Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-596

À nemzetgyűlés 596. ülése 1926. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 11. § eredeti szövegével szemben áll Szabó Imre képviselő ur törlést tartalmazó inditványa. A kettőt egymással szembeállítva teszem fel a kérdést. Kérdem, méltóztatnak-e a 11. §-t eredeti szövegében, szemben Szabó Imre képviselő ur indítványával, elfogadni, igen vagy nem ! (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség ! A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadta el, igy az indítvány elesik. Következik a 12. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakasz szövegét felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa a 12. §-t). Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Szabó Imre ! Szabó Imre : T. Nemzetgyűlés ! Az általános vita során elmondottuk véleményünket a 12. ^-ban foglaltakra vonatkozólag is. Ez a szakasz arról rendelkezTk, hogy a felsőháznak tagjai a Habsburg-Lotharingiai családnak azok a férfitagjai, akik 24. életévüket betöltötték és állandóan az ország területén laknak. Az általunk elmondottakat még a ministerelnök ur és az igazságügyminister ur felvilágosításai után sem tudjuk megváltoztatni, épen ezért tisztelettel javaslom ennek a szakasznak a törlését. Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Kun Béla ! Kun Béla : T. Nemzetgyűlés ! A József főherceget megillető minden tisztelet dacára tiltakoznom kell az ellen, hogy a Habsburg főhercegek felsőházi tagságot kapjanak. József főherceg hozzánőtt a magyar nép szivéhez, de nem mint Habsburg, hanem mint emberséges hadvezér, akit a lövészárkokban küzdő, vért és életet áldozó magyar katonák atyjuknak neveztek, akinek szeretetteljes bánásmódja szinte közmondásossá vált és aki azóta is minden adott alkalommal kifejezést ad magyar érzésének. Azt is tudom, hogy fia az apja nyomdokán halad. Ez tény. De az is tény, hogy a HabsburgLotharingiai család mint olyan, nem érdemli meg, hogy a magyar nemzet ujabb előjogokat, privilégiumot biztosítson neki, mint amilyen előjog volna a 24 éves korhatár mellett a felsőházi tagság megadása. Akik ebben a teremben a régi függetlenségi és 48-as párt, vagy a régi 48-as kisgazdapárt soraiból itt vagyunk, azok előtt nem kell ezt bővebben magyaráznom. De azt hiszem, nem kell még a régi 67-esek előtt sem, mert hiszen a múltban ők is mindig azt mondották, hogy nem a Habsburgok kedvéért vallják közösügyes politikát, hanem azért, mert az Ausztriával való szövetségben jobban gondolták védelmezhetőnek Magyarország területi biztonságát. Elismerem azt is, hogy IV. Károly a pragmatika szankció megszűnése után is személyileg ad personam koronás király volt, de a többi Habsburgoknak örökösödési joguk természetszerűleg megszűnt, pláne IV. Károlynak a trónról való lemondása és az 1920. évi trónfosztó törvénycikk után. Mit akar tehát a kormány a Habsburgok felsőházi tagságával! Mirevaló ez az udvariaskodás, ez a hajlongás, hiszen az magának az elvi álláspontnak a rovására megy. Ez elvi álláspont alapján ugyanis gróf Bethlen niinisterelnök ur minapi felszólalásában kijelentette — a jogfolytonosságról beszélvén — hogy a nemzet szuverenitásának kizárólagos törvényes képviselője saját maga a nemzetgyűlés. Ha ez igy van, akkor épen a t. ministerelnök urnák szavai alapján is kérévi november hó 9-én, kedden. 275 dem: mi közünk van nekünk tovább is a Habsburgokhoz, a Habsburg-családhoz ? (Hegymegi-Kiss Pál : Semmi.) A tisztelt ministerelnök ur azt is mondotta, hogy a Habsburgok felsőházi tagsága nem akar restauráció, vagyis a család trónra visszahozatalának kezdő lépése lenni. De ha ez így van, akkor kérdem, mire való ez a 12. §. ebben az egyébként is koraszülött törvényjavaslatban, amely a nemzet igazi érdekeinek megfelelő benső alapgondolat nélkül tákoltatott össze a mindenkori kormányhatalom egyik eszközéül ? Miért tette a t. ministerelnök ur ezt a rossz törvényjavaslatot még rosszabbá a Habsburg privilégium törvénybeiktatásának szándéka által 1 Négyszáz esztendőn keresztül úgyis eleget ráfizetett — ezt mindannyiunknak el kell ismernünk — a nemzet a Habsburgokra. Ez a felsőházi törvényjavaslat a Habsburgok nélkül is ujabb nagy terhet jelent a nemzetre, mert az ősi tradiciónkra és dicső nemzeti multunkra való hivatkozása csak köpönyeg arra. hogy mereven elzárkózzék a mai élet, a mai kor követelményei elől. De ettől eltekintve, anyagilag is sokba kerül a nemzetnek ez a törvényjavaslat, mert a felsőház évente 10 milliárdot fog felemészteni, a már is tulon-tul megadóztatott nép adójából. Miért teszi ez a terhet még keservesebbé, miért csinál tehertöbbletet a kormány a Habsburgok favorizálása által 1 Mert azt csak nem mondhatja a t. ministerelnök ur, hogy a Habsburgok felsőházi tagsága is nemzeti tradícióinkban, nemzeti multunk megbecsülésében gyökerezik ? Hiszen ha azt mondaná akár ő, akár másvalaki e teremben vagy e termen kivül, hogy igen, akkor kérdezem: mit szólanának ehhez a megállapításhoz Bocskay István, Bethlen Gábor. II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar ministerelnök, az aradi vértanuk szellemei es annyi sok más neves és névtelen mártírja véráztatott nemzeti multunknak, akik nem is mindig az esküjéről, a magyar alkotmány sérthetetlenségéről megfeledkezett király, illetőleg osztrák császár, hanem az őt befolyásoló Habsburg-családi tanács, a kamarilla gonoszsága miatt voltak kénytelenek fegyvert fogni a nemzet jogaiért, a magyar szabadságért, az ősi alkotmányért vagy szenvedtek azért börtönt és halált is! (Ugy van! a baloldalon.) De nem menjünk ilyen messze a múltba. Mikor ez a nemzet felbuzdult pár évtizeddel ezelőtt, hogyha már nem is lehet önálló magyar hadserege, legalább a közös hadseregben helyetfoglaló magyar ezredekben legyen meg a magyar vezényszó, legyen meg a magyar szolgálati nyelv, legyen meg a piros-fehér-zöld magyar jelvény és legyen gazdasági önállóságunk is és a 48-asokkal karöltve a 67-esek is azt mondották, hogy mindez a követelés összefér Deák Ferenc kiegyezési művének szellemével és intenciójával, akkor e nemzeti felbuzdulással szemben jött a Habsburgok szeges ostorának csapkodása, jött a klopi-i »soha!«, majd később, mikor a nemzet választásokon is többséget adott a bennünket megillető hadseregi jogok és gazdasági önállóság követelőinek, akkor ide ebbe a terembe jött a mindezt semmibevevő Habsburgleirat, amelyet Rakovszky István akkori képviselőházi elnök felbontatlanul küldött vissza, majd utána 1905 február 19-én következett a képviselőház szuronyos feloszlatása s jöttek utána a darabontok, a mindenre kapható császári lakájok. (Ugy van! a baloldalon.) Ezek a mi sebeink, amelyek csak hegednek, de egészen nem fognak behegedni sohasem. Nemcsak az tépi fel a sebeket, aki durván beléjük markol, vagy beléjük döf, hanem aki illetlen ujjal vagy kellő elővigyázat nélkül megérinti őket. Elég sokszor egy ügyetlen kézmoz-