Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-9
Az országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1927. évi február hó 11-én, pénteken, 85 Mert az lehetetlen állapot, ami például Budapesten van, hogy Budapest egész szervezete, egész élete egy olyan törvényen alapul, amely még 1872-ből való. Ezt a törvényt revideálnuuk kell és ép ugy revideálnunk kell a törvényhatósági képviselőtestületek összeállítását és azok munkáját, munkakörét is, mert sem az 1872. évi fővárosi törvény, sem az i886. évi megyei és városi törvények ma már nem alkalmasak arra, hogy ezek alapján vitessenek háztartások. Hiszen 1872-ben és 1866-ban az üzemek .fogalmával még nem voltak ismerősök a különböző autonómiák, tehát nem is intézkedhettek előre ezekről. Itt van pl. a budapesti nagyüzemek kérdése. Ezek a nagyüzemek egészen a modern kor produktumai. Nagyon nemes intenció az, amely ezeket az üzemeket létrehozta. Régebben ugyanis a nagy városok, vagy a nagy erkölcsi testületek csak közigazgatási kérdésekkel foglalkoztak, a gazdasági kérdések mellékesek voltak. Ilyen körülmények között aztán az történt, hogy a város haszonhajtó javait nagy magánvállalkozók kapták kézhez ; Budapesten pl. a gázgyárat egy trieszti cég csinálta meg, a vásárpénztárt pedig egy Saborszky nevű bécsi cég rendezte be. Amikor azután kinyilt a városok szeme és a főváros is látta, hogy ezekből óriási jövedelmek folynak a magánvállalkozók zsebébe, a helyes kommunális irány az lett, hogy ezeket a haszonhajtó jövedelmeket ki kell venni a magánvállalkozások kezéből, és ami haszon van belőlük, azt két célra kell fordítani: vagy árszabályozásra, vagy pedig, amennyiben az illető üzem természete nem alkalmas árszabályozásra, akkor a terhek könnyitésére. Ez volt a feladat, így történt meg, hogy Budapest főváros megváltotta a gázgyárat, megváltotta az elektromos üzemet és megváltotta a közlekedési vállalatokat, mert a két közlekedési vállalat, a Közúti Vasút és a Városi Villamos Vasút monopóliumszerű üzem volt. Ezeket a főváros megváltotta és igy a közlekedés, a világítás és a közélelmezés bizonyos vonatkozásokban városi kezelésbe került, ami helyes és örvendetes s ami csak a város előnyére szolgál, ha helyesen van keresztülvive. Természetes, hogy nagyon helyeslem azt az álláspontot, amely az ilyen üzemeket nem engedi felhasználni magánérdekek szolgálatára, amely az ilyen üzemeket nem engedi takaróul bizonyos üzelmek elleplezésére, mert ugy az üzemeknél, mint a közigazgatásban, ugy a törvényhatósági, mint a közélet minden nyilvánulása terén a legelső a közélet tisztasága, legelső a tiszta kéz politikája. Senkinek sem szabad szennyes kézzel belenyúlni és markolni abból, ami mások javára kell, hogy szolgáljon. Ezekre a kérdésekre tehát nem lehetett gondolni sem 1872-ben a fővárosi törvény megalkotásánál, sem pedig később, 1886-ban, amikor a megyei és városi törvényhatóságokról szóló törvényeket hozták meg. Nem voltak ezek a kérdések nyitva; de ebből nem következik az, hogy most jön a minister ur, jön egy törvényjavaslat, amely az összes autonómiák nyakára fiók Smith Jeremiásokat akar ültetni. Mert benne van ebben a törvényjavaslatban, hogy a kormány ilyen ellenőröket küldhet ki, — persze az illető törvényhatóság költségére. Szóval mi fizethetjük ezeket a Smith Jeremiásokat. Ez egy uj állás. Nem tudom, hogyan, nyilvános pályázat utján lesz-e betöltve? (liassay Károly: Protekció utján!) Miután nagyon szeretik Magyarországon az állami állásokat, nem tudom, hogy ez nem lesz-e alkalom arra, hogy a vidéki költségvetéseket majd nagyon furcsának találják. Mert ellenőr kell, ellenőrjelölt NAPLÓ. i. fogja a költségvetést megbirálni csak azért, hogy mint újkori Smith Jeremiás ráüljön annak a törvényhatóságnak a nyakára. Ez az autonómiáknak teljes megsemmisülése, teljes tönkretétele; mert bocsánatot kérek, ha ilyen módon ismét uj állások kreálásával, utalványozási joggal felruházva be lehet ültetni ezeket az újkori Smith Jeremiásokat az egyes torvényhatóságok nyakára, ebből nem hiszem, hogy valami jó következhetnék. Ellenkezőleg. (Meskó Zoltán : Jeremiás siralmai lesznek! — Fábián Béla : Ez megvan most isi — Csontos Imre: Szegény autonómia még megjárhatja! — Rassay Károly: Te sem voltál velük jóbarátságban a választások alatt! Neked is vannak jeremiádjaid!) Nem hiszem, hogy a képviselő urak, akármelyik oldalonülnek, szivesen látnák, hogy felülről a központi hatalom képviselője oda beül az ő autonómiájának nyakára. Azt hiszem, hogy valamennyiünkben inkább az a gondolat érlelődik meg, amely én bennem is megérlelődött, tudniillik az, hogy azok a törvények, amelyek szabályozzák az autonómiák életét, elavultak, nem illenek a mai viszonyokra, amiből viszont nem az következik, hogy az autonómiát tegyük tönkre, hanem ellenkezőleg, a törvényhatósági reformot készitsük elő és hozzuk ide a Ház elé. Én például, aki itt az üzemekről szólottam, magam megvallom, hogy Budapesten, mint a törvényhatósági bizottság tagja, éveken keresztül hiába kértem és könyörögtem, hogy az üzemek számadásait terjesszék elő. (Felkiáltások jobbfelől : Nahát ! — Csontos Imre : Akkor mit beszél ! — Zaj.) ley van. Miután a régi fővárosi törvény nem gondoskodott erről, nem volt egy imperativ' rendelkezés, a háborús gazdálkodás folytán az történt, hogy felállították a háborús üzemeket, amelyek később öncélokká lettek. Ilyen módon történt, hogy azok — miután a fővárosi törvény szerint a maguk eljárásáról nem kellett számot adniok — kivonták magukat az ellenőrzés RIÓL Én magam számtalanszor követeltem és kivántam ezeknek a számadásoknak a törvényhatósági bizottság elé való terjesztését. Nemcsak az történt meg, hogy a felügyeleti hatóság, a kormány, nem kapta a kezébe ezeket a számadásokat, de mi, a törvényhatósági bizottság tagjai sem voltunk abban a helyzetben, hogy ezekbe a számadásokba beletekinthettünk volna. Sőt bevallom őszintén, voltak üzemek, amelyekről nem is tudtuk, hogy léteznek. (Szilágyi Lajos : Pedig pártvezér !) Lelkiismeretes ember vagyok és utána szeretek járni a dolgoknak és meglepetéssel láttam egyszerre egy-egy üzem megjelenését. Bevallom őszintén, hogy volt pl. vagy talán ma is van egy Vinárium nevű borkereskedelmi részvénytársaság mint városi alakulat. Engedelmet kérek, mi szükség van arra, hogy egy város borokat árul.ion és a borkereskedőknek konkurrenciát csináljon; vagy mi szükség van arra, hogy az élelmiszerüzem pezsgőt árusitson ? Az végre is nem közszükségleti cikk. Egy élelmiszerüzem arra való, hogy az árakat szabályozza és a szegény néprétegeknek olcsón juttasson élelmiszereket, de semmiesetre sem való arra, hogy pezsgőt árusitson. Az sem a város hivatása, hogy koporsókat gyártson; mert azt is megcsinálták, hogy koporsókat és botot gyártottak. Hát egy város hivatása nem az, hogy koporsókat gyártson és botot csináljon. A városnak a hivatása ;' a közönség kiszolgálása; a városnak az a hivatása a monopóliumos üzemek által, hogy árszabályozó legyen, vagy ha feleslegek vannak, azok a feleslegek elosztassanak a nagy néprétegek között. 16