Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

142 A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó 4-én, csütörtökön. gait, akkor ezzel a törvényjavaslattal szemben — amelyet mi, ba]odalon ülők nemcsak konzervatívnak, de reakciósnak tartunk — ö. amidőn a konzervativizmus szempont.iábó] találja kevésnek azt, kétségtelen, hogy még a törvényjavaslaton is túlmenő reakciós álláspontot képvisel- (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha azt mondja Eckhardt t. képviselőtársam, hogy a történelmi osztályoknak jobban és nagyobb arányban kellene képviselve lenniök a felsőházban, akkor legyen szabad nekem megkérdeznem tőle, hogyan gondolja ezt el, milyen történelmi osztályokra és azoknak milyen módon való képviseletére gondol? Vájjon, hafelállitjuk a régi klasszifíkáeiót s a főnemesi és köznemesi osztályokat, mint történelmi osztályokat állitjuk oda, hogyan találja meg a köznemesi osztályt ma mint olyant, mint meglevő organizmust, amelynek bármi módon való képviseltetése lehető volna? A régi történelmi osztályok a történelmi^ fejlődés^ során, de különösen az 1848-as törvények népképviseleti alkotmánya óta úgyszólván megszűntek, felolvadtak és elkeyerődtek a különböző dolgozó osztályokba s épen azért ma górcsővel sem lehetne megtalálni például a köznemesi osztályt, mert a köznemesi osztálynak, mint történelmi emléknek, tagjairól, utódairól beszélhetünk, de hiszen azok egy egészet, egy organizmust ma nem alkotnak. De t. képviselőtársam hogyan gondolkodik a harmadik osztályról, arról a régi jobbágyosztályról, amelyet talán nem is szoktak történelmi osztálynak, csak a történelmi osztályok alsó bázisának és talán a történelmi osztályok kormányzati tárgyának tekinteni"? Ha t. képviselőtársam, aki magát modernül gondolkozó politikusnak vallotta, talán mégis a jobbágyosztályt is képviselethez akarja juttatni, akkor ezt a jobbágyi osztályt is két külön kategóriában találja. Ott van az agrárjobbágyság, amelyhez én nemcsak a földnélküli földmunkásságot számitom, hanem hozzászámitom igenis a kisgazdákat is, azt a földművelő elemet, (Eckhard Tibor: Én is mondtam!) amely verejtékezik azért a földért és a mai politikai elnyomás mellett a jobbágy osztályhoz számit; de ott vannak a jobbágyosztálynak másik utódja, másik kategóriája: az ipari jobbágyság, az ipari munkásság is. Ha ezeknek képviseletét, a történelmi osztályok képviseletét követeli, akkor meg kellene keresni először a középosztály organizációját, amely nincs, azután meg kellene keresni annak a nagyon értékes, a nemzetet ezer éven át fentartott jobbágyosztálynak maradványait, annak két kategóriáját: a földmivelő jobbágyságot — akikhez, mondom, a kisbirtokososztályt és a földnélküli földműnk áss ágot számitom — és az ipari jobbágyságot, a munkásságot. (Eckhardt Tibor: És a városi polgárságot!) Igen, a városi polgárságot is, amely szintén jobbágyi sorban van. Ez a városi polgárság azonban már épen azt a keveréket mutatja, amely nem engedi kihámozni a múlt osztályokat a maguk merev, markáns vonalaikban, mert a mai városi polgári osztály részben a köznemességnek, részben a jobbágy osztálynak utódja és maradványa származás és foglalkozási ágak szerint is. A másik kérdés, amellyel foglalkozott előttem szólott t. képviselőtársam, a nemzetnek és népnek fogalma s e két fogalomkörnek éles szembeállitása egymással. Én abszolúte aláirorn képviselőtársamnak azt a megállapítását, hogy az alkotmányjogi teória, az iskolás felfogás