Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. után, de ha nincs meg hozzá a gazdasági erő és eszköz abban a köizségben, ahol talán 8—10.000 ember is lakik együtt, de ha^ nincs meg hozzá az anyagi fedezet, akkor hiába a vágyakozás. S ha látom, hogy polgári iskolai énitési alapot óhajt a minister ur létesiteni, ezt alkalmas kiegyenlitő intézménynek tekintem arra, hogy a szegényebb községek is polgári iskolához jussanak. Ha megnézzük, hol virágzott a kultúra, liáttjuk, hogy ott, ahol áldozni tudtak a kultúráért. Azioknak a szegény alföldi községeknek számára, amelyeknek nincsen vagyonuk, mint pl. egyes jólétben élő városoknak, Kecskemétnek, Szegednek, Debrecennek s más városoknak^ amelyek áldozni tudnak a kultúráért, ez az alap kiegyenlitő eszköizi lehet, amelyből a minister ur e községek kívánságához képest segitséget juttathat. Fontos szempont az is, hogyha tanult, egyetemet végzett emberek kerülnek ki a falvakba, ezáltal a nép széles rétegei között kulturmissziiót teljesítünk. Az a férfiú, aki állandóan a falvakban él, a gyermekeken keresztül a szülők szivéhez is hozzá! tud férkőzni. A gyermekek tankönyveit a szülők is olvashatják, hiszen tudhatjuk, hogy a szülők érdeklődnek gyermekeik tanulmányai iránt, foglalkoznak gyermekeikkel. Tehát a felnőttek, az iskolánkivüliek szempontjából is igen fontosnak tartom, hogy ott legyenek ezek a polgári iskolák és hogy minél magasabb képzettségű férfiak álljanak rendelkezésre. De a kultuszminister ur hivatott arra, hogy a polgári iskolák szükségességét megindokolja és esetleges támadásokkal szemben megvédelmezze, én csak mint a falu politikájával foglalkozó képviselő tartottam szükségesnek, hogy pár reflekszióval szolgáljak ezzel a javaslattal kapcsolatban. Lehetnek szempontok, amelyek azt tanácsolják, hogy bizonyos fokozattabb szakképzettséget is adjunk a polgári iskolában. Ez a kérdés az, amelyben valamikor ellentétbe voltam a kultusz kormány álláspontjával. Nevezetesen nem tartanám szerencsés gondolatnak, hogy a mezőgazdasági szákoktatás megoldását a polgári iskolával összekapcsolják. Ez a gondolat kitűnik az indokolásból is, vagyis a szakiskola a négy polgári iskola elvégzése után következnék a magyar ifjúság nevelésére. Én ezt, mint a minister ur őexcellenciájánál álláspontját, amelyet itt leszögezett, tudomásul veszem és kétszeres örömmel csatlakozom azokhoz, akik a polgári iskolák szaporitását óhajtják. A magam részéről szorgalmazni kivánom a pénzügyminister úrtól, hogy a polgári iskolai alaphoz az államkasszából a lehetőség szerint minél nagyobb összeggel járuljon hozzá, bár kormánypárti képviselő létemre természetesen tudom, mit jelent az adóemelés; ezt csak az ellenzéknek nem kell tudnia. Meg vagyok győződve arról, hogy jobb helyre a kulturkiadások között is alig lehetne pénzt juttatni. Mindezeket összefoglalva, a magam részéről örömmel üdvözlöm a javaslatot s remélem, hogy öt vagy tiz év alatt többet tudunk elérni, mint az elmúlt ötven esztendőben. Meg vagyok győződve arról is, hogy ez az iskolai tipus a nép széles rétegeinek kulturszükségleteit meszszemenoen ki fogja elégíteni. Ebben a gondolatban a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon. Szónokot üd vözlik.) Elnök: Az igazságügyminister ur kivan szólani. NAPLÓ. I. ülése 1927 március 8-án, kedden. 359 Pesthy Pál igazságügyminister: T. Képviselőház! Van szerencsém benyújtani a büntető törvények kiegészitéséről és egyes rendelkezéseinek módosításáról, valamint a büntető igazságszolgáltatás további egyszerüsitéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, méltóztassék a javaslatot kinyomatni, szétosztani és előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából az igazságügyi bizottság elé utalni. Tisztelettel benyújtom továbbá az ingójelzálogról szóló javaslatot. Kérem azt kinyomatni, szétosztani s az igazságügyi, közgazdasági és földmüvelésügyi bizottsághoz utalni. Elnök: Az ingójelzálogról szóló törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az igazságügyi, közgazdasági és földmüvelésügyi bizottságnak adatik ki. A benyújtott másik törvényjavaslat a büntetőtörvények kiegészitéséről és egyes rendelkezéseinek módositásáról, valamint a büntető igazságszolgáltatás további egyszerüsitéséről szóló törvényjavaslat szintén ki fog nyomatni, szét fog osztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik az igazságügyi bizottságnak. Kiván-e még valaki a napirenden lévő javaslathoz hozzászólani? (Nem.) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom, egyúttal az idő előrehaladván, a vitát megszakitom. Bemutatom a t. Háznak a rétsági választókerületben időközi választáson megválasztott Zsitvay Tibor képviselő ur megbizóleveiét. (Éljenzés.) A megbizó levelet a Ház megvizsgálás és jelentéstétel végett az igazolási állandó bizottságnak adja ki. Most pedig előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, folyó hó 9-én, szerdán délelőtt 10 órakor tartsa s annak napirendjére tűzessék ki: a mai ülésünkön letárgyalt törvényjavaslat harmadszori olvasása, továbbá a mai napirendünkön szerepelt, de le nem tárgyalt törvényjavaslatok, illetve mentelmi bizottsági jelentések tárgyalása. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik az inditvány-könyv felolvasása. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék azt felolvasni. Esztergályos János jegyző: Az inditványkönyvben nincsen bejegyzés! Elnök: A Ház ezt tudomásul veszi. Következik az interpellációs-könyv felolvasása. Mielőtt ezt felolvastatnám, bejelentem a t. Háznak, hogy Ötvös Lajos képviselő ur a földbirtokreform utján juttatott telken épült házak adómentessége ügyében interpellációt jegyzett be a pénzügyminister úrhoz. A képviselő ur hozzám intézett beadványában bejelenti, hogy ezt az, interpellációt nem a holnapi, hanem az azt követő interpellációs napon kivánja megindokolni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Most pedig kérem a jegyző urat, sziveskedjék az interpellálciós-könyvet felolvasni. Esztergályos János jegyző: Az interpelláeióskönyvbe a következő interpellációk vannak bejegyezve (olvassa): Kontra Aladár az igazságügy minis terhez, Az Est denunciáló cikke ügy éhen — szóval; Propper Sándor — az összkormányhoz — a hadikölcsönök valorizációja tárgyaiban — szóval. n8 .