Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó 4-én, csütörtökön. 151 dálkodni, tehát nyilván visszakapta birtokait. Márpedig Romániában az agrártörvény sze­rint a távollevőknek, mint abszenseknek va­gyonát kisajátítás alá vették. Mondom, a ma­gyar kormányzat felterjesztésére most utóbb látták el a legmagasabb kitüntetéssel, az I. osz­tályú magyar érdemrenddel. Azután, hogy gróf Bánffy Miklós hazament Erdélybe, jelent meg legutóbb, október elején vagy szeptember végén a, hir néhány külföldi lapban, ha jól emlékszem, a Corriera de la Sera­ban, egy bécsi lapban, a Stunde-ban s akkor el­kezdték közölni ezt a hirt a román lapok is, igy a bukaresti Adverul. Megírták, hogy gróf Bánffy Miklós azzal a küldetéssel ment román területre és azért lett román állampolgár, hogy előkészítse gróf Bethlen István tervét, a román-magyar perszonál-uniót. (Mozgás a szélsőhaloldalon.) Én nem szeretek személyes dolgokkal fog­lalkozni, de a kérdés tárgyalásánál annyit mégis meg kell mondanom, hogy erdélyi ember vagyok, ott éltem a román megszállás első esz­tendeiben, azóta is évenként néhány hónapot töltök ott, megvan az érintkezésem a legkülön­bözőbb társadalmi rétegek magyarságával, nemcsak a városi polgársággal, hanem a falusi parasztsággal, földmívelőkkel, tisztviselőkkel és mindenkivel. Családi, rokoni összekötteté­seim vannak ott s ilymódon féiig erdélyinek érzem magamat, félig pedig magyarországi la­kosnak, épen azért ugy gondolom, hogy józa­nul egyesül bennem az erdélyi magyarságnak és a magyarországi magyarságnak gondolko­zása. Amikor ezzel a román-magyar koncepció­val szemben el fogom mondani aggodalmai­mat, akkor méltóztassék elhinni, hogy én tu­lajdonképen az erdélyi magyarság gondolatait fejezem ki, mert ők a dolog természeténél fogva abban a helyzetben vannak, hogy a maguk mostani uralkodójának, a román királynak az anya-Magyarország trónjára való ültetése el­leni aggodalmaikat ott sem szóval, sem Írás­ban nem közölhetik. T. Nemzetgyűlés ! Még ha ugy volna is, hogy a külföldi lapoknak és román lapoknak közlése, melyet magyar és román részen már erősen tár­gyalnak, egyszerűen kacsa, egy felfujt buborék, egy megpenditett gondolat, akkor is kell nekünk ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert ez kongruens azzal, hogy itt a niinisterelnök ur tényleg alkot­mányjogi reformokra készül, de nem mondja meg, hogy milyenekre, s ugyanakkor egy minden tekin­tetben a kormány intézkedésétől függő többségi felsőházat akar összeállítani, egyúttal a választá­sokkal a jobboldali kedélyeket izgatja és ki akarja puhatolni, hogy vájjon mennyiben bizhat a saját böbbségében. T % Nemzetgyűlés ! Meg kell oldani az alkot­mányjogi kérdéseket, de vájjon ez a kérdés sürgős volt-e és vájjon a román-magyar perszonal-unióval okosan, helyesen s a több országban élő egyetemes magyarság érdekében volna-e megoldható 1 ? Én azért is, mert a Pán-Európa jelvényt viselem, (Éljenzés a szélsőbaloldalon) és komolyan veszem azokat az ideákat, amelyeket ez az elgondolás hirdet, sőt ezen tulmenőleg az Európai Egyesült­Államok gondolatának vagyok hive (Zaj. Elnök csenget.), természetes, hogy az európai népek test­vériességén belül még nagyobb testvériességgel és szeretettel gondolok azokra a népekre és nem­zetekre, amelyek ebben a Magyarországban éltek le a magyarsággal sorsközöségben ezer esztendőt. Épen ezért az erdélyi román néppel szemben engem semmiféle^ animozitás nem vezet még akkor sem, ha az ő vezetőik részéről a megszállás első idejében magamnak és családomnak sérel­meket kellett is elszenvednem. Nem vagyok haj­landó ezt az animozitást arra a józan és dolgos erdélyi népre átvinni, amely együtt szenvedte végig ezt az ezeréves történelmet és amely a világháborúban — magam is egy vegyes nyelvű magyar-rutén és román ezrednek voltam tagja — tisztességgel, becsülettel állta a háború borzal­mait és ugy Magyarország, mint a monarchia érdekeinek védőjeként mutatkozott ugy köz­embereivel, mint tisztjeivel. Nem animozitás tehát, az erdélyi románság­gal szemben, amikor a román-magyar perszonál­unió ellen beszélek, de az erdélyi magyarság lelkét meg kell szólaltatnom. Az erdélyi magyar­ság reménygyilkolásnak venné azt, — az ő lelke mélyén megmaradt remény meggyilkolásának — hogy a román uralkodó-családot Magyarország trónjára ültessék és ezzel perszonál-uniót létesítse­nek. Ezzel a Romániába szakított magyarságunk­aak Romániához való tartozandósága meg volna pecsételve. Ez jogfeladó lépés volna, több, rosszabb volna mint a trianoni béke, mert Trianont ránk kényszeritették, de ezt a magyar nemzet nevében akarják, hogy magára vállalja. A magyar nemzet lelkéből beszélek, amikor azt mondom: meditálnunk, tárgyalnunk kell erről nemcsak a csonka Magyarország nyolcmillió lako­sának szempontjából, hanem a négy szomszédos országba elszakított, sőt az egész világon, Ameri­kában és más országokban szétszórtan élő magyar­ság egyetemes érdeke szempontjából is. Ha meg­történik e koncepció megvalósítása, akkor nem­csak ezeket a távoli reményeket semmisitjük meg az erdélyi magyarság lelkében, hanem azo­kat a közelebbi célokat is, amelyek arra irányul­nak ugy Erdélyben, mint a többi szomszédos államokban, ahová magyar embereket szakítottak el, hogy a trianoni békében lefektetett minimális, kisebbségi kulturális és politikai jogokat meg­valósítva láthassák. Ha Romániával ilyen szoros államjogi kapcso­latba lépünk, akkor szeretném látni, hogy az az eleven erő, amelyet az önálló, kis, független Magyarország jelent a szomszéd országokkal szemben, érvényesülhet-e tovább 1 A független kis Magyarországgal való gazdasági-kereskedelmi megegyezés mindenkoron olyan értéket fog jelen­teni a szomszédos államoknak, hogy azért érde­mes nekik a saját területükön lakó magyarság­gal szemben bőkezűbbnek, jogelismerőbbnek lenni, mint eddig voltak. Akkor ezt az eleven erőt Magyarország többé nem fogja érvényesíteni tudni a különböző országokban elszakított többi magyar testvérei érdekében, mert a bonus pater­familias szerepét, — amelyre pedig ez az ország a sors álíal kényszerűvé van, — elvesziti, mert azzal a román uralkodóval szemben, ott Buda­várában és a román kormányzattal szemben mindig lesz annyi erkölcsi és politikai meg­kötöttsége a magyar kormánynak, hogy nem fogja tudni teljes erejét kifejteni, amelyet pedig ki kell fejtenie első sorban a Romániába, de a többi szomszédos országokba is szakadt magyarság érdekében. Nem fantasztikum, hanem tény. hogy Erdély­ben akkor r kezdték meg ennek a gondolatnak propagálását, amikor Bánffy Miklós gróf ur hazament s az érdemkereszttel díszítve, disz­magyarban elment a királyhoz ( Rupert Kezső : Hazája ellen esküt fogadott !) és letette a román állampolgári hűségesküt. Azóta Erdélyben folyik az úgynevezett kulisszapolitika. Valósággal egy eleven Jósika-regény az, ami ott most folyik, Legfeljebb a várkastélyok hiányoznak, de azokat is pótolják a puhára párnázott uri szalonok, a csapóajtót pedig pótolják a tapétaajtók. Most is megvannak a női befolyások, a házi zsidók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom