Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-10

íóztatott megnyugtatónak tartani — át méltóztatott volna adni a pénzügyministeriumnak s meg méltóztatott volna határozni, hogy ne ugy legyen, mint ahogy méltóztatott mondani, hogy olyan sokára jönnek fel ezek a költségvetések, hogy már beleszólni sem lehet. Meg kellett volna állapitani, hogy a községek ennyi és ennyi idő alatt kötelesek költségvetésüket elkészíteni s ezt a vármegye ennyi és ennyi idő alatt köteles a belügyministeriumba felterjeszteni. Mert ha tényleg van olyan polgármester Magyarországon, aki 80 millió koronáért díszmagyar ruhát csináltatott magának a község költségére, akkor szeretnők ismerni azt a községet, amely a polgármesternek 80 millió koronát szavaz meg díszruhára, (Bródy Ernő: Adóból!) és szeretnők ismerni annak a községnek közintézményeit, adóügyi berendezéseit. És ha igaz az, hogy egyes községekben visszaélések vannak a kultúrházak tekintetében, — amint erre én is felhívtam a minister ur figyelmét s most ismét erről fogok beszélni — ezek ne maradjanak titokban. Méltóztassék megmondani, hogyha a községekben visszaélések voltak, ez miként volt lehetséges, melyek voltak azok a visszaélések, kik voltak azok, akik a visszaélésekkel szemben mulasztást követtek el, melyik vármegye nem akadályozta meg ezeket a többkiadásokat. A belügy ministeriumban ki volt az, akihez ennek a községnek költségvetése felkerült s aki annak ellenére, hogy joga lett volna a község költségvetésébe beleszólni, nem akadályozta meg ezeket a kiadásokat? Miért nem akadályozta meg, hogy ezek a tételek az illető község költségvetésében szerepeljenek? Igenis én voltam az, aki idejöttem a Ház elé és felhivtam a pénzügy minister ur figyelmét arra, hogy Csepel községben kilencmilliárd költséggej. épitettek egy kultúrházat s a kultúrház épitését azzal tetőzték be, hogy 219 millió koronáért megfestették a kultúrház vezetőségének arcképeit, (Felkiáltások a széls"baloldalon: Hallatlan!) nyolcvan arcképet, à 3 millió korona. Én jöttem ide ezzel, mert nem tudtam megérteni, hogy a községi elöljáróság miért festetett arcképeket a község költségén. Ha valaki meg akarja festetni a saját arcképét, festesse meg a saját pénzén. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hogy valaki a község költségén megfestesse az arcképét, (Bródy Ernő: Adóból!) hogy előforduljon az az eset, hogy legyen egy község, amelynek azelőtt nem volt pótadója, s most 50%-os pótadó van s ebből sem tudja fizetni a kiadásait,... (Bródy Ernő: Az élőket festették meg?) Igen. (Bródy Ernő: Az már nagy baj. Legalább a holtakat festették volna meg, ez kegyeletes dolog. De élőket! — Derültség.) Ők ugy képzelték a magyar kultúrát, hogy ők a magyar kultúra,' hogy ők azok, akiket meg kell festetni. Nem azokat festették meg. akik Csepelt alapították, hanem megfesttették önmagukat, mert ők épittették a kultúrházat. Az még nem volna baj, hogy megépitették a kultúrházat, az sem baj, hogy ez kilenc milliárdba került, de nem fizették ki az iparosokat, akik szállítottak, úgyhogy a községgel szemben az eljárások egész tömege indult meg. Azt is nagyon helyeslem, amit a pénzügymmister ur mondott, hogy ne tessék a község nénzén a ^községi jegyző uraknak és a községi képviselőtestületeknek részvényeket venni; ne tessék a tőzsdén játszani, ne tessék hengermalmi részvényeket vásárolni s azután ezeken a részvényeken a község vagyonát elvesziteni. Igen, volt számos eset a köziségek életében, hogy ilyen nagy kiadások