Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-599
374 A nemzetgyűlés 599. ülése 1926. igyekeznék az illető leány az ismereteket elsajátítani. Kifogásolom a törvényjavaslatban, hogy leány-középiskolának nevezi a leánygimnáziumot és a leányliceumot és ezzel szembeállítja a leánykollégiumot, amelytől megvonja a »középiskola« elnevezés értékét és jelentőségét. Az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister nr ennek az iskolatípusnak elnevezésére hasonló hangzású kifejezést állit be, a »középfokú intézet« elnevezést. Ismer tehát középiskolát és középfokú iskolát. Én az igen t. kultuszminister ur reformtörekvései közepette ezt a megkülönböztetést nem tartom méltónak ahhoz az eljáráshoz képest, amilyen radikálisan szokott ő reformokat keresztülvinni a tanitás terén. Hogy mirevaló az elnevezésben való ez a megkülönböztetés, azt megérteni abszolúte nem tudom, de mindenesetre a leánykollégiumok jelentőségét csökkenti az, ha az elnevezésben is megkülönbözteti az igen t. minister ur. Ha már a négy elemi osztály felett kezdődik, akkor ép ugy meg lehetne adni a középiskolai jelleget és elnevezést ennek a harmadik iskolatípusnak is. Ami magát a javaslatot illeti és ennek különösen leánygimnáziumi részét, ugy látom, hogy ezt klasszikus leány-középiskolának tervezi az igen t. kultuszminister ur. A leglényegesebb változtatásnak azt látom, hogy az oktatandó tantárgyak között felcseréli egymással a latin és a francia nyelv oktatásának kezdő időpontját. A harmdik osztálytól kezdve francia nyelvet, ami azelőtt for dit va volt. Nem tudom helyeselni a minister urnák ezt a tervezetét, mert én ugy birálom meg nemcsak a leányok, de a fiuk középiskolai oktatásánál is a tanitandó tantárgyak szükségességét, hogy teljesen és tökéletesen elegendőnek tartok négy esztendőt azoknak az ismereteknek elsajátítására, amelyeket a latin nyelvből a főiskolára menő növendéknek elsajátítania kell. Átvizsgálva a törvényjavaslatot, azt látom, hogy a tantárgyak általában megegyeznek a flu-gimnáziumok tantárgyaival. Ujitást látok azonban abban a tekintetben^ hogy a női kézimunkát, amit idáig a leánygimnáziumok tanterve felölelt, az igen t. minister ur kiveszi a, tantervből. Nyilván ezzel akarja az órák számát, csökkenteni, amint azt a javaslat indokolásában is megemlíti. Megemliti azonban azt is, hogy a gépmunka korszakában a kézimunkát amúgy is üzletekben vásárolják, felesleges tehát f azzal a gyermek szemét és egészségét veszélyeztetni. Szakférfiakkal való megbeszélés után szembe kell fordulnom ezzel az állásponttal. Nagy hibának tartom ezt az intézkedést, mert ma, amikor amúgy is azt látjuk, hogy a leányok arra törekszenek, hogy a külsejükben is utánozzák a fiukat és rosszul utánzott fiuk gyanánt jelennek meg előttünk akkor a nőiességből őket ezzel a lépéssel is kivetkőztetni, helytelen dolog. Nem az a fontos az én megítélésem szerint, hogy a kötést vagy a varrást tanulja meg a leány, hanem azzal, hogy kézimunkára tanították őket, ugy vélem, a hajlamukat elégítették ki bizonyos mértékben, munkáira nevelték őket és közelebb hozták ezzel is a családi nevelést. Hiszen a nők egész élethivatása aprólékos ténykedésekből tevődik össze és jaj annak a háznak, amelynek nője nincs előkészítve arra, hogy ezeket a reáváró kötelességeket észrevegye és teljesítse. (Gr. Klebelsberg Eunó vallás- és közoktatásügyi minister: A kollégium tantervében bent van a kézimunka, csak évi november hó 12-én, pénteken. a leánygimnáziuméban nincs!) Ez az én megitélésem szerint nemcsak nem jelent haladást, — pedig az igen t, minister ur javaslataiban mindenütt szembeszökő a haladás — hanem visszafejlődést jelent, mert a kézimunkával a nők Ízlése és szinérzéke is fejlődik, és ebben megnyilatkozhatik az egyéniségük, hiszen magában a kézimunkának tervezgetésében is igen sok báj és költészet van. A kézimunka tanitása a leánynövemdéket nem terheli. Tévedés volna azt hinni, hogy terheli, épen ellenkezőleg, az elméleti tantárgyak között ez lelki üdülést jelent. Beszéltem egy szakemberrel, aki a kézimunka tekintetében azon az állásponton van, hogy a kézimunka tanítását akkép kellene beosztani, hogy az a négy felső osztályban heti két-két órában tulajdonképen iparművészeti tanitás legyen, párhuzamosan a képzőművészetek és a zeneművészet történetével. Ezt avval indokolja, hogy a művelt családi élet megkívánja, hogy a nő hozzá tudjon szólni az iparművészet kérdéseihez is, például egy XIV. Lajos korabeli szobaberendezéséhez feltétlenül hozzá kell szólni tudni a nőnek. Azt mondom, nem megszüntetni kell a kézimunkát, hanem reformálni a kézimunka-oktatást. Erre vonatkozóan felhívták a figyelmemet és én viszont felhivom az igen t. kultuszminister ur figyelmét a Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaságnak áprilisban tartott ülésére ahol ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoztak. Sajnálattal kell konstatálnom továbbá azt, hogy a közgazdasági és jogi ismeretek tanitását szintén törölte az igen t. kultuszminister nr a tanitandó tárgyak sorából. Ugy tudom, ezeket a tantárgyakat négy-öt esztendővel ezelőtt vezették be. Nem tudom, mi történt az elmúlt esztendőkben, mi játszott közre f abban, hogy az iskolák modernizálása érdekében ezelőtt négyöt esztendővel bevezetett tantárgyat az igen t. minister ur többé nem kivan ja tanittatni. Nem tudom, akkor követtek-e el hibát, amikor bevezették ezeket a tantárgyakat, vagy pedig most készül hibát elkövetni az igen t. kultuszminister ur, amikor töröltetni kivánja ezeket a tanitandó tárgyaiknak a sorából. Tény az, hogy szakemberek jónak tartanák, ha ezeket a jogi és közgazdasági ismereteket legalább is heti kétkét órában tanítanák. Azt mondják, hogy most a tanulóknak, ha kilépnek az életbe, hacsak nem lépnek jogi, vagy kereskedelmi pályára, halvány fogalmuk sincs a magánjog, büntetőjog, váltójog, vagy gazdasági élet legelemibb dolgairól sem. Egy felsőkereskedelmi iskolai érettségit tett fiu ebben a tekintetben már sokkal előnyösebb helyzetben van, mert itt tanítják a jogi és közgazdasági ismereteket és ennek ők nagy hasznát veszik az életben. Meg kell azonban emlitenem, hogy a javaslat haladást jelent annyiban, hogy a leányközépiskolai bizonyítványt egyenlő értékűnek nyilvánitja a fiuközépiskolai érettségi bizonyítvánnyal. Ez tényleg nagy haladás. Hasonlóképen haladásnak ismerem el azt is, hogy megszünteti azt a korlátozást, amely szerint a nők ezideig csak legalább jó osztályzatú érettségi bizonyítványok alapján nyerhettek felvételt az egyetemre. Látom azonban, hogy az igen t. kultuszminister ur fentartja magának a jogot arra, hogy a leányoknak egyes egyetemi ia~ rokra, illetve főiskolákra való felvételét rendeleti utón korlátozhassa. Azt hiszem, hogy az igen t. minister urat e rendeleti korlátozás lehetőségének törvénybe iktatásával az a szándék
