Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-577

À nemzetgyűlés 577. ülése 1Ú26. évi június hó 2é-én, csütörtökön. 243 elsőizben megállapított arányszáma egyötödé­vel haladja meg a 3. § 2., 3. és 4. bekezdése alapján megállapított arányszámot és 50%-nál nem kisebb.« Még csak pár pillanatig kívánom a t. Nem­zetgyűlés sziv.es figyelmét igénybevenni. A 9. § utolsó előtti bekezdése olymódon intézkedik, hogy az arányszámot 65%-nál magasabbra a társaságok nem kötelesek felemelni. Már ab­ból a javaslatból kifolyólag, amelyet voltam bátor előterjeszteni, következik, hogy ahhoz, hogy az a javaslat a maga egészében éreztesse hatását, szükséges, hogy ez az arányszárn­maximum felemeltessék. Én tehát a magam részéről tisztelettel ja­vaslom, hogy a'65% helyett legalább 75%-ot méltóztassék a törvénybe iktatni. Javaslom tehát, hogy a 9.^> utolsóelőtti bekezdésének első sorába 65% nelyett 75% iktattassák. Ezeket kívántam a 9. $-nál elmondani és kérem az igen t. pénzügyrninister urat is, hogy javaslatomhoz járuljon hozzá, mert az ő hoz­zájárulásával remélem, hogy a nemzetgyűlés az alkalmazottak érdekeit szolgáló ezt az in­dítványomat el fogja fogadni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! A 3. §-nál elvetették azt a módosításomat, amely az arányszám és a 100% közötti különbséget öt részletre felosztva, egy ötödével kívánta emelni évenként, míg a teljes 100%-ot .eléri: Ennél a paragrafusnál egy módosító indít­ványt kívánok benyújtani, amely nem ragasz­kodik ehhez az öt évhez, mindenesetre azon­ban módot nyújt arra, hogy a 100% elérése ennél a törvényjavaslatnál gyorsabban és biz­tosabban legyen elérhető. Ez az uj szöveg a 9. § második bekezdésének szövege helyett jönne és a következőképen szólna (olvassa): »A társaság köteles az 1926. évi mérleg közzé­tételétől számított minden üzleti évben és folytatólagosan a 3. § 2. és 3. bekezdése szerinti arányszámot, illetve az időközben módosult arányszámot oly mértékben emelni, amilyen mértékben a sajátvagyon meghaladja az előző évben kimutatott sa ját-vagy ont. Ez az emelkedés azonban feltétlenül kiegészítendő legalább annyira, hogy a többlet a megelőző arányszámnak legalább 10%-át kitegye. Ezek az évenkénti emelkedések mindaddig folyta­tandók, amíg valamely nyugdíj az alapul szolgáló törzsfizetés és lakbér 100%-osra átér­tékelt összegét el nem érte.« Ezt én különösen azért tartom fontosnak, inert a minister ur és az, előadó ur is meg­egyeztek abban, hogy most gazdasági mély­ponton állunk. Nem tudom megérteni akkor, hogy miért kívánják öt teljes esztendőre le­rögzíteni ezt ányszámot, hiszen egy gaz­dasági mélypont konstatálása a haladás re­ményének ad kifejezést; evvel pedig nem egyeztethető össze az arányszámnak a gazda­sági mélyponthoz való lekötése, A minister ur azt mondotta, nem vállal­hat garanciát arra, hogy a vállalatoknak jól fog menni. A javaslat szerint arra vállal ga­ranciát, hogy rosszul fog nekik menni és öt esztendő alatt nem lesz módjuk arra, hogy az arányszámot felemeljék. Ha ezt a felemelést nem bírnák el, megvan a korrektivum és a mód a vállalatok részére, hogy a leszállítást kérjék a bíróság utján és ha a tisztviselők bíztak ennyi ideig a bíróságok mérlegelésé­ben, nem tudom, hogy a vállalatok miért ne vethetnék alá magukat az r elkövetkezendő időkben a bíróságok mérlegelésének, ha szük­ség lenne rá. Másik javaslatom az, hogy a 9. §. 3. és 4. bekezdései teljesen, töröltessék. A 3. bekezdés tisztára egy ujabb benefieium ama vállalatok számára, amelyek a mérlegtechnika minden ügyeskedésének felhasználásával kezdeti rossz mérleggel indulnák neki ennek az ötesztendős időszakínak. A 4. bekezdésnél azért kell a teljes törlést inditváinyoznoni, mert hiszen ezt a teljes tör­lést maguk a hivatalosan benyújtott indítvá­nyok is kívánták, csak most utólag módosult ugy a Tamássy képviselőtársam, által beter­jesztett indítvány, hogy a 65% helyett 75%-ot akar felvétetni, holott mi már beleegyeztünk és megnyugodtunk abban, hogy ez az előzőleg benyújtott indítvány lesz letárgyalva. Ami az 1. bekezdést illeti, hogy t. i. a tár­saság a megállapított arányszámot bármikor felemelheti és az eredeti szöveggel szemben azt a második mondat-felet illeti, hogy az arány­számot azonban leszámítani nem lehet, ebbe csak akikor tudnék beleegyezni, ha a Tamássy képviselőtársam által hozzátett ígéret szerint a 10. §-ban mód nyujtatik arra, hogy az önként felemelt arányszámot bíróság közbejötte nél­kül leszállítani nem lehet. Kérem javaslataim elfogadását. Még egy javaslatom volna ehhez a pa­ragrafushoz arra az esetre, ha ezt az évenkénti emelést a nemzetgyűlés nem fogadná el, hogy akkor legyen még módja az alkalmazottaknak e törvény igazságtalanságát megkerülni. E célból arra az esetre, ha a 2. bekezdés előbb in­ditványozott módosítása elvettetnék, azt a módosítást kérném, hogy az »1931. évi december hó 31. napja« helyett a második sorban »1928. évi december hó 31. napja« vétessék fel és a nyolcadik sor, kezdve a »nem köteles« szavak­tól, végig töröltessék. (Helyeslés a szélsőbalol­dalon.) Elnök^ Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Nemzetgyűlés! Kétségte­len dolog', hogy ez a paragrafus a törvényja­vaslatnak egy nagyon fontos rendelkezését magában fogllaió szakasza, de az is kétségtelen, hogy alig láttam még törvényt, amelyben ho­mályosabb és nehezebben érthető szakasz volna, mint ez a szakasz. Én végighallgattam igen t. Tamássy képviselőtársam indítványát is ós kijelentettem, hogy külön konpendiumot lesz majd kénytelen bevezetni a bíróság 1 , külö­nösen az ülnökök részére, hogy tisztában le­gyenek ezzel a paragrafussal. Hogy ez a pa­ragrafus micsoda rettenetes ütköző pontja lesz a bírói gyakorlatnak, azt előre jósolom. Ezért mondtam, hogy hálás dolog- lenne külön sze­mináriumot nyitni e paragrafus interpretálása végett és megmagyarázni azt az ülnökjelölt­nek, mert hiszen az ülnök urak lesznek benne. Én az ülnököktől soha sem vártam semmit, mert nagyon levizsgáztak a kereskedelmi jog­ból a kereskedelmi törvényeknél, de hogy most hogyan fogják megállni helyüket e paragrafus mellett, arra nagyon kíváncsi vagyok? Min­denesetre nem. irigylem azt a tanácselnököt, aki ilyen rendelkezések mellett majd elnökölni fog^ abban a külön bíróságban. A törvénynek világosnak, átlátszónak és könnyen megérthe­tőnek kell lennie egy általános magánjogi és alkotmányjogi elