Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-587

À nemzetgyűlés 587. ülése 1Ô26. évi október hő 27-én, szerdán. érdek szolgálatának, nem is lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azután nem a pártérdeknek szolgálata-e az, hogy gróf Bethlen István a mandátum meghosszabbításának kérdését nem dönti ell Vannak bizonyos megbizottai, akik állandóan gondoskodnak arról, hogy a mandátum meghosszabbítása, illetőleg a nemzetgyűlés feloszlatásának kérdése állandóan lansziroztassék, gróf Bethlen István pedig mint a szfinx hallgat, nem nyilatkozik, mi a szándéka, sőt — amint ezt már előbb is mondottam — a felsőházi törvényjavaslat 44. §-ába ismét elhelyez egy olyan pontot, amely támogatja azt a hiedelmet és azt a látszatot, hogy ő valóban foglalkozik a mandátum meghosszabbítással. De ha ez nem igy van, ha ő ezzel nem foglalkozik, ha őt nem a pártérdek vezeti, akkor ennek a nemzetgyűlésnek komolysága és az ország érdeke megkövetelhetné azt, hogy gróf Bethlen István nyiltan és egyenesen adjon kifejezést annak, vájjon az öt esztendőre összehívott nemzetgyűlést továbbra is együtt akarja-e tartani, vagy pedig fel akarja oszlatni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ebből a bizonytalan helyzetből az országnak van kára. Egy-egy választás, egy-egy korteskedés, amely az ilyen általános választások alkalmával az országot meg szokta ülni, nyom nélkül nem repül el: már előtte és utána is bizonyos izgalmak vannak, a tevékenység, a munka megbénul. Ezt a t. ministerelnök urnák figyelmébe kellene vennie. Épen azért most innen szólítom fel gróf Bethlen Istvánt és arra kérem, hogy a 44. §-hoz iktasson be egy olyan passzust, amely mindenféle kétséget kizár arra nézve, hogy ez a nemzetgyűlés a következő országgyűlésben még öt évig mint képviselőház ne működhessék. (Helyeslés a bal- és a szélsőb al oldalon.) Nekünk ellenzékieknek nincs okunk félni a választástól. Mi a magunk érdekében ezt nem kérjük, nekünk tökéletesen mindegy, ha gróf Bethlen István a mai napon oszlatja fel a nemzetgyűlést, de az ország érdekében kérjük. Ez a nyomorult, megsanyargatott kis ország nem birja el ezt a játékot. Tessék nyiltan, őszintén, egyenesen kiállani és azt mondani, hogy az ő alkotmányos érzésével nein egj^eztethető össze az, hogy az öt esztendőre adott mandátum a nemzet megkérdezése nélkül jogtalanul még további 4-—5 esztendőre meghosszabbittassék. (Rothenstein Mór: Csakhogy hol van Bethlen és hol van az őszinteségi — Erdélyi Aladár: Be kár ezzel vesződni! — Beck Lajos: Ez már el van döntve? — Peidl Gyula: Miért nem árulják el ezt a titkot az országnak is? Annak is volna hozzá egy kis köze! — Dénes István: A választók is tudni akarják! Ugy is mind kormánypártit akarnak választani! Meg vannak elégedve, de tudni akarják, hogy mikor szavazhatnak a kormánypártra? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Horváth Zoltán: Ha Bethlen Istvánt és kormányát nem a párturalom szolgálata vezetné minden ténykedésében, akkor ma már szabad volna a sajtó, a gyülekezési, az egyesülési jog, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalion.) szabad propaganda volna, helyre volnának állítva az esküdtszékek is. De természetes, hogy ez Bethlen Istvánnak és pártjának nep kellemes, mert a szabad sajtó, a szabad szó, a szabad propaganda; ezek mind olyanok, mint a napsugár, otf pedig, ahol doh, elmaradottság, reakció van, a napsugarat nem szívesen látják-* Arra, hogy itt a párturalmat szolgáldák, klasszikus bizonyíték az előttünk fekvő leisöhazi törvényjavaslat is.na a leisonazi törvényjavaslat valóságos kakofónia. Itt minden-minden kicsendül, csak az nem, ami szép, ami törvényes, ami célszerű, ami okszerű; esak az hallatszik ebbőli a kakoíóniából, amit a rideg partérdek követel. Majd rátérek, kimutatom rendre, mik ebben a felsőházi törvényjavaslatban azok, amik ezt a nangösszevisszaságot okozzák. Vita tárgya volt itt, vájjon az egykama-, rás, vagy a kétkamarás rendszer a helyesebb-e. Őszintén megvallom, sok helyes argumentumot hallottam az egyik mellett is, a másik mellett is. Sőt a törvényjavaslat indokolás sában is fel vannak sorolva a különböző nációk, hol van kétkamarás rendszer, hol van egykamarás rendszer. En a magam részéről az egykamarás rendszernek vagyok hive. Amikor az egykamarás rendszer hivéül szegődöm, tulajdonképen az önök által sokat vitatott jogfolytonosság bá<zisán állok. Hiszen maga az indokolás kimutatja, hogy 1608 előtt a magyar történelem csak az egykamarás rendszert ismerte s csak 1608 után, amikor a Habsburgok jóvoltából kezdtek beözönleni az indigenák, lett a nép nekik nem kellemes illatú, akkor kellett nekik a néptől, az egyszerű nemességtől elkülönülniük és akkor kellett megalkotniuk a főrendiházat. Ha a jogfolytonosságról beszélünk-, ha a magyar életbe, a magyar történelembe akarunk visszamennii, akkor gyerünk vissza az igazi magyar életbe, nem pedig abba az életbe, amelyet a Habsburgok inauguráltak. Az a Habsburg-élet mindig idegen volt a magyarral szemben. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldaton. — Sütő József: Ez az igazság!) Nem kell nekünk a tudósok és egyebek vitatkozása, más országok példaadása. Kifejtették, hogy vannak speciális magyar dolgok. Hát itt van ez a nemzetgyűlés. Tisztelt uraim! In concreto megvalósítottuk hét esztendőn keresztül az egykamarás rendszert. Érezte valaki hiányát a főrendiháznak? Különösen, ha ez a nemzetgyűlés valóban a nemzet akaratát képviselné, ha ennek megalakulása, összeülése valóban titkos választójog alapján, tisztán, becsületesen a választók szabad megnyilatkozása alapján jött volna létre, nem pedig főszolgabirák, főispánok nyomásával, csendőrök szuronyával hozták volna ide be a többséget. (Halász Móric: Az első nemzetgyűlés titkos szavazás alapján ült össze! Akkor önök sehol sem voltak! — Sütő József: A vonaton letartóztatták az ellenzéki jelölteket! — Halász Móric: Dehogy! Eel sem inertek lépni! — Klárik Felen: Engem is lecsuktak Esztergomban! — Peidl Gyula: Egész választógyüléseket fogtak le! — Pikler Emil: A Duna feneke akkor még létezett!) Térjünk vissza az Árpádházi és a vegyesházi királyok alatti törvényhozás formájához^ akkor azután igazán helyreállitottuk a jogfolytonosságot. . Amellett, hogy ne legyen az in praxi már jónak talált egykamarás rendszer mellett felsőház is, nem utolsó érv szegénységünk. Egy ilyen szegény, nyomorult, porbasujtott, agyongyötört országnak abszolúte semmi szüksége sincs luxusra. A felsőház úgyis csak luxus lesz, csak kiadásokat fog okozni; ezeket a kiadásokat inkább takarítsuk meg, mintsem hogy feleslegesen elpazaroljuk. Hiszen az a jogkör, amelyet a felsőháznak adni fognak, nem ko-