voltak s volt eset rá, hogy a község pénzét eljátszották, elvesztették. De kérdem a t. pénzügyminister urat és az államtitkár urat: mi történt azokkal, akik eljátszották a község pénzéti Mit csinált a vármegye s mit csinált a belügyministerium a maga felügyeleti hatáskörében? Hiszen lett volna már mód hozzá, hogy a községekhez nyúljanak, ugy mint ahogy most is meg van rá a mód. Csak az a joga nem volt meg a ministeriumnak, hogy az egyes községek háztartásába beletegyen költségvetési tételeket, de arra joga volt, hogy ne hagyja jóvá a kiadásokat. Miért méltóztatott jóváhagyni a községek hengermalmi részvényvásárlását? Miért méltóztatott jóváhagyni, hogy a községi jegyzők szövetkezetek igazgatósági tagjai legyenek? Miért méltóztatott hozzájárulni ahhoz, hogy a szövetkezetekbe községi pénzt fektettek bele s mikor a szövetkezetek tönkrementek, ezzel egyidejűleg a községek pénze is elveszett? Ebbe mindenesetre joga volt a ministeriumnak beleszólni. Nekem tehát az a felfogá

: som, hogy teljesen elég volt felügyeleti jogkör, amellyel eddig nem méltóztatott élni; csak tessék a jövőben élni vele. A másik kifogás az autonómiákkal szemben: az autonómiák külföldi megrendelései. A pénzügyminister ur kifogásolta itt a Házban, hogy az autonómiák ahelyett, hogy a belföldi ipart támogatnák, külföldön rendelik meg szükségleteiket. Pénzügyministeri ajkakról soha még nem hallottam oly támadást a kereskedelemügyi minister ur ellen, mint amilyen támadás a pénzügyminister urnák ez a beszéde volt. Hiszen a pénzügyi államtitkár ur is kénytelen elismerni, hogy Magyarországon iparcikkeket megvenni vagy megrendelni a kereskedelemügyi ministerium vagy a népjóléti ministerium hozzájárulása nélkül nem lehet. Ha tehát a községek mégis vettek — és igenis, sokat vettek — külföldi iparcikkeket, tessék ezért megtámadni a kereskedelemügyi ministert és a népjóléti ministert s tessék felelősségre vonni azokat a kijárókat, (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) akik a kereskedelemügyi ministeriumban és a pénzügyministeriumban eljártak. (Bródy Ernő: Hát vannak még kijárok? — Derültség.) Hogy vannak-e? Majd mindjárt beszélek róluk. (Petrovácz Gyula: Csakis azok vannak! — Farkas Gyula: Arról az oldalról nincs? Ott soha senki nem járt ki?) Anyagi ügyben nincs. Itt soha senki nem járt ki. Amikor arról volt szó, hogy a községek autonómiája részére külföldi iparcikkek megrendelését járják ki, ott sohasem volt ellenzéki képviselő. Nem állítottam azt sem, hogy kormánypárti volt ott, de azt igenis állitom, hogy a községek részére mindig kijárták — aláhúzom — a pénzügyministeriumban, a kereskedelemügyi ministeriumban és a népjóléti ministeriumban a külföldi iparcikkek behozatali lehetőségét és megvásárlását. Ha tehát a pénzügyminister ur valakinek szemrehányást akar tenni azért, mert a községek külföldi iparcikkeket vásároltak, ne a községeknek tegyen szemrehányást, hanem önmagának és ministertársainak, mert a ministeriumok jóváhagyása nélkül ebben az országban nem lehet külföldi iparcikkeket vásárolni. Ha nehezményezi — amint hogy helyesen nehezményezi, i+ hogy olyan cikkeket, Magyarországon is be lehet szerezni, külföldön vásároltak be, legelőször tegyen szemrehányást a magyar állami üzemeknek. Én még nem láttam magyar ministert magyar autóba ülni. Magyar minister csak külföldi autóba ül. Hát ha a magyar minister csak külföldi autóba ül és igy a kül100 Az országgyűlés képviselőházának 10. ülése 1927. évi február hó 15-én, kedden.