Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-569
í>8 À nemzetgyűlés 569. ülése 1926. évi június hó 15-én, hedden. Én soha nem vontam kétségbe a képviselőknek azt a jogát, hogy kritikát gyakoroljanak. Ellenzéki képviselőtől pedig nem is kivánhatom, hogy ne gyakoroljon kritikát. Ellenkezőleg, elvárom, hogy e tekintetben mindenki teljesítse hivatását, mindaddig, mig a bírálat a megengedett határok között mozog s mig semmiféle vonatkozásban nem érinti az ember személyét, — ami különben ebben az esetben megtörtént — semmi kifogásom nem lehet a kritika ellen. Hiszen lehetnek eltérő felfogások. Ön nagyon rossz pénzügyministernek tart; talán más jobbnak tart, a harmadik talán tűrhetőnek tart. Végeredményben higyje el t. képviselőtársam, hogy a mai idők pénzügyi gazdálkodásáról nem mi fogunk Ítéletet mondani, hanem későbbi korok. Itt nem egyszerű életviszonyokról van szó, tehát nem lehet egyszerű következtetéseket levonni. Én esak egy dologgal vagyok tisztában: én azt a feladatot, amelyet vállaltam, teljesítettem is és igenis biztos bázis volt az, amelyen az ország gazdasági életét njra lehetett építeni. Igen t. képviselőtársam kifogásolt egyes részeket a beszédemből. Engedelmet kérek, de ha százmillió aranykoronát mondott, nem olvashattam mást, mint ami a beszédben van. Ezért lepett meg engem a dolog. (Sándor Pál: 100 milliárdot mondtam!) s százmilliárd épugy nem felel meg a számitásnak, mint a százmillió aranykorona, itt tehát mindenféleképen tévedésről van szó. Azt mondja igen t. képviselőtársam, hogy nem feleltem azokra a panaszokra, melyek a salgótarjáni adókivetésekre vonatkoztak. Higyje el, igen t. képviselőtársam, hogy egész Európa azelőtt a nehéz probléma előtt áll, hogy a pénzügyi adminisztrációt hogyan tudja a régi normális keretekbe és helyzetbe visszaterelni. Az infláció, a gazdasági életviszonyok megváltozása, stb. az adómorált minden irányban csökkentették, de másrészt ebből kifolyólag egészen természetszerű, hogy az adminisztráció terén is óriási nehézségek mutatkoznak. Ha nem igy volna, akkor ma nem egy állam foglalkoznék azzal, hogy valutája megtartása érdekében rnit kell cselekednie. Sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb államok is, mint mi, törődnek ezzel a kérdéssel épen ezért, mert ezt nem sikertilt egy erős elhatározással megoldani. Én tudom, magam is bevallottam, nem titkoltam, hogy az adminisztráció terén még visszásságok vannak és hogy ezeket nem lehet máról-holnapra megszüntetni. Csak egy példát említek, azt, hogy a szanálás megindulása előtt az egyik évben az egész házadó 2,140.000 koronát tett ki. Egészen természetes, hogy bosszú lépcsőnek kell közben lenni, mig a normális állapotokhoz jutunk. Én semmiféle irányban nem vagyok híve annak, hogy túlzott adóztatás történjék, én csak meg akarok maradni azon keretek között, amelyek elő vannak írva. Ezért ismétlem meg minduntalan, hogy méltóztassék a panaszokkal hozzám jönni; ha csak egy esetet is tudnak felhozni, amikor nem jártam el és nem törekedtem ezeknek a panaszoknak orvoslására, akkor helyt adok igen t. képviselőtársam felfogásának, hogy semmiféle figyelemmel nem vagyok az adózók érdekeire. Fel méltóztatott hozni a salgótarjáni esetet. Véletlenül ott sem tehetek egvebet, mint hogy már egy-két héttel ezelőtt a főispánt és a pénzügyi hatóságokat beállítottam... (Sándor Pál: Deputáeióba jöttek a minister