Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-28

Az országgyűlés képviselőházának 28. ülése 1927 március 23-án, szerdán. 125 Felismerte ezt az ország közvéleménye is és Bethlen István gróf nagy érdemeinek és szolgálatainak elismerése nyilatkozik meg abban a határtalan bizalomban, amely a lefolyt választás alkalmával vele és kormányával szemben megnyilatkozott, midőn olyan többséggel ajándékozta meg a nemzet, amilyenre a múltban sohasem volt példa. Azt kell azonban látnunk, hogy még ma is vannak olyan elemek, amelyek azzal a konszolidációval és békés fejlődéssel, amelybe belejutottunk, nincsenek megelégedve. Elsősorban nem bent az országban keresendők ezek, hanem azok körül kerülnek ki, akik a nemzetgyilkosok közül külföldön áskálódnak ellenünk és onnan ide beszivárogva, mint a Szántó Zoltánok és Rákosi Mátyások, az itt bent bujkáló hasonló gondolkozású elemekkel együtt az állami és társadalmi rend megbontására törnek. Ezekkel a saját önző érdekükben felforgatásra törekvőkkel szemben a keztyüs kéz politikája nem használ. Szép szavakkal eredményt elérni velük szemben nem lehet, ezekkel szemben csakis íz erős kéz politikája használ. Elismerem teljes mértékben, hogy szükség van erőteljes és minél szélesebb körökre kiterjedő szociálpolitikára, természetesen szigorú nemzeti és keresztény alapon. Szükség van erre a tömeg felkarolása végett, főkép azokat néprétegeket illetőleg, amelyek nehéz sorban sínylődnek, amelyek nyomorban élnek, amelyek elégedetlenségre leginkább hajlandók és a félrevezetésre legkönyebben kaphatók. E szociálpolitika mint preventiv eljárás a konszolidáció célját kétségtelenül a legnagyobb mértékben szolgálja. Hangsúlyoznom kell ismételten, hogy az izgatókkal, a bolsevista agitátorokkal szemben azonban csakis a legszigorúbb eljárás, a legkeményebb megtorlás használhat. Ezt nem azért hangoztatom itt, mintha a polgári társadalom talán félne ezektől az alattomos megmozdulásoktól, mert hiszen meg vagyok győződve róla, hogy a polgári társadalom ezekkel szemben, mint egy ember áll fel és ha kell, puszta ököllel is le fog sújtani rájnk akkor, amikor ismételten ilyen nemzetp-vilkos kísérleteket akarnak támasztani, hanem azért hangoztatom, hagy a kísérletezésektől mindörökre elvegyék a kedvét azoknak, akik esetleg sötétben bujkálva erre vállalkozni akarnak. Meg kell emlékeznem ezzel kapcsolatban arról a hazaáruló működésről is, amelyet a külföldre szökött októbristák kisded csoportja fejt ki ellenünk külföldön. Ezek Károlyi Mihállyal, a főhazaárulóval élükön magukat emigránsoknak nevezik megcsúfolásával a nemzeti hagyományainkban szinte megszentelté vált névnek. E gyászmagyarok a legcsunyább rágalmakkal illetik a nemzetet, amelynek pedig méltatlan fiai ők is volnának és nem átallanak piszkot szórni erre az országra, amely pedig őket szül+e. Ezeknek aknamunkájával szemben szintén kell, hopy a kormány a legerélyesebb és leghatározottabb eljárást tanúsítsa és ellenünk irányuló piszkolódó áskálódásait igyekezzék minden módon ellensúlyozni és lehetetlenné tenni. Épngy szükséeres azonban az is, hoí?y éber figyelemmel kisérje azokat, akik esetleg bent az orszáo-han velük még mindig rokonszenvednek. Hangsúlyoznom kell azt is, hogy az októbriznrms fel di esetése, vagy akár mé<? védelme is egyet jelent a bűncselekmény feldicsérésével, tehát büntetendő cselekménynek kell, hogy tekintsük. A kormányzat egyik legfontosabb feladata a nemzetnek ugy számbelileg, mint