Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-594

186 A nemzetgyűlés 594. ülése 1926. ezek az, összeomlás oík, ezek a történelmi csapások láncszemek, amelyek egymásba fonódnak és iközös forrásból táplálkoznak; mert az nem regenerativ erő, hanem pusztító és bomlasztó erő, ha az események és történések konzekvenciáit nem akarjuk levonni. A ministerelnök ur tegnapi beszédében igen vehemensen védelmezte az arisztokráciát és az élet ugy rendezte, hogy épen azon a napon» talán abban az órában, midőn a ministerelnök ur ilyen szépen feldicsérte a történelmi osztályokat, történt meg az, hogy az ország 1400 nagybirtokosa közül mindössze négy jelentette be készségét arra, hogy a most alakuló Széchenyi Tudományos Társaságot támogatja. (Farkas István: Életüket és vérüket, de zabot nem!) Természettudományi kutató intézetet akarnak életrehívni; az országnak nincs pénze rá, az adózók nem birják vagy a pénz kell másfelé, például propagandára, pedig a propagandára fordított pénzből elkészülhetett volna ez a kutató intézet. Az intézet tehát maga 1400 nagybirtokoshoz folyamodott és 1400 nagybirtokos közül négy akadt, aki bejelentette, hogy némi kis aprópénzzel hajlandó támogatni ezt a vállalkozást. (Sütő József: Szép számmal jelentkeztek! Ez a nagybirtokos osztály! — Klárik Ferenc: Éljen a haza!) Nem akarom a nagybirtokos osztályt és a történelmi osztályt támadni, de valahogyan nem kvadrál, hogy a történelmi feljegyzésekkel ellentétben a ministerelnök ur nem talál mást, mint csak dicsérni valót. Csak néhány szemelvényt fogok felolvasni abból a bőséges irodalomból, amely erre vonatkozik és nem annyira a multat, mint inkább a jelent volnék bátor reklamálni a történelmi osztálytól, a leendő népmentes törvényhozóktól (olvassa): »Barkóezy István beárulta az udvarnak a Wesselényi-összeesküvést a szabolcsi főispánságért. Zrinyi beárulta Nádasdyt Lipótnál, Nádasdy meg Zrinyit. Thököly birtok vágy ára jellemző, hogy II. Rákóczi Ferenc szerint az ő vagyonára (II. Rákóczi Ferencére) vágyott. Thököly és a császár azért nem egyezhettek meg, mert Eszterházy Pál nádor ellenezte. Egyesség esetén — neki a Thököly nővére lévén a felesége és e címen birtokolván a Thököly-vagyont — vissza kellett volna adni sógora javait. A Rákóczi-fölkelés azért húzódik, mert gróf Salm halogatja a békülést, mivel béke esetén neki a hatvani uradalmat vissza kellett volna adnia. II. Rákóczi György nem tudott belenyugodni fejedelemségének elvesztésébe; újra meg újra háborúskodott és 250.000 embert vesztett miatta Erdély. Az 1653-iki gyulafehérvári országgyűlés alkalmával Bethlen János cl SZcl~ szóktól száz tallért kap, hogy »ne kiabáljon olyan erősen« az országgyűlésen ellenük. 1688-ban a kamara jutalomra ajánlja Demeczky Mihályt, mert templomokat vett el az eretnekektől. Sztrányai György azon az alapon kér adományt, mert híreket szolgáltatott a császári seregeknek. Bercsényi Miklós is azért kér adományt, mert őse. Bercsényi Imre I. Rákóczi György ellen titkos adatokat szolgáltatott az udvarnak. Gróf Csáky azért kér és kap ezer forintot és járadékot az udvartól, »mert nincs miből megélnie«. Károlyi Sándor ügyes szerző volt. Rákóczi szerint »több pénzt halmozott össze a háború folyama alatt, mint az összes tábornokok valamennyien«. 1719-ben kelt kérvényében maga Károlyi mondja, hogy a rendeknek 5000 aranyat adott azért, hogy hazamenjenek a táborból és még külön 3300 aranyat költött a béke érdekében. Ez összegek fejében kapott 1719-ben 50.000 forintot. Károlyi kérvéévi november hó 6-án, szombaton, nyében mondja el, hogy mit kér »szolgálataiért«. Hat pontban sorolja fel azokat a birtokokat, amiket árulása fejében kivan s amiket meg is kap.« Ez csak néhány szemelvény, történelmi feljegyzés konstruktiv történetírók munkáiból. De, mondom, én nem a multakban kaparászok; ezeket is csak azért hozom fel, mert a ministerelnök ur olyan nagyon szivhezszólóan dicsérte tegnap ezt a történelmi osztályt. Én inkább a közelmultat és a jelent vagyok bátor reklamálni, amint mondottam. Legyen szabad kérdezuem: hol volt a háború nyomorúsága alatt a magyar történelmi osztály a maga vagyonával, a mag segitő kezével és a maga segítő készségével! Sehol! Elvonult, elhúzódott. El kell ismerni, hogy voltak egyes dicséretes kivételek; a kivétel azonban inkább erősiti a szabályi a szabály^ pedig az, hogy a magyar főurakat az ő mesés kincsesházaikkal az országnak ebben a_ borzasztó katasztrófájában nem láttuk sehol. És az összeomlás után? 1920ban, 1921-ben, nem a forradalmak következtében, hanem az ötesztendős háboruviselés következtében, az ország teljesen le volt rongyolódva, ki volt kopva mindenből, nem voltak élelmiszerek, a városok gyermekei valósággal éhenhaltak a tápszer hiányában; akkor nem láttuk sem a történelmi osztályt, sémi a kapitalista osztályt, nem láttuk a segítőkezet, pedig náluk volt vagyon bőven, volt ott élelmiszer, volt ott minden. (Sütő József: A hadiszergyártóknál!) Ellenben láttunk vonatokat gördülni Svájcba, Hollandiába és Belgiumba, — amelyek vitték az éhező városi és falusi magyar gyermekeket (Klárik Ferenc: Most is viszik!) idegen országiba, ahol az idegen kispolgárok, akiknek semmi közük a mi országunkhoz és népünkhöz, ezeket a szegény, éhező, veszendő apró magyar gyermekeket hónapokig táplálták, ruházták és megmentették a magyar életnek s a magyar jövendőnek, ugyanakkor, amikor sem a történelmi főnemességnek, amely vagyon felett rendelkezik, sem a városi kapitalizmusnak, sem a bankokráciának egyetlen vörös fillérje sem volt arra. hogy ezt a borzalmas, éhinséges magyar nyomorúságot valamivel enyhitse. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a történelemből veszünk példákat, akkor megállapíthatjuk, hogy az országot ért valamennyi katasztrófát épen az osztálynralom ós a történelmi osztályok Önzése hozta létre. Megint egy destruktiv történetíró munkájából leszek bátor idézni. * A tatárj ELT-Ei S előtt IV. Béla tudta, hogy a tatárok húzódnak le az ország felé, pusztítani akarnak és felhívta a bandériumokat szolgáltatni köteles főurakat, a bandériumok kiállitáA főurak erre azt mondták: »Igen, azonban feltételeink vannak. Kiállítjuk a bandériumokat, de először méltóztassék megengedni azt, hogy a zászlósurak és főurak bizonyos kívánságot terjeszthessenek elő.« Azt mondta erre IV. Béla: »Mi a kivánságtokf« — Nem emlékszem egészen pontosan, de azt hiszem, hogy egyik kívánság az volt, hogy feltett föveggel és ülve is tárgyalhassanak a királlyal. (Erdélíyi Aladár: Demokráciát akartak!) Igen; helyes, rendben van. — A király ebbe belement. (Sütő József: Nem került olyan sokba nekik!) A király ezt a két feltételt elfogadta. Erre azt mondották a főurak: »Most pedig azt kívánjuk, hogy az izmaelitákat tessék az országból kihajtani, mert ezek a mi érdekeinket veszélyezte-