Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-593

 nemzetgyűlés 593. ülése 1926. évi november hó 5-én, pénteken. 161 megcáfolja. Aki azonban beszédét végigolvassa, annak hangját és tenorját figyelemmel kiséri, megállapíthatja, hogy a t. képviselő urat nem lehet megnyugtatni és nem ezért szólalt fel, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) hanem a t. képviselő ur tisztán támadást akart ellenem intézni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) és erre jogcímet és jogalapot keresett. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ez alól a t. képviselő urat nem mentik fel azok a körülmények sem, hogy ő arra hivatkozik, hogy Erdélyben járván, bizonyos pletykákat hallott. Pletykákkal mindenütt szolgálnak az emberek, különösen ott, ahol kevéssé vannak informálva. Mi a tényállási A tényállás az, hogy én nem küldtem le gróf Bánffy Miklóst Erdélybe. Ő magától ment le. Hogy miért ment le, azt ő tudja. Én neki semmiféle útmutatást semmiféle irányban nem adtam, még kevésbé adhattam olyan dolos: érdekében, mint amilyent a t. képviselő ur felhozott, hogy ő ott a personal xinio iránt készítsen elő hangulatot Magyarország és Románia között. Én tehát nem küldtem le gróf Bánffy Miklóst, nem az én megbízásomból ment le. Vele erről a kérdésről én soha sem tárgyaltam, sem Bernárdy Görgygyel, sem más emberekkel. (Zaj. — Elnök csenget.) Én azt hiszem, hogy az erdélyi magyarságot csak egy dolog veszélyeztetheti: az, ha az erdélyi magyarság belpolitikai ügyeit valaki ide a Ház elé hurcolja. (Ugy van! Ugy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Ezért tisztelettel kérem az összes képviselő urakat, méltóztassanak tartózkodni attól, hogy az erdélyi vagy akármilyen más magyarságnak belpolitikai ügyeit a Ház előtt tárgyalják. (Propper Sándor: Miért

1

?) még akkor is, ha a t. képviselő urak azt hiszik, hogy ebből vádakat kovácsolhatnak a kormány ellen. (Élénk helyeslés és taps jobb felől.) Erre az ügyre más megjegyzésem nincs, minthogy at. képviselő ur vádjai elejétől végig valótlanságot tartalmaznak. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Farkas István: Majd kitűnik a vallatásnál! — Schanfl Károly: Ne gyanúsítson!) Ezek után legyen szabad áttérnem az előttünk fekvői törvényjavaslatra, annak tárgyára és indokolására. Ha valaki a maga részéről indokolni afearja, hogy ez a javaslat jó és felhívja a nemzetgyűlés tagjait, hogy ezt a javaslatot megszavazza, akkor nézetem szerint három -kérdésre kell kielégítő választ adnia. Az egyik kérdés az, hogy van-e a nemzetgyűlésnek joga arra, hogy a felsőház reformjával foglalkozzék; a másik az, hogyha van joga, van-e szükség arra. hogy a felsőház reformját megcsináljuk; a harmadik kérdés pedig az, hogyha van jogunk és szükség is van reá, ebben az esetben a tervbevett szervezés helves elveken épül-e fel, hogy a felsőháznak az általunk javaslatba hozott szervezete jó-e, kivánatos-e, alkotmányjogi szempontból helyes-e. Ami a jogkérdést illeti, itt több ellenzéki szónok a jogkérdést kétségbe vonta és azt állította, hogy a nemzetgyűlésnek nincs joga a felsőházi reformjával foglalkozni. Ugyanezek a képviselő urak a jogfolytonosság kérdését is belevetették a vitába, ugy hogy kénytelen vagyok a magam részéről is ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, jóllehet ugy ellenzéki, mint kormánypárti oldalról több képviselő felszólalása ezeket a kérdéseket már meglehetősen tisztázta. Súlyt helyezek azonban arra, hogy a magam és a kormány álláspontját ebben a kérdésben lehető világossággal kifejtsem, mert hiszen fontos alkotmányjogi és közjogi problémákról van szó, amelyek körül nem szabad, hogy egy percig is homály legyen, hogy mi a kormánynak, mi a többségnek álláspontja és mi magának a nemzetgyűlésnek is álláspontja. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ugy vettem észre, hogy azok, akik kétségbevonják a nemzetgyűlésnek azt a jogát, hogy a felsőházi reformmal foglalkozzék, tulajdonképen egy teória alapján állanak a fennálló közjogi viszonyaink, fennálló alkotmányjogunk értelme ós egyes rendelkezései tekintetében, hogy maguknak egy teóriát konstruáltak, amely teória azonban beszédükben talán nem jutott olyan nyíltan kifejezésre, mint ahogy én azt ebben a percben kifejezésre fogom juttatni. Ez a teória ugy szól, hogy van egy nemzetgyűlés., amely ideiglenes feladatok megoldására kreáltatott annak idején és hogy ennek folytán ez a nemzetgyűlés csak ideiglenes jogrendet teremt és ezzel párhuzamosan fennáll egy más, egy hatékonyabb, egy erősebb, régi alkotmányunkban gyökerező jogrend, amely állandó, alvó állapotban fennálló jogrend azonnal életre kel abban a percben, amikor a királyi hatalom újból feléled és ugyanakkor maga a nemzetgyűlés is és mindaz, amit a nemzetgyűlés kreált és teremtett, mintha egy süllyesztőben eltűnnék és megsemmisülne. Ezen teória értelmében ez a jogfolytonosságnak volna posztulátuma, mert e felfogás szerint állandó intézményeket, állandó jogrendet csak olyan intézmények teremthetnek, amelyek ősi, történelmi alkotmányunkban gyökereznek; olyan intézmények, mint a nemzetgyűlés, amelyet az 1920. évi I. te. teremtett, nem gyökerezvén ősi alkotmányunkban, ilyen teremtésre hivatottsággal nem birnak és ennek folytán mindaz, amit a nemzetgyűlés csinált, csak múló jelenség, amely helyet kell, hogy adjon a történelmi alkotmányunkban gyökerező hatalmaknak (Propper Sándor: Szóval, ami eddig volt, nem gilt! — Halljuk! Halljuk! jobbfelől) és akkor a jogrend újból helyreáll. Van egy ettől kissé eltérő teória is, amelyet nem itt ebben a Házban fejtettek ki, amely azonban bujkál a lapoknak egyes cikkeiben és talán egyes képviselő urak felszólalásában is; ennek a teóriának visszhangját különösen Farkas Tibor t. képviselőtársamnál véltem felismerni. Ez a teória azt mondja, hogy a nemzetgyűlés tulajdonképen a régi országgyűlésnek csak képviselőházát helyettesíti és hogy a nemzetgyűlés mellett jogilag tulaj donképen ma is fennáll a főrendiház, ha nem is működik; fennáll azért, mert hiszen annak idején nem oszlatta fel magát, hanem csak elnapolta üléseit s ezért ahhoz, hogy mi érvényesen tudjuk megreformálni a felsőházat, az is szükséges, hogy összehívjuk a főrendiházat és vele is szankcionáltassuk azt, amit a nemzetgyűlés, mint törvényt megalkotott. Mielőtt ennek a teóriának cáfolatába bocsátkoznék, — mert ezt meggyőződésem szerint sem az 1920. évi I. te. tételes rendelkezéseivel igazolni nem lehet, sem pedig felfogásom szerint nem áll harm óni áb történelmi jogfejlődéssel — legyen szabad nekem is néhány szót mondanom általában a jogfolytonosságról. (Halljuk! Halljuk! jobb felől és a középen.) Az én felfogásom szerint is a jogfolytonosság nagy kincs, amelyet a nemzet könnyelműen nem áldozhat fel, könnyelműen nem dobhat oda. Ettől függ a törvények tisztelete, ettől függ a jog-