gazdaságilag való megerősítése. Eégi igazság, hogy a nemzet ereje népességében rejlik. (Ugy van!) Csak népes nemzetek lehetnek igazán nagyok és csak egészséges, életerős népességű ország lehet fejlődésképes. Sajnos, a magyar nemzet az évszázadok viharaiban nem tudott megerősödni, nem tudott megszaporodni olyan mértékben, mint a nyugati népek, amelyeknek sokkal nyugalmasabb sors jutott osztályrészül, amelyeknek egyike-másika évszázadokkal ezelőtt nem számolt több tagot, mint nemzetünk, azonban az idők folyamán megsokasodott, a mi nemzetünk pedig kicsiny maradt. Szomorúan kellett tapasztalnunk ezt már a múltban is, amidőn gyengeségünk főoka épen az volt, hogy nem tölthettük meg az egész Magyarországot, hanem különféle idegen nemzetiségeket kellett oda befogadnunk, akik ide beszivárogva, úrrá akartak lenni saját hajlékunkban. Ma a nagy vérveszteség után, midőn a színmagyar lakosság igen nagy részét is elszakította tőlünk a trianoni béke, még jobban kell látnunk ezt a gyengeségünket és ezért sohasem volt oly fontos, hogy foglalkozzunk a népesedés politikájának a kérdésével, mint ma. (Helyeslés a jobboldalon.) A múltban erre nem volt oly szükség, vagy legalább ez nem látszott olyan égetőnek, ma azonban szükségünk van ebben az országban minden magyar életre, arra is, amely már a világra jött és arra is, amely^ eljövendő. Arra van szükségünk, hogy minél életerősebb nemzedék jöjjön a világra, mert a magyar nemzet életfája csak akkor indulhat virágzásnak, ha friss hajtásai minél erőteljesebbek lesznek. Nagy súlyt kell tehát fektetni a népesedési politikára s ezzel kapcsolatban a népesség szaporodásának kérdésére. A népesség szaporodását voltaképen a két fő népmozgalmi tényező, a születés és halálozás egymáshoz való aránya, illetőleg a kettő különbözete határozza meg. Nem csupán a születések számától függ tehát a népesség szaporulata, hanem egyéb körülményektől is ' így pl. az egészségügyi viszonyoktól is, tehát a halandóságtól és főleg a gyermek- és csecsemőhalandóságtól és még egvéb körülményektől, igy az átlagos életkortól is. Tisztelt ház! Ha a statisztikai adatokat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy vannak államok, amelyek lakossága, habár nálunk a születési arányszám magasabb is, a ma^ras halálozási arányszám miatt nem szaporodik olyan mértékben, mint más államok lakossága, alacsonyabb születési arányszámmal, de jobb egészségügyi viszonyok között. így például az észaM államok- Norvégia, Skócia, Dáu'a lakosságánál ezer lélekre 30-on alul eső születési arányszám mellett nagyobbmértékü a szaporodás, mint Portugáliában vagy Spanyororszagban, ahol az ezer lélekre eső születési arányszám 35 körül mozosr. Ezeket szem előtt tartva, a népesedési politikával tudományosan fos-lalkozók egy része arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem is a születések számának a fokozása a fontos, sőt nem is veszedelmes a születések számának a csökkenése, hanem az a fontos, hogy ezzel kancsolatban csökkenjen a halálozási arányszám. Ezt tanitot+a és hirdette a nemzetgazdaságán és a statisztika nagynevű professzora, néhai báró Láng Lajos is, akinek tanítványai közé tartozni szerencsém volt, ez azonban részben és csak bizonyos mértékig igaz és csak bizonyos körülmények között igaz, mert a születések arányszámának a csökkenésével a halálozási arányszám csökkenése csak bizonyos fokig tarthat lépést, s van egy bizonyos alsó határ, amelyen alul nein szorítható le a halá18»