Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-21
Az országgyűlés képviselőházának 21. ellenkezőjét referálná neki, mint amit én mondtam. (Zaj.) Két esztendőben egymásután ajánlottam egy végzett tanárjelöltet, aki már doktorátust is tett és akinek szüksége lett volna ahhoz, hogy problémáját teljesen tisztázhassa, hogy egy évig Bécsben legyen. Mégsem ő került ki, hanem kikerültek — csak nyelvtanulás szempontjából, mint emiitettem, két évig is — tanárjelöltek, akiknél semmiféle tudományos indokot nem láttam — hiszen az illetők nekem tanítványaim — arra nézve, hogy azok kétszer küldessenek ki. Én csak arra akarnám kérni a kultuszminister urat, hogy ezt az apparátust olyan -formában alakítsa át, vagy pedig ebbe az apparátusba felvegye azt a lehetőséget is, hogy az illető egyetemi szaktanár közvetlenül is érvényesíthesse a maga tapasztalatait, mert a mostani formában ez lehetetlen. A budapesti filozófiai karnak van 40 vagy 45 tanszéke, amelyek specializálódva 40—45 tudományszakot képviselnek. Ezt a kart az ösztöndíjtanácsban mindössze egy ember képviseli. Öt a kari ülés természetesen meg fogja bizni, hogy a kar hallgatóinak, azoknak a fiatal tudósoknak érdekeit képviselje, akik a karról kikerültek. A kar meg fogja tenni javaslatait, ezt a javaslatot be fogja mutatni az ösztöndíjtanácsban. Ö természetesen óriási listával fog jönni, mert a mi karunkon annyi a tanszék, hogy a többi három kar együttvéve nem bir annyi tanszékkel, sőt egész vidéki egyetemek nem képviselnek annyi tanszéket.Nagyon félek, hogy itt épen a budapesti filozófiai kar meg fog rövidülni, hiszen nekünk több hallgatónk van, mint mondjuk a vidéki filozófiai karoknak együttvéve. Itt van tehát a szelekcióra a legnagyobb lehetőség és természetesen innen kerül ki a legtöbb tehetség, — már a számnál fogva is — amely istápolásra szorulna. Én tehát arra kérném az igen t. kultuszminister urat, méltóztassék módot találni arra, hogy az egyes tanárok közvetlenül is , módot kapjanak arra, hogy gondoskodhassanak arról, hogy hallgatóik vagy volt hallgatóik, fiatal tudósok, akik az ő kezük alól kerültek ki, kiküldhetők legyenek. Ezt semmiképen sem lehet mechanikusan elintézni, mert nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az a szakma minden két évben fog valakit kiküldeni vagy minden évben, mert vannak egész esztendők egymásután, amelyek meddők, viszont lehetnek egy esztendőben többen is, akik megérdemlik, hogy külföldön bővítsék látóhatárukat, mélyítsék tudományukat és kapcsolatba kerüljenek a nyugati tudományos centrumokkal. Elnök: Kérnem kell a szónokot, méltóztassék beszédét befejezni, mert határozatunk értelmében az utolsó félórában az interpellációk meghallgatására kell áttérnünk. Bleyer Jakab: T. Ház! Ezzel tulajdonképen be is fejeztem, amit mondani akartam. Újra kijelentem, hogy ez a törvényjavaslat rendkívül fontos a magasabb tudományos műveltség szempontjából. Rendkívül fontos azért, mert elevenebb kapcsolatot, sürübb, rendszeresebb kapcsolatot fog teremteni a külföld tudományos centrumaival, mint amilyen kapcsolatokkal ; eddig rendelkeztünk. Egyik irányban, mint már emiitettem, üdvösen fog működni. Abban, hogy elevenebb érintkezésbe jutunk a külföld tudományos központjaival. A másik hatás természetesen itthon fog mutatkozni abban, hogy a tudományos szukreszeeneia bővebb lesz és ennélfogva ülése 1927 március 9~én, szerdán. 379 nagyobb lesz a kiválogatás lehetősége is, amikor felelősséges tudományos állások betöltéséről van szó. A törvényjavaslatot az általános vita alapjául nagy örömmel elfogadom. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Elnök: Minthogy határozatunk értelmében az interpellációk tárgyalására kell áttérnünk, a napirend tárgyalását félbeszakítom. A házszabályok 204. §-a alapján a kultuszminister ur kér szót» A szó a minister urat megilleti. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Képviselőház! Fentartom magamnak a jogot arra, hogy az egész javaslatról és a vele kapcsolatos másik ösztöndíjjavaslatról összefüggően szóljak az általános vita bezárása után. Bleyer Jakab iget t. barátom azonban két fontos kérdést érintett, amelyeknek kapcsán láttam a közbeszólásokból iiá, hogy a képviselő urak egyrésze sem az indokolást, sem — amit egyébként nem is kívánhatok — erre vonatkozó cikkeimet nem olvasta, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Kötelezni kellene arra a képviselőket!) — erre nem helyezek súlyt — és igy, hogy a sajtóban kellő megvilágításba kerüljön a kérdés, két dologra mármost reflektálni szeretnék. Az egyik az, hogy ezt az ösztöndíjtanácsot épen azért csináljuk, hogy a protekciós elemeket kizárjuk. Igaza van igen t. barátomnak, Bleyer Jakabnak abban, hogyha odajön a mir nisterhez és egy hallgatóját ajánlja, minden valószínűség szerint — ha csak van fedezet — a minister azt ki fogja küldeni külföldre. A baj csak ott van, hogy nemcsak Bleyer igen t. professzor ur és más igen t. professszor urak protezsálnak, hanem hihetetlen számban mások is. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Végre egy nézeten vannak!) Erről nem vitatkozunk. Minthogy pedig igen nagy összegű ösztöndíjakról van szó, ha ezek az ösztöndíjak avatatlan kezekbe kerülnének, akkor az egész akció célját tévesztené. Ezen a téren hihetetlen dolgok történnek. Például: feljön hozzám egy anya és azt mondja, fiát diplomatának akarja adni (Mozgás a szélsőbaloldalon.) és ki akarja küldeni külföldre. Helyes, mondom, gyönyörű ötlet. Beszél-e franciául 1 ? Azt mondja: nem, hiszen épen ezért akarom Párizsba küldeni, hogy megtanítsák 1 (Derültség. Mozgás.) Ilyenféle gondolkozással igen gyakran találkozunk, amelyet azután a legkülönbözőbb társadalmi és politikai nyomások toldanak meg. Ez ellen a minister nek védekeznie kell (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s ezért iparkodom megkonstruálni oly szervezetet, oly grémiumot, oly szenátust, amelynek kandidálásától tenném függővé a ministernek azt a jogát, hogy ösztöndíjat adományozhasson. Erre okvetlenül szükség van, ha a protekciót eleve ki akarjuk zárni. Természetesen a legcélszerűbb az a megoldás lenne, ha ebbe a tanácskozásba minden professzor urat bele vonnánk. Minthogy azonban igy egy grémiumot megkonstruálni nem lehet, bizonyos szelekciót kellett gyakorolni, ugy, hogy az adományozás egy tizenötös tanács utján történik megfelelő előkészítés után. Azt hiszem, hogy ebből baj nem lehet, mert egy központi előadót szándékozom erre kinevezni, Domanovszky Sándor egyetemi professzor ur személyében, akinek kezébe az összes ajánlások, melyek az egyes szemináriumokból, laboratóriumokból, klinikákból jönnek, össze fognak folyni; ezeket ő előzetesen letárgyalja és a kar képviselőivel együtt teszi meg javaslatait a plénumnak. Azt hiszem, hogy kollegiális szerei*