok, akik a nemzet fizikai erejének, a nénerőnek ad maximum való fokozásában látjuk az irredentizmus leghatalmasabb fegyverét, akik nem fogunk — mert nem akarunk — végleg berendezkedni ezeken a sorvasztó trianoni határokon belül, akik nem fogunk — mert nem akatriinki — szomszédaink örömére ebben a trianoni börtönben nyomorultan elpusztulni, hanem igenis, akik arra törekszünk, hogy ez a társadalom erőben és erkölcsben minél gyorsabban és hatalmasabban fejlődjék, hogy mielőbb minél biztosabban lábolhasson ki abból az ingoványból, amelybe önhibáján kivül jutott. Valahánvszor megalkuvó, könnyen megalázkodó, afféle fatalista lelkekkel találkozom, mindannyiszor eszembe jut egy nagy koncepciójú álam férfiú, aki egy olyan nemzetnek nagy fia amely nemzet nagyarányú túlnépesedésénél fogva, állandóan expanzív Dolitikával, a ter? epekedés gondolatával kénytelen foglalkozni. Bnrek a túllépés országnak az a bizonyos nagyk^ncencíóju zseniális fia. aki nem más, mint Musse!ini, most még hozzá kiméletleu adókkal suit ja az agglegényeket, kimondván, hogy minden nőtlen férfi összes adóidnak 25%-át tartozik pótadóként befizetni az államkincstárnak, mert a házasodás szerinte »fontos nemzeti ügy«. Mussolini tehát a máiris túlnépes Olaszország lakosainak számát minden erővel méff tovább akarja szaporítani. És ezt miért teszi? Azért, mert azt látja a történelemből, hogy csak azok a nemzetek maradnak fenn ós tehetnek nagy hatalomra szert, amelyek a fajvédelmet forszírozzák minden erővel, minden rendelkezésükre álló eszközzel. Hogyne heverhetné ki a sors csapásait egy-kettőre például Németország, ahol hasonlóképen gondolkodnak és hogyne törne elő félelmetes erővel például egy Japán, melynek lakossága évenkint 800.000 fővel szaporodik! Hisz csak ezekből a legifjabb generációkból, ebből a 800.000 főből fel lehetne épiteni egy évtized alatt egy egész csonka Magyarországot. És ha összehasonlítjuk a születési arányszámokat a japán születési arányszámokkal, túl nagy különbséget nem látunk. Miért van mégis az, hogy ott a népszauorodás, a népesedés olyan intenzív és nálunk olyan csekély? Azért, mert Japánban egészséges népszaporodás van. Ebből a 800.000 japán újszülöttből nem pusztul el mindjárt az első éven belül 17%>. Máskép. van , ott. megszervezve az egész gyermekvédelem- Ez az évi uj 800.000 fő csaknem ugyanennyi leventét, egészséges japán anyát, munkáskezet, gondolkodó agyat és katonát jelent. Ezt nevezem én »egészséges népszaporodásnak.« Azt mondja Mussolini, hogy a kis nemzetek idővel el fognak tűnni a föld színéről. Ha igy fejezte ki magát és nem disztingvált, akkor ez egyszer nem találta fején a szeget. De ha azt mondta, hogy azok a kis nemzetek pusztulnak el, amelyek nem folytatják a lehető legintenzívebb, legerélyesebb fajvédelmi politikát, amelyek nem gondoskodnak eléggé a nemzet létfentartó erőinek erősítéséről és fejlesztéséről, akkor aláírom azt, amit mondott. Csakhogy ez ilyen formában áll nemcsak a kis nemzetekre, hanem a nagy nemzetekre nézve is. Ugylátszik, Mussolini okult régi elődjeinek, a rómaiaknak példájából. Jól tudja Ő azt, hogy ez a nép azért pusztult el aránylag nem is hosszú idő alatt a föld szinéről, mert fizikai és erkölcsi ereje* megtört, mert asszonyai bűnös módon menekültek a gyermekáldás elől, mert ez a nemzet sem szociálpolitikát, sem gyermekvédelmi, sem fajegészségügyi politikát nem folytatott, szóval, mert a római birodalom nem gondoskodott kellőkéoen a nemzet létfentartó erőinek fejlesztéséről. És elpusztult ez a nemzet annak ellenére, hogy hires filozófusai és jogtudósai voltak. Nem fog ártani, ha az úgynevezett jogászállamok, amelyek közé — szerencsétlenségünkre — a mi államunk is tartozik, kissé többet fognak mindezek felett gondolkodni! Azt is mondják sokan, hogy nem is olyan nagyon kell most már forszíroznunk a szociálpolitikát, mert hisz az általános gazdasági helyzet javulása mintegy automatice fogja maga után vonni a magánháztartások helyzetének javulását, szóval a szociális jólétet. Nézzük, hogy ebben a vonatkozásban hogvan fest a helyzet. Annak ellenére, hogy gazdasági és nénzügvi viszonvaink általánosságban az utóbbi években határozottan sokat javultak, n^m enyhült lénvegesen az állás- és munkanélküliség, az elhelyezkedési lehetőségek még mindig a minimumra vannak redukálva, továbbá a szociális babokkal is Összefüggő egyke, a gyermekhalandóság és a népbetegségek pusztitása alig engedett intenzivitásából valamit. Végül, ha szemügyre vesszük az öngyilkosságok, a csődnyitások, a zálogházi forgalom, az általános eladósodás és a züllés lejtőjére került exisztenciák statisztikáját, azt tapasztaljuk, sajnos, hogy mindezek tekintetében a legutolsó, az 192fi-ik

f évben az ! előző 1925-ik évhez képest meglehetős az emelkedés. Például az öngyilkosságok száma 10%-kai emelkedett, a csődnyitások száma körülbelül ugyanennyivel emelkedett, annak ellenére, hogy a cégjegyzések száma fogyott, végül az ingókölcsönökre folyósított összeg is megduplázódott és a zálogházba adott ingóságokból a közönség 1926-ban harmadannyit sem tudott kiváltani, mint 1925-ben. Mindezek azt bizonyítják, hoa-y súlyos szociális baíokkal küzdünk még állandóan, amelyek elimináláisára minden rendekezésünkre álló eszközzel és erővel kell törekednünk. Én már két évvel ezelőtt sürgettem, azaz proponáltam egy narlamentenkivüli úgynevezett »szociálpolitikai bizottság vagy tanács« létesítését. Proponáltam ezt elsői zben akkor, amikor a szanálás műveletének sikeres végrehajtása céljából meg kellett alakitanunk az Országos Takarékossági Bizottságot. Nem volt nehéz előre sejtenem akkor, hogy a szanálás művének kapcsán kényszerűségből végrehaj