Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-30
Az országgyűlés képviselőházának 30. iőispán volt abban a vármegyében, amelyről most akarok beszélni. Abban a vármegyében hat hónapra elitéltek egy ujságirót azért, mert megírta, hogy kik a csongrádi bombamerénylet elkövetői. (Madarassy Gábor: Akkor nem én voltam a főispán!) Bocsáínatot kérek, de az ujságirót elitélték, az újságíró ül, a csongrádi bombamerénylet ügyéből kifolyólag azonban Magyarországon nem ül senki, (Ugy van! a szélsőbaloldaton.) sőt a csongrádi bombamerényletnek a bíróság elé állított tettesei ma Csongrád városának bérlői. Ellenben azok az újságírók, (Szabó Sándor: Mégis valaki tudja az igazat!) akik megírták, hol hat hónapot, hol három hónapot kaptak. (Szinyei Merse Jenő: A bíróság ítélt!) Igaza van, t. képviselőtársam, ül valaki. Ugyanilyen eset az a bizonyos Nagy István-ügy. (Zaj.) A bíróság előtt van az ügy, nem akarok róla érdemileg beszélni, kizárólag a kiáltó tanulságairól szólok. Volt egy újságíró, — nem fogja tőlem rossz néven venni, ha azt mondom: egy bolond ujságiró — aki meg merte irni, hogy miről beszél az egész város. (Rassay Károly: Másfél év óta beszélik!) Meg merte irni név emlitése nélkül legalább. Erre mi történt! Az egyik ujságirót, aki csak címét adta a cikknek, illetőleg, aki ráírta, hogy három hasábosán közlendő, azért, mert ráirta, hogy három hasábosán közlendő, tiltott közlés miatt egy hónapra ítélték, a másik újságíró pedig, aki meg merte irni azt, amit ma mindenki tud Magyarországon, amit jó lett volna előbb felfedni, kapott hat hónapot. Engedjék meg, hogy, mivel én nem vádolom meg és eszemágában sincs a bíróságot megvádolni, megkérdezzem, hogy miért kapott ez az újságíró, aki a cikket megírta, hat hónapot? Méltóztatnak tudni, miért? Azért, mert ez az újságíró már büntetett előéletű volt. Mit méltóztatik gondolni, miért volt büntetett előéletül Tiltott közlés miatt. (Rassay Károly: Ugyanabban az ügyben!) Nem ugyanabban az ügyben, sokkal súlyosabb ügyben. Megírta, hogy Molnár-Tóth József kegyelmi kérvényét a kormányzó ur elutasította, és azért, mert megírta, hogy a kormányzó ur Molnár-Tóth József kegyelmi kérvényét elutasította, ez az újságíró kapott 300.000 korona büntetést, büntetett előéletű lett és mikor a Nagy István-ügyben odakerült a biróság elé, már mint rovottmultu, büntetett előéletű ember szerepelt ott a biróság előtt, amely igy őt hat hónapra látta jónak megbüntetni. Ez a dolog első része. Ha a másik oldalon méltóztatik megnézni: ki merje megirni ebben az országban az igazat, ki merjen leülni egy újságírói asztalhoz (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azért, hogy ennek az országnak érdekében, ennek az országnak erkölcsisége érdekében megirja azt, ami az igazságnak megfelel, amikor ma már Magyarországon a tiltott közléssel eljutottunk idáig? És ezt az igazságügyminister ur figyelmébe ajánlom, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azért, mert a birói hatalommal és a birói tekintéllyel való viszaélés az, ami a budapesti büntetőtörvényszéken történik. Volt itt egy ügy, amelyet egyöntetű elhatározással eltemetett az egész magyar társadalom, eltemette az ország érdekében. Ez a frank-ügy volt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a frank-ügynek volt egy vádlottja, aki ellen a királyi ügyészség vádiratot adott ki. Amikor ezt a vádlottat a vádtanács nem helyezte vád alá, akkor a királyi ügyész a vád alá nem helyező határozat ellen felfolyamadással élt és csak akkor nyugodott meg, amikor KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. II. ülése 1927 március 29-én, kedden. 225 a végső fórum is mentesitette Zadravecz Istvánt az általa elkövetett tett következményei alól. (Rassay Károly: Közben hivatalos helyről adták a tudósításokat, amiért most becsukják az embereket!) A vádiratot a királyi ügyészségtől kapták az újságírók, mert hiszen az repülőgépen és titkos utón hozzájuk nem kerülhetett A másik dolog az volt, hogy ebben az ügyben eredetileg Zadravecz püspök ur is féligmeddig beismerő vallomást tett a rendőrségen, tehát az újságírók fedve voltak nemcsak a kir. ügyészség vádirata által, hanem két királyi ügyészi felfolyamodiás által is. És mi történik? Az, hogy a m. kir. bíróságokat, amelyeknek presztízsére olyan nagyon kellene ügyelni, nemcsak nekünk itt a Házban, amikor ezeket a kérdéseket szóvá tesszük, de igenis magának a magyar királyi bíróságnak és az igazságügyministeriumnak is, felhasználják arra, hogy ügyvédi költségeket hajtsanak be. Az a szegény újságíró kiegyezik és csodálom, hogy csak négy millió koronát kérnek tőle cikkenkint, mert kiegyeznék akkor is, ha 10 millió koronát kérnének tőle, mert az a szegény újságíró kényszerhelyzetben van. Mit csináljon? A bizonyítást nem rendelik el, hogy igazolhassa azt, amit irt. Nem is rendelhetik el, mert akkor a büntetőtörvényszék minden nap újból tárgyalná a frankügyet. (Rassay Károly: Jogerősen megszüntető határozat címén nem rendelik el! Megvan hozzá á formai joguk!) Lehetetlenség, hogy az egyik oldalon ezeket a szegény nyomorult embereket sarokba szorítsák, a másik oldalon pedig a biróság presztízsét arra felhasználják, hogy jogtalan magánérdekek céljaira az újságíróktól pénzt követeljenek, (tfaracs Marcell: Ha volna esküdtszék, nem menne igy! — Rassay Károly: Windischgraetz 4 évi fegyházbüntetéssel sétál, az újságírók meg ülnek! Ez az igazság!) A másik fontos orvosszer a közéleti erkölcstelenséggel szemben a szabad szó, az, hogy mindenki, — amint az a büntető törvénykönyvben benne van — jogosított elmondani nyílt gyülekezetben azt, amit tud vagy amit elmondani akar, csak viselje érté a büntetőjogi felelősséget. Mennyi idő telik el nálunk addig, amíg az a szegény ember, az a szegény szónok eljut odáig, hogy elmondhatja azt,, amit elmondani akar. (Bródy Ernő: Főleg a választások alatt!) Nemcsak a választások alatt, de máskor is. Ha egy ellenzéki szónok népgyűlésre engedélyt kér, ez a legelső akadályverseny. A másik az, hogy ott ül a rendőrtisztviselő, akinek joga van a szónokot akkor, amikor az ő felfogása szerint nem azt mondja, amit ő helyesnek talál, megakasztani. Ezek után végül hova kerül a szabad szó bajnoka, ha véleményét égy nyilvános népgyűlésen el merte mondani? Vájjon olyan helyre kerül-e, ahol az általa elmondottakat meg fogják bírálni és meg fogják vizsgálni? Nem, t. Képviselőház! Nem kerül az esküdtszék elé, mint ahogy az az esküdtszék elé kerülne mindenütt az egész világon, mert nálunk a sajtó utján és a szó utján elkövetett deliktumok, amelyek másutt esküdtszék elé tartoznak, mind szakbiróság elé tartoznak. Az esküdtszék nemcsak a sajtószabadságnak, nemcsak a szabad szónak és nemcsak a közéleti erkölcsnek garanciája, hanem, igenis, garanciája annak, hogy a biróság a közvélemény szemében megmarad azon a magas erkölcsi piedesztálon, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amelyen a bírónak állnia kell. Mert a birót nem szabad hozzáengednünk a 32
