Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-570

JL' nemzetgyűlés 570. ülése 1926. évi június hó 16-án, szerdán. 41 vinni. (Sándor Pál: Nem volt joguk hozzá! — Zaj jobb felől.) A harmadik érvem az, hogy ez a határozat teljesen azonos azzal, amely Ausztria esetében hozatott, Ha Magyarország esetében volt politikum, — amint méltóztatnak hinni — Ausztria esetében bizonyára nem állott fenn ez a politikum, (Rassay Károly: De nem ugyanaz a helyzet, ministerelnök ur!) márpedig a helyzet Ausztria szempontjából inkább rosszabb volt, mint Magyarország szempontjából. (Peyer Károly: A kölcsön minősége!) Mert hogy áll a helyzeti Ott sem hoztak elvi határozatot, ott is a Restkreditek nem lettek felszabadítva teljes mértékben, ott is vannak kölosönmaradványok, amelyek nincsenek felszabadítva és amelyek felszabaditása érdekében Ausztriának újból a Népszövetséghez kell fordulnia. És ezek a határozatok is ugy hozattak.. ./Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Egészen más! — Zaj jobb felől.) Meg fogom magyarázni, t. Nemzetgyűlés, hogy mi az oka és mi a mélyebb titka ennek a határozatnak. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Talán én sem tudtam és nem értékeltein, mielőtt Genfbe mentem, azt a felfogást olyan mértékben, mint ahogyan szükséges lett volna, — amikor ezzel a kérdéssel a Népszövetség elé Genfbe mentem. Méltóztatnak tudni, hogy a második számú protokollumban egy szó sincs arról, hogy ha kölcsönmaradványok lennének és nem volnának szükségesek az összegek a deficit fedezésére, azokkal mi történjék. (Rassay Károly: Természetes! Nem is mertek arra gondolni, hogy legyen!) Senki sem gondolt erre, sőt ellenkezőleg: mindnyájan attól féltünk, — hiszen az ellenzék részéről is kifejezés adatott ennek a félelemnek — hogy a kölcsönösszeg igen csekély és nem lesz elegendő abból a célból, hogy belőle a deficiteket fedezzük, amelyek két és fél, esetleg három esztendő alatt jelentkezni fognak. Tehát inkább arról gondolkodtunk, amikor a protokollumokat megszerkesztettük, hogy biztosítékokat nyerjünk, hogy ha a pénz nem lenne elegendő, esetleg ujabb kölcsönt köthessünk, ujabb kölcsönt kontrahálhassunk és ebből a célból bizonyos fokig szabaddá tettük az államvasutakat — méltóztatnak erre emlékezni — úgyhogy itt semmiféle határozat a tekintetben nincs, hogy a kölcsönmaradványokkal mi történjék. Azonban van a protokollum V. cikkében egy egész határozott deklaráció, amely azt mondja, (olvassa): »Ennek a kölcsönnek hozadékát csak a jelen jegyzőkönyv rendelkezései szerint lehet felhasználni.« Hogy melyek ezek a rendelkezések, az megvan mondva, az előző bekezdésben, amely azt mondja (olvassa): »A magyar kormány oly célból, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítását megelőző időszak folyamán a kiadásoknak a programúiban kilátásba vett bevételekkel szemben mutatkozó többletét fedezni tudja, kölcsönt bocsáthat ki, amelynek tényleges összege legfeljebb 250 millió arauykoronával lehet egyenértékű.« Itt tehát egészen peremtórikusan megvan mondva, hogy a kölcsön hozadéka csakis a deficit fedezésére használható fel. (Rassay Károly: Addig, arnig a szuverenitásunk fel van oldva!) Továbbmegyek. Nemcsak a protokollumban, hanem a főkötvényben is benne van ez, amelyet a

; magyar állam a hitelezőkkel szemben aláirt. És azt hiszem, azok, akik az angol jogban, különösen a pénzügyi jogban jártasak, tudják, hogy mennyire betüszerint ragaszkodnak egy főkötvény minden egyes szavához és attól eiterest a leglehetetlenebb esetben sem engednek. Mi lett ennek a helyzetnek következménye? Hiszen ez a kérdés köztem és a Népszövetség között — azt hiszem, az osztrák kormány és a Népszövetség számottevő tényezői között is — többizben felmerült és többizben vita tárgya volt. Mi többizben kértük azt, hogy elvi határozat hozassék abból a célból, hogyha lesznek maradványai a kölcsönnek ezek invesztíciókra legyenek fordíthatók, a Népszövetség azonHán ebbe sohasem ment bele. Ők ellenkezőleg ezekből a szakaszokból eleinte azt magyarázták, hogy ha lesznek kölcsönmaradványok, ezekből tisztán az magyarázható ki, hogy két joga van a magyar kormánynak: vagy visszafizeti a kölcsönt, vagy pedig visszavásárolja a kötvényeket, amelyeket kibocsátott és ezen a módon megszabadul olyan felesleges tehertől, amelyet kontrahált a deficitek fedezése érdekében. Ez volt az a jogi felfogás, amellyel mi fezembenállottunk az első naptól kezdve és amelyet megdönteni jogi érvekkel nem lehetett, amelyet megdönteni pénzügyi érvekkel igenis igyekeztünk, amelyek azonban természetszerűleg végeredményben elvi határozatot nem provokálhattak, mert ennek szövege diam,etrális ellentétben lett volna az általam most felemiitett protokollum- és főkötvényszövegekkel. (Rassay Károly: Mindez csak az ellenőrzés idejére! — Malasits Géza: Utólagos bölcselet !) Milyen érveket hoztunk fel mi ezzel szemben nem most, hanem már többizbent Az egyik az volt hogy a kölcsön a főkötvény értelmében 1934-ig vissza nem fizethető, aminek következtében ez a lehetőség egyáltalán megszűnik. Tehát csakis a kötvényeknek visszavásárlása vihető^ keresztül. Ez ellen szól azonban minden pénzügyi érdek. Ha ezt tennők, akkor először is fizetési mérlegünket terhelnők meg egyik évről a másikra olyan külföldi fizetésekkel, amelyek pénzünk stabilitását veszélyeztetnék. Pedig ennek érdekében vettük volt fel annakidején a kölcsönt Lehetetlenné tétetnék, hogy keresztülvitessenek azok az invesztíciók, amelyeknek keresztülvitele nélkül a rekonstrukció nem teljes, nem biztosított, hiszen Magyarország mindig tőkeszegény ország volt, amely ha a kölcsönnek 82 millió vagy egyéB maradványa nem volna invesztíciókra forditható, megint csak a külföldön volna kénytelen tőkét keresni. Eltekintve attól, hogy az ilyen visszafizetés óriási veszteséget jelentene tőkében is mert hiszen egy vagy két év alatt kellene, hogy eszkomptálja azt rfolyamkülönbséget, amely a folyósítási árfolyam és az effektiv, a névleges érté"k között fennáll. Ennek következménye volt az, hogy tulajdonképen ezekben a kérdésekben se pro, se kontra elvi határozatot sohasem, tudtunk sem mi. sem Ausztria elérni, mert a jogi kérdés ugy állott, ahogy a Népszövetség mondta, a pénzügyi kérdésben azonban nekünk volt igazunk. Hallgatólagos megegyezés látszott erre kifejlődni, amely hallgatólagos megegyezés abból állott, hogy időről-időre kértük ezeknek az összegeknek konkrét, invesztíciós célokra való felszabadítását. A Népszövetség ebbe időrőlidőre belement, de csak akkor, amikor ezeknek felhasználása aktuálissá vált, illetve a budgetbe való beállítása lehetővé vált. Ők az öszszefüggést az invesztíciós Programm és a budget között mindig megkonstruálták, hogy eleget tegyenek azoknak a jogi követelményeknek, hogy miután az invesztíciók a budgetben szerepelnek, azok, mint deficit legyenek feltüntethetők. Ez a magyarázata annak, hogy a Népszövetség mindig akkor döntött ezekben a