úrhoz!) ]£n csak ugy szerezhetek tudomást ezekről, ha megmondják, mert különben nem tudok rájönni. Menten megtettem az intézkedést, mert láttam, — és. ebben igaza van igen t. képviselőtársamnak — hogy Salgótarjánban tényleg lehetetlen és el nem fogadható adókivetés történt. De hiszen végeredményben azért vannak különböző fórumok. Igen t. képviselőtársam épen nekem tesz. szemrehányást, aki keresztülvittem, hogy az adófelszólamlási bizottságokba az érdekeltségek bevonattak. (Sándor Pál: Ez igaz! Ez helyes volt!) A bizottságok most kezdik meg működésüket; várjuk meg, hogy mint fognak működni, mert a végleges adókivetést ők határozzák meg. Ez sem mutat arra, — amit a képviselő ur mondott — mintha én az adózók érdekét az egész vonalon negligálnám. Végeredményben az is erős és nehéz elhatározás volt, hogy erre rászántam magamat, de azt hiszem, ezzel szolgálatot tettem az országnak és a gazdasági életnek is, hogy az érdekeltségeket bevontam. (Sándor Pál: Ezt elismerem.) Nem akarok igen t. képviselőtársam beszédével foglalkozni. Csak ismételten megjegyzem, hogy a B acher-ügyben megint ugy állította be igen t. képviselőtársam a kérdést, hogy — ne vegye rossz néven — kifelé megint csak azt a látszatot kelti, hogy nem tudom, kinek közbenjöttével oldottuk meg ezt a kérdést. Én világosan megmondottam: én tárgyalást nem folytattam, én a tárgyalásokba csak a végén vettem részt, amikor nagynehezen hozzájárultam ahhoz, amit a Nemzeti Bank elnöke megkezdett, mert beláttam, hogy ez az ország érdekében áll. Nekem jogom volt feltételezni, hogy igen t. képviselőtársain itt két személyt felcserélt. (Sándor Pál: Ez igaz, de ezt csak most tudtam meg!) Kifelé a közvélemény mégis azt hiszi, hogy ugy van, amint a képviselő ur mondja. Beállít egy olyan személyt, akit én soha nem láttam, akivel soha nem beszéltem, akiről azt sem tudtam eddig, hogy létezik. Ezt a bankigazgatót ugy állította oda, mint tanártársamat, akinek közbejöttével oldottam; meg a kérdést. Én ezt kifogásoltam a képviselőtársamnál. Ha pedig f azt méltóztatik mondani, _ hogy becsületes elj kell és mikép kell vitázni, nem hiszem, hogy e tekintetben sok leckét kell vennem, mert én végeredményben mindig betartom azokat a szabályokat és korlátokat, melyéket a parlamenti illem és embertársaink megbecsülése előir. (Igazi Ugy van! a jobboldalon.) Én soha nem fogom megtenni, hogy olyan tényeket idézzek fel, amelyek árnyékot vethetnek valakire, mert ismételten csak azt mondom, hogy a közvélemény inkább beveszi a rosszat, mint a jót és tessék elhinni, hogy azok után is, amiket most méltóztatott mondani, sokan lesznek, akik azt fogják mondani, hogy: mégis csak az történt. Én ezt nem tudom mással megcáfolni, csak a nyugodt lelkiismeretemmel. Jegyezze meg t. képviselőtársam: nekem egy kamarillám van, a lelkiismeretem, a másik pedig azoknak a barátaimnak, volt pénzügyministereknek, volt államférfiaknak és tanártársaimnak meghallgatása, akikkel ha kell, mindig szívesen fogok tanácskozni, és sohasem fogom restelni, hogy az a professzor is, aki be lett vonva, jó barátaim közé tartozik. Igenis, joga van a képviselő urnák engem kritizálni, joga van velem meg nem elégedve lenni a végtelenségig, de ezt nem lehet olyan formában tenni, hogy ebből csak a legkisebb hátrány is merüljön fel a személyein ellen. Csak ez ellen tiltakozom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.)