Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-590

84 A nemzetgyűlés 590. ülése 1926. országon, ahol a műveltség még nem lépett a kellő fokra, ahol olyan kiváló férfiakkal rendelkezünk, mint amilyenek a hivatalokat ma és a múltban is betöltötték, ezeknek nélkülözése annál kevésbé kivánatos, msrt más formában ezek a törvényhozásnak valóban nem lehetnének tagjai. Arról nyilatkozni, hogy a Habsburg-ház tagjainak felvételét miképen óhajtom, részletesen nem kívánok. De ne méltóztassanak rossz néven venni, ha ugy tartom, hogy bármilyen álláspontot foglaljon is el valaki ebben a kérdésben, egy bizonyos, az, hogy egyes olyan férfiakat, akik a nemzet szempontjából múlhatatlan és el nem hervadó érdemeket szereztek — mint amilyen, nyiltan megmondom, József főherceg — (Ugy van ! Ugy van ! középen.) — egy kalap alá vonni olyanokkal, akiket nem ismerünk, akik talán még meg tem születtek, még akkor sem helyes, ha valaki elvi szempontból az ilyen tagok felvételét nem akarja. (B. Szterényi József : Ez igy van ! — Rassay Károly : Nem egyesek mondjak, hanem a javaslat !) A felsőház funkcióiról az idő rövidsége folytán már csak egészen röviden kivánok szólani. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Azt hiszem, hogy egyszei'üen bábbá tenni a felsőházat nem lehet, mert akkor megalkotása teljesen felesleges. Teljesen egyenlővé kell tehát tenni a képviselőházzal, két kivétellel. Az egyik az, hogy az államháztartást az államélet zavartalan vezetéséhez szükséges funkciókban meg ne akadályozza ; a másik az, hogy az alsóháznak ismételten kifejezett akaratát ne tehesse megvalósithatatlanná. Ennélfogva a javaslat 46. és 30. §-át, amelyek erre helyesen kivannak provideálni, szivesen elfogadom. Elfogadom az egy havi határidőt a pénzügyi javaslatok letárgyalására és meggondolandónak tartom, hogy a többi javaslatra kontemplált hat hónapot nem kellene-e rövidebb határidőre szoritani. Kérdés marad még csak az, hogy helyes-e és teljes e az a meghatározás, amely a pénzügyi javaslatoknál a költségvetésnek és az indemnitásnak ilyen formában és ilyen határidőn belül való elintézését kivánja és nem volna-e helyes e téren is az angol példát követni, amely — amint Bryce javaslatában olvashatjuk - hosszas megfontolás után mégis arra az eredményre jutott, hogy mivel egyedül a költségvetésre és a felhatalmazásra szoritani ezt a határidőt nem lehet, ezt ki kell terjeszteni ; és mivel a legrosszabb törvényhozás az, amely mindig numerálni akar, ennélfogva egy erre a célra alakitott bizottságra kell bizni kontroverziák esetén annak megállapítását, hogy az illető javaslat pénzügyi javaslat-e. Nem szólva persze a Packing keresztülviteléről, amikor mindent bele akarnak pakkolni egy pénzügyi javaslat keretébe, megfontolandó, hogy egy -tisztán pénzügyi javaslatot nem köteles-e a felsőház rövid idő alatt elfogadni, még akkor is, ha nem egyedül a felhatalmazásról, vagy költségvetésről szól, hanem az adókat, vámokat, zárszámadásokat tartalmazza. (Felkiáltások a baloldalon: Nem elfogadni, hanem, letárgyalni!) Az idevonatkozó angol irodalom olvasása közben egy meglepő és reám is elszomorító észleletet tettem. Azt, hogy néha nagyon messzire kell elmenni, hogy az ember hazaérjen ; azt, hogy az embernek egy az 1900-as években megjelent kitűnő angol munkából kell kiolvasnia, hogy volt Magyarországnak egy kiváló állambölcselője, aki évtizedek és évtizedek előtt rátette kezét korának ütőerére és kiolvasta a jövendőbeli felsőház miként való megalapítását. Temperley egy most megjelent és a Lordok Házának reformjára vonatkozó munkájában azt írja, hogy sajnálattal látja, -hogy a XIX. század vezető eszméiről -írott leg, évi október hó 30-án, szombaton. kiválóbb munkát, báró Eötvös József munkáját, nem ültették át angol nyelvre. (B. Szterényi Jószef : Ez a sokat csépelt arisztokrácia !) Idézi ennek a férfiúnak munkáját, aki erre vonatkozóan azt mondja (olvassa) : »Ha a felsőház a hatalmasok és gazdagok gyülekezete marad, olyan arányban veszíti majd befolyását, amilyen arányban képviseli ezek érdekeit a széles néprétegek érdekeivel szemben.« Én bírálatomat nem fejezhetem be méltóbban, mint az ő szavainak idézésével. Én is, aki a legszélesebb választójog hive vagyok, aki amellett az általam körvonalazott felsőház szükségességét hiszem és vallom, azt a meggyőződésemet hirdetem, hogy csak olyan felsőházi reform lesz eredményes, amely bölcs összealkotása révén a nemzet igazi véleményének kifejezője és tükre lehet. Elnök : Szólásra következik 1 Csik József jegyző : Esztergályos János ! Esztergályos János : T. Nemzetgyűlés ! Az idő előrehaladottságára való tekintettel tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy jövő héten, kedden mondhassam el beszédemet. (Helyeslés. Zaj.) Elnök : A képviselő urnák ez a kérése a házszabályoknak nem felel meg, mert a tárgyalásra szánt idő utolsó félórájában kell az interpellációk meghallgatására áttérnünk. Esztergályos János : Azonban a t. Ház megengedheti. Elnök : A kérést nem bocsáthatom szavazás alá, mert házszabályellenes. Méltóztassék tehát beizédét megtartani vagy elállni a szótól. Esztergályos János: T. Nemzetgyűlés! Végtelenül sajnálom, hogy amúgy is rövidre tervezett beszédemnek nagyrészét el sem mondhatom, de méltóztatik látni, nem én vagyok ebben a hibás. Előttem szólott t. képviselőtársammal megállapodásunk volt az, hogy ő egy órakor befejezi beszédét, és részemre is marad egy félóra. Ugy látszik azonban, hogy értékes és szép, mélyreható beszédében annyira elragadtatta magát, hogy nem vette figyelembe az előző megállapodást. (Beck Lajos : Bocsánatot kérek !) Méltóztassék megengedni, hogy rövid néhány percnyi felszólalásomat a régi szokáshoz hiven kezdjem meg. Azzal kezdem, hogy előttem szólott t. képviselőtársamnak tartalmas beszédét nagy élvezettel hallgattam, de, megmondom egészen őszintén, végtelenül meglepődtem a végső konzekvenciák levonásánál. Beszédének egész tartalmából azt véltem megállapítani, hogy ő a felsőház kérdését abból a szemszögből nézi, hogy szükség van-e ebben az országban ezidőszerint felsőházi javaslat tárgyalására, szükség van e arra, hogy amikor sok száz szociális kérdés előtérbe kerüléI séről lehetne és kellene szólni, akkor a magyar nemzetgyűlés a felsőházi kérdést tárgyalja. A végén láttam, hogy t. képviselőtársam meg tudja érteni a javaslat mostani tárgyalását. Erről eszembe jut az az ember, aki elé majolikatálban pecsenyét adnak és mint éhes ember jól lakik a tálból, és mikor kiette belőle a pecsenyét, szépen kitöröli a tálat és azután földhöz vágja. Ez a kép tűnt fel nekem beszéde után. Mindenkiben, aki ebben az országban él, felvetődött az a kérdés, mikor ezt a törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé terjesztették, hogy elérkeztünk-e Magyarországon oda, hogy felsőház nélkül nem tudunk létezni. Önkénytelenül is felmerült mindenkiben ez a kérdés, hogy miért van szükség Magyarországon egy felsőház megalkotására. S amikor ezt a kérdést tárgyaljuk, — nagyon érdekes — egész irodalma támadt a felsőház kérdésének» és tudósok, nem-tudósok iparkodtak bizonyítani azt, hogy Magyarország