Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. mondtam el, hogy az 1868 : XXXVIII. te. előzményeire rávilágítsak. Az a mü, amelyet báró Eötvös József alkotott, gyönyörűen elgondolt hatalmas alkotás volt. Több mint egy félszázad múlt el azóta, a nemzet nagy kárára azonban nagyon sok intézkedés nem vált valóra, sok szép intenció maradt papiroson, sok olyan gondolat maradt a paragrafusok temetőjében, amelyet annak alkotója egyes paragrafusokhoz hozzáfűzött. De nem a nagy kulturpolitlkusban volt a hiba, hanem a következő emberekben, viszonyokban és körülményekben. Ez alkalommal nem célom a felelősség mértékét megállapítani; bár a későbbi kultuszministerek a törvényeik hiányain próbáltak segíteni, mégis itt áll előttünk egy óriási tömege az analfabétáknak, amelyeknek a kultuszminister ur megállapítása szerint egymillió a száma. Egymillió lélek az a fekete sereg, amely előtt az egész kulturvilág sötét birodalom. Az 1868. évi XXXVIII. te. paragrafusainak jórésze mind irott malaszt maradt, nem lett belőle eleven élet és nem vált nemzeti értéké. Ennek főokát Klebelsberg kultuszminister ur abban látja, hogy dacára a törvény kötelező erejének, a kormányok a kivitelben nem nyújtottak olyan anyagi lehetőséget, amellyel ezt a nemes szándékot valóra lehetett volna váltani. Ebből az 50 évből mégis rengeteg haszon van, mert igen sok kulturkérdés átment a gyakorlat retortáján, igen sok elméleti részt kiégetett az idő és oly sok tapasztalatot nyújtott, amelyek az uj törvény megalkotátsánál megfizethetetlen értékeket jelentenek. A magyar nemzet életében az elmúlt 50 év után újra hatalmas, tragikus események következtek be. A rettenetes világháború és a forradalmak után itt van most a harmadik periódus: az ezeket követő — mondhatjuk — nyomcrháboru, amely katonává tett a kicsi csecsemőktől kezdve az öreg korig mindenkit. Abban a korban élünk ma, amikor a nemzet jövőjének újra le kell tenni a fundamentumát. E téren eredményt csak ugy érünk el, ha nemcsak egy területen, hanem a társadalmi élet minden vonalán egyszerre megindul az életképes, alapozó munka. Társadalmi béke, gazdasági konszolidáció, külpolitikai nyugalom az előfeltétele annak, hogy kultúrpolitikai alkotás létesülhessen. Még nem vagyunk ugyan a szárazon, még nem száradt fel a közelmúlt özönvize, a Noe bárkájából kibocsátott több javaslat azonban már száraz talajra talált az életben és gyökeret eresztett. Ha az 1868-iki törvény létrejöttét megtalálom az előző idők eseményeiben, ugy a most megindult ország'gyülési alkotó munka is a múlt és a közelmúlt idők méhében fogantatott. Sokszor ismétlődik a történelem külső formában változóan, belső tartalomban azonban ugyanaz marad. Ugyanezt látom, amikor ennek a sokat szenvedett szegény nemzetnek ilyen nehéz élet közepette, ilyen nehéz időkben is ad az Isten kétségkívül kiváló nagy férfiakat, akiknek alkotásaihoz hozzáfűzi a nemzet a jövő reményét. Én ugyan nem vagyok a személyi kultusz űzője, de azért tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy e törvényjavaslat megteremtője olyan kulturpolitikus, aki rátermettségét, estyéni kiválóságát, alkotásaival bizonyítja, akinek nagyszabású munkája előtt külföldi szakemberek) egész tömege kalapot emel és aki nagy szerencse és jótétemény a nemzet számára. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminister ur (Éljenzés a .jobboldalon és a középen.) olyan kultúrpolitikai programmal áll előttünk, amely kultúrpolitikai zsenialitás mesterműve. Szerenülése 1927 március 8-án, kedden. 349 esés kiválasztott ő, mert egész életét közpályára lépésétől kezdve a mai napig ebben a légkörben élte le, tehát ideje és módja volt megismerni a kultúrpolitika összes kérdéseit, nemcsak hazai, hanem a külföldi, és világvonatkozásokban is. Azt a gazdag tapasztalatot, azt a tudást, amelyet e területen szerzett paragrafusokba foglalva ide hozza elénk mint törvényjavaslatokat és azt kéri, segítsünk mi neki ezeket a törvényjavaslatokat minél előbb tető alá hozni, mert a nemzet szikkadt lelke nagyon várja a kultúra aranyesőjét. Én és mi, akik némileg a közoktatás ügyének szerény szolgái vagyunk, szerencsésnek tartjuk magunkat, ha a gondolatoknak csak egy vékonyka erecskéjével belekapcsolódunk abba a nagy, hatalmas kulturfolyamatba és munkába, amelyet a nemzet jobb jövője és felemelése érdekében a kultuszminister ur megindított. Ennek a nagy, hatalmas, grandiózus munkának három gyöngye fekszik az országgyűlés előtt. Az első a polgári iskolákról, a második a külföldi magyar intézetekről és a magasabb műveltséget szolgáló ösztöndíjakról, a harmadik pedig a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi Ösztöndíjairól szóló javaslat. A múlt évben a népoktatás legalsó rétegeire vonatkozó törvényjavaslatot hozta a Ház elé és a középiskoláknak a korszerű kívánalmak szerint való átalakítása utáín a jelen törvényjavaslatot. így épül ki hatalmas, szerves egységben a kultúra klasszikus temploma, amelynek szolgája és főpapija a kultuszminister ur. (Ugy van! Ugy van!) A népiskolák szaporításaival meg akarja ölni az ezerfejü hidrát, az egymilliós számot kitevő analfabétizmust. A polgári iskolai javaslattal olyan területen akar uj életet teremteni, amely eddig elhanyagolt volt. Kulturgeografiai tervezet ezi, amely a nemzet széles rétegeit nemcsak egyes helyeken, hanem az egész országban több tudással, szélesebb látókörrel, nemesebb szívvel és becsületesebb lelkülettel akarja felvértezni. A kultuszminister urat a magasabb műveltség kimérésében egy nagy nemzetmentő gondolat vezérli. Szent meggyőződésűnk nekünk is, hogy itt most egy szociális vilálgharc kellős közepében vagyunk. Se gazdaságilag. se kereskedelmileg, se kulturailag nem szabad izoláltan maradnunk, mert ez nemzetünk vesztét jelenti. A bennünket környező zárógyürüt minden vonalon át kell törnünk. Épen azért ehhez a nagy élet-halálharchoz, az örök világháborúnak e más alakban való folytatásához népünk kezébe kell adni azt a fegyvert, amelyet a saját önvédelmében a legjobban használhat, ez a fegyver pedig: a magasabb kultúra. Elvehettek országunkat, elrabolhatták drága értékeinket, reánk szabhatják a terheknek egész nagy tömegét: integer egy maradt, a nemzet lelkébe beleplántált kultúra. Nekünk ezt a kultúrát kell kiemelnünk, naggyá tennünk, ha nem akarunk elveszni; nekünk a kultuszminister ur alapelve szerint kulturfölényben kell lennünk azoknak a nemzeteknek környezetében, amelyek körülöttünk élnek, még akkor is, amikor azt látjuk, hogy a körülöttünk levő nemzetek még a nyárfalevél zörgésében is fegyverzajt vélnek hallani. Épen azért nemzetünk köztudatába bele kell égetnünk azt a gondolatot, hogy ai megsemmisülés ellen egyetlenegy mód van: a magasabb kultúra elérése, az, hogy feljussunk a kultúrának ama Kárpátbércére, amely a népek tengeréből kiemel bennünket és azt tartsuk mindhalálig. Ez az egyik célkitűzés. A másik gazdasági 56*