Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-9

70 As országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1927. évi február hó 11-én, pénteken. milyen törvényjavaslatot vesz tárgyalás alá. Belföld és külföld okvetlenül figyeli azt, hogy ez a képviselőház most első alkalommal milyen magatartást tanusit, milyen törvényjavaslatot vesz a kritika bonekése alá. Belföld és külföld figyeli azt, hogy Bethlen István kormánya, amely óriási többséggel rendelkezik maga mögött, most a parlamenti munka sorozatában mint első törvényjavaslatot melyiket terjeszti az országgyűlés elé. A normális, helyes ut az, hogy a nemzet előtt vállalt kötelezettségeket kell elsősorban teljesíteni. A választások alatt a választóközönség előtt felállított kormányprogrammot keli sorjában megvalósítania, és ha valaha fennállott ez az erkölcsi kötelezettség, akkor különösen fennáll most, amikor a kormánypárt ilyen elhatározó nagy többséggel került be a képviselőházba. A Bethlen kormány az adók és illetékek mérséklésének és az önkormányzatok pénzügyi megrendszabályozásának programmjával indult el a választási küzdelembe. A ministerelnök ur egyébként is széles programmot adott, de tény az, hogj — amint emlitettem — ezzel a szándékkal, ezzel a programmal indult, s ez volt a kormánypárt fő választási jelszava a választási küzdelmek id.« jén. Az elmúlt nemzetgyűlésen a Bethlen-kormány pénzügyi politikáját lesújtó kritikákkal illettük évek hosszú során át. Elismertük a pénzügyminister urnák és rajta keresztül az egész kormánynak azt az érdemét, hogy az államháztartás egyensúlyát helyreállította, ellenben évek hosszú során át korholtuk azokat az eszközöket és módokat, melyeket a t. kormány e eél elérésére igénybe vett. Általában mit kifogásoltunk az igen t. pénzügyminister ur politikájában? Kifogásoltuk, hogy feleslegesen és szükségtelenül túlsók adót szedetett; kifogásoltuk, hogy mikor rájött arra, hogy a túladóztatás folytán feleslegek keletkeztek, ezeket a feleslegeket nyomban nem fektette be hasznos beruházásokba; kifogásoltuk, hogy a külföldi kölcsön kérdésében tűrte azt az állapotot, hogy a külföldi kölcsön nagyrésze igénybe nem vétetett, az is gyümölcsözetlenül hever, miközben érte a kamatok fizetendők és végül kifogásoltuk a pénzügyminister urnák azt az eljárását, hogy mindenütt a fiskus érdekeit helyezte első sorba és ministertársaival — különösen a földmivelésügyi és kereskedelemügyi minister úrral szemben, kiknek a termelés érdekeit kellett volna képviselniük a pénzügyi érdekek kincstári ideológiájával szemben — a pénzügyminister ur túlsúlyba került, háttérbe szoritotta a ministertársai által felállított követelményeket. Általában azt mondottuk, hogy a közgazdasági érdekek háttérbe szorultak tisztán azon okból, mert a minister ur mindennek elébe helyezte az államkassza megtöltését. Innen ered, ezen pénzügyi politika miatt történt, hogy miközben az államkassza megtömetett és az államháztartás egyensúlya helyreállott, addig a magánegzisztenciák tízezrei mentek tönkre, vagy legalább is odajutottak, hogy állapotukat krízisnek nevezhettük. A sikert mi is konstatáltuk, ugyanakkor azonban már a múlt nemzetgyűlésen is konstatáltuk azt, hogy krizis elé került az egész gazdasági élet Ennekfolytán követeltük a pénzügyminister úrtól politikájában az irányváltoztatást, követeltük, hogy az adómérséklés politikájára térjen át. A pénzügyminister ur e követeléseknek mereven ellene szegült: vagy nem mert vagy nem akart az adómérséklés Dolitikajára rátérni, de tény, hoe\

r ii inden ilyen irányú követelésnek az egész múlt esztendő november haváig ellenállott. Mikor végié a mu!t esztendő novemberében a nemzetgyűlés elé terjesztette e törvényjavaslat mását, akkor igenis, konstatálnom kellett hogy a pénzügyminister ur politikájában irányt változtatott és ez az irányváltoztatás okozta, hogy igen sokan, akik addig a pénzügyi politikát hibáztattuk, akkor a kormányt-támogatók sorába mentünk át. Tény az, hogy a pénzügyminister ur törvényjavaslata feladása addigi magatartásának, feladása annak az aggudalmaskodásnak és félelemnek, melyei m ndig emlegette, hogy a bevételek olyan módon csökkenhetnek, hogy ő az államháztartás egyensúlyát tovább fenntartani nem iesz képes. Akkoriban azt mondották, sokfelől azt a vádat do>ták a kormánypárt felé. hogy a választás küszöbén kortesiavaslat volt az egész, kortescélokból terjesztette elő a kormány, ilyenmódon kívánván voksokat szere ni a maga és pártja javára, (Fábián Béla : Sztranyovszky sok-kai jobban tudta, hogy kell voksokat szerezni ! Zaj a jobboldalon.) Az, hogy a kormány most, az első alkalommal, ezt a törvényjavaslatot tárgyaltatja, megcáfolja ezeket a vádakat és immár nem illethető a kormány azzal a váddal, hogy koriescéiokból lőtt a nemzet ele ezz^l a javaslattal, mert nemcsak hogy idehozta újból és ei-őnek ezt a tötvényja" vaslatot, hanem még tovább ment a bizottsági tárgyalás során, amennyiben továbbmenőleg is mérsékelte, mint eredetileg tervezte, az egyes adótételeket. Sajnos, ugy a bizottsági eljárás folyamán, mint a pénzügyminister ur beszédében is megmegcsillámlik némelykor az, hogy ennyi és ennyi bevétel marad el ezen adómérséklési törvényjavaslat megszavazása, törvényerőre emelkedése után. Csodálkozom, hogy ez egyáltalán szóbakerült. Azt szerettem volna, ha az igen t. pénzügyminister ur beszédében arra tért volna ki, hogy minő veszedelmeket látott volna abban az esetben, ha nem jön ezzel az adómérséklési javaslattal, minő kockázattal járt volna, ha a pénzügyminister ur most, az utolsó órában, nem jön ezzel a javaslattal. Az a kár, amely igy keletkezett volna, sokkal nagyobb, mint az a számbeli veszteség, amelyet esetleg kimutat a pénzügyminister ur, hogy az államkassza ennyivel és ennyivel kap kevesebbet. Mert tény, hogy az adónyomás foka a t. pénzügyminister ur politikája folytán kibírhatatlanná vált ; tény, hogy most már nem lehet dilemma a pénzügyminister ur számára, hogy belemenjen-e, vagy ne menjen bele az adómérséklésbe, mert most már a szükség parancsolja azt, hogy bele kell mennie, hiszen ha nem ment volna bele az adómérséklés politikájába, önmaga veszélyeztette volna saját művét, önmaga veszélyeztette volna az államháztartás egyensúlyát ; mert e törvényjavaslat törvényerőre emelése nélkül az államháztartás egyensúlya nem lett volna fentartható. A pénzügyminister urat sokan olyan orvosprofesszorhoz hasoniitják, aki sebészműtétet hajtott végre, amikor ezt az irtózatos adóterhet bekövetelte. Ha veszélyes és nagy vérveszteséggel járó műtétet hajtott is végre a betegen, most mégsem fogok sok időt tölteni annál a kérdésnél: nagy volt-e a vágás és sok voit e a vérveszteség a sebészprofesszor műtéte következtében, hanem inkább az érdekel, hogy mikép fogja talpraállitani egészen azt a lábbadozó beteget az igen t. pénzügyminister ur, akin olyan műtétet hajtott végre, hogy saját maga is elismeri: nagyobb volt a vágás, mint amilyennek kellett volna lenni és nagyobb volt a beteg vérvesztesége, mint amennyi vért a betegnek a műtét végrehajtása érdekében veszitenie kellett volna. Engem most az érdekel, hogy ez a vérveszteség mikép lesz pótolva? Mivel ez. a törvényjavaslat ezt a célt szol-