Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-596
256 A nemzetgyűlés 596. ülése 1926, évi november hó 9-én, kedden. szólt képviselő ur kifejtette erre nézve a történeti és jogi alapokat. Megállapíthatjuk tehát, hogy komoly melőzés történt. A Jézus-társaság- a tanitórendek között, talán legrégibb, kulturmunkája pedig a legnagyobb, a legáldásosabb. (Meskő Zoltán: Ugy van!) Nagyon jó] tudjuk, hogy a legrégibb időben negyven középiskolával szinte behintette az országot. Nagyon jól tudjuk, hogy a Jézus-társaságeurópai stilü egyetemet szervezett Nagyszombatban, amely ma is büszkesége az országnak, a hudapesti m. kir. Piáízmány Péter-Tudományegyetem elnevezés alatt. Irigyli is tőlünk» minden 'külföldi állam. Tudósok, költők, festőművészek kerültek és kerülnek ki ennek a rendnek iskoláiból és magából a rend tagjainak sorából. A rendnek ma] két főgimnáziuma van, Pécsett és Kalocsán. (Meskó Zoltán: Kiváló intézetek!) Ugy van, igen tisztelt képviselői ur, remélem is, hogy indítványomat meg fogja szavazni. Egyenesen sértés, megbélyegzés lenne a Jézus-társaságra, ha az indítványom el nem fogadtatnék. A történelem, a kutatás terén elsőrendű munkásnak bizonyult a Jézus-társaság a múltban és emellett míáis vonatkozáscikhan, egyházi téren, állami szempontból is hazafias munkája a legértékesebbek egyike. Kétségtelen az is, hogy a nép érdekeit szolgálná, ha a két Ferenc-rend, Kapisztrán János Ferenc-rendjének, valamint a Marianusok Ferenc-rend jenek főnökei is bekerülnének a felsőházba. Mindenki tudja, hogy a törökök idejében nem voltak a magyarnak más tanácsadói, más bizalmasai, mint a Ferenc-rendnek a tagjai. Megosztották szenvedésüket, megosztották véráldozatukat is a magyar néppel. A Ferenc-rendiek ma is a magyar nép lelkéhez legközelebb állanak ismerik szükségleteit, bajait. Kétségtelen tehát, hogy olyan tapasztalatokat vinnének törvényalkotásunkba, amelyekkel a nép érdekeit és ezekkel az ország szebb jövőjét mozdítanák elő. Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni, mert a rendelkezésére álló idő lejárt. Strausz István: De ne méltóztassék az hinni, hogy én zsinatot akarok csinálni a felsőházból. Ez egészen távol áll tőlem. Indítványom még a felekezeti béke és megértés szempontjából is teljesen helytálló. Azért, amikor indítványomat elfogadásra ajánlom, nem katholikus férfi, nem katholikus püspök, hanem a t. ministerelnök ur nagynevű rokonának, Bethlen Gábornak szavait idézem, aki szabadságharcainak idejében szinte törvényként kihirdette, hogy az Isten tisztessége, a nemzet szabadsága, amely meghozza a hazaszeretet kötelékével a testvéri egyesülését minden felekezetnek. Én tehát Bethlen Gábor felfogásának is hódolok, amikor előterjesztem indítványomat^ amely a következőképen szól (olvassa): »Indítvány arról, hogy a törvényjavaslat 4. §-a B. részében az első pont kettéválasztassék olymódon, hogy a javadalomba beiktatott latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok és szerzetesrendek főnökeinek felsőházi tagsága külön-külön pontban iktattassák törvénybe. Ehhez képest első pontként megmaradna az eredeti szöveg, a pannonhalmi főapátig bezárólag és azután jönne »és a székesfőkáptalanok nagyprépostjai«. Uj szöveg lenne a második pontban »A hazai premontreirend főnöke, a zirci apát, a kegyes tanitórend főnöke« azzal a kiegészitéssel, hogy az utóbbi »főnöke« szó -elé teendő a »magyar« szó, a »főnöke« szó után pedig beiktatandó lenne »és a Jézus-társaság magyar főnöke«. Folytatólag a számozás megfelelően megváltozik. Elnök: Szólásra következik 1 Láng János jegyző: Báró Kaas Albert! B. Kaas Albert: T. Nemzetgyűlés! Az általános vita során mondott beszédemben érintettem a felsőházi egyházi képviselet ügyéti és azok után, amiket elmondottam, számomra nem volna más hátra, mint egész egyszerűen benyújtani azt a módosítást, amelyet legutóbb az általános vita során indokoltam meg. Petrovácz Gyula t. képviselőtársam beszéde azonban mégis arra bír. hogy elhangzott beszéde néhány részére reflektáljak. Petrovácz Gyula t. képviselőtársam benyújtott módosítását ismételten a számaránynyal, statisztikai adatokkal indokolta. Nézetem szerint ugy a közjogi méltóságok, mint különösen az egyházak képviseleténél nagyon könnyen tévedésbe jutunk és a következmények nagyon sokszor nem olyanok lesznek, mint aminőket előre elgondolunk, ha az érvek közé bebocsát juk azt az ideát, hogy arányszámokkal, statisztikával kell dolgoznunk, mert igy mindig különböző eredményekre lehet jutni. Ha a lélekszám, mellett más arányszámot veszünk, más a helyzet. Az egyházak etikai működését szerintem számokban kifejezni nem lehet, sem a fejek arányában, sem máskép, csak a működés r arányában, amely iazonban szintén etikum lévén, számokba nem foglalható. Az egyházak versenye nem állhat másból, mint vállvetett küzdelemibőlí a közös keresztény ideálért és a nemzeti gondolatért. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Ez a vállvetett küzdelem csak egy kötelezettséget jelent, azt, hogy örömmel üdvözl je mindenki azt, aonit bármely felekezet ezért a közös eszméért tesz, annak előretörését a maga működésének előretörésében, nem pedig bármi néven nevezendő számadatokra való hivatkozás következményeiben keresve. Tagadhatatlan, de szomorú, hogy ma a felekezetek közötti békeség nem olyan, mint amilyen pár esztendővel ezelőtt volt, amikor számarányról még egyáltalában nem esett szó. A számarány kérdésének bevitele a köztudatba könnyen azt a gondolatot vetheti fel, hogy az eresebb fél talán a, gyengébb felet gyengeségében nem hajlandó támogatni, sőt ebből magának több jogot vél formálhatni. Ha számarányról beszélünk, akkor a felállítható lélekszám aránya többféle relációban többféle eredményieket szül. Ha más és más eredmények alapján a »quod uni justum, alteri aequum« elve nem állitható he a legnagyobb egyház részéről, akkor ez a gondolat a kisebbekkel szemben sem érvényesül, sőt tápot nyer a törvényhozótestületben s akkor nagyon komolyan félek attól, hogy azt a küzdelmet, melynek elfojtására minden embernek mindent meg kell ' tennie, különösen annak, aki magát keresztény politikusnak hirdeti, intencióinak ellenére másként fogják magyarázni — s a szakadékokat esetleg kimélyítik. Hogy ezzel csak az egyház veszít-e, az kétséges, mert ez veszteség az egyház számára, de vesztesége egyben az egész magyar kultúrának is — lett légyen az a veszteség bármely egyházé. (Ug\y van! Ugy. van!) Az egyetlen kötelesség, amelyet a magyar állam törvényhozása megtehet, hogy ezt a veszteséget vala| mikép eliminálja, ha erősiti mindegyik egyházat, hogy hivatásukban helytállhassanak. Mig a törvényjavaslat szerencsésen ezen az