szerint, és az eddig vallott magyar közjogi álláspont szerint lényeges különbség van a nép és nemzet politikai fogalma között, A nép a lakosságnak nyers masszája, a nemzet pedig a politikailag-: szervezett, az alkotmány sáncaiba a politikai jogok révén bejutott néprész. Ilyen módon Magyarországon valóban lényeges különbség volt nép és nemzet között, (Rupert Rezső: Csak Magyarországon!) Arról lehet szó, hogy az a feladat: tegyük a nép és nemzet fogalmát egy és azonos fogalomköré, hogy a népnek az alkotmány sáncaiból kivül rekedt elemeit is beleérthessük a nemzet tagjai közé. relikviát, minthogy egy modern államban, nép és nemzet között, ezt a fogalmi különbséget is el kell tenni a Nemzeti Múzeumba, mint relikviát, minthogy egy modern államban, ahol a dolgozó tömegek tartják fenn az állam épületét, a nép és nemzet azonos fogalom kell, hogy legyen. De ezt csak ugy érjük el, ha valóban irott alkotmánnyal részesítjük a politikai jogokban a népnek azokat a tagjait is, akik azokból eddig ki voltak zárva, (Zaj.) A harmadik kérdés, amelyet Eckhardt képviselőtársam beszédével .kapcsolatban érinteni kell, a jogfolytonosság kérdése. Azt mondotta t. képviselőtársain, hogy ő az 1921 : XL

VII. törvénycikket, a Habsburg-ház detronizálását kimondó törvényt nem ismeri el érvényesnek. Először is — ugy látszik — magamat alkotmánytisztelőbb embernek kell tartanom, mint Eckhardt képviselőtársamat, mert én kijelentem, hogy— bármennyire ellentétesek is az én politikai és alkotmányjogi álláspontommal — a többség által megszavazott törvényeket mindig kellő tisztelettel érvényes törvényeknek ismertem el eddig és fogom ezután is elismerni. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen körülmények között született meg az a törvény, akkor pedig helyre kell igazitanom a t. képviselőtársam memóriáját, pedig neki jobban kellene ismernie az akkori eseményeket, mert ő akkor magyarországi lakos volt. Nem tudom, hogy törvényhozó volt-e vagy nem, de magyarországi lakos volt 1921-ben. Én azonban, mint erdélyi ember, csak a magyarországi sajtó révén ismertem meg a törvényjavaslat tárgyalásának részleteit. Méltóztassék csak visszaemlékezni, t. képviselőtársam, arra, hogy amikor felvetődött a törvényjavaslat tárgyalása során az az érv, hogy itt kényszerhelyzettel áll szemben Magyarország, a külföld akaratából ki kell mondani a trónfosztást, akkor ezzel az állásponttal szemben felállott a többségi pártnak egyik vezető egyénisége, Kováts István református pap, nemzetgyűlési képviselő ur, aki az úgynevezett szabadkirályválasztó csoportnak vezetője volt és kifejtette az akkori kormánypárti többségnek azt az álláspontját, hogy igaz, hogy az adott pillanatban kényszerhelyzetben, a külföld által reánk kényszeritett helyzetben vasryunk, de véletlenül ebben az esetben a külföld kényszere és óhajtása egybeesik a • magyar nemzet háromévszázados óhajtásával és vágyával és épen azért a törvényjavaslatot nem mint kény szertörvényt, hanem mint a magyar nép lelkével megegyezőt szavazza meg. (Propper Sándor: És a kormánypárt tapsolt! — Dobóczky Dezső: Nem ez a kormánypárt volt!) Méltóztassék megengedni, hogy most áttérjek magára a törvényjavaslatra. Ha erről a törvényjavaslatról kell beszélnünk, amellyel a magyar országgyűlés másik Házát megalakítjuk- akkor két fő kérdésre kell megfelelnünk: vájjon egyáltalán szükség van-e a második kamarára és ha szükség van reá, ez a törvényjavaslat megfelel-e egy második kamara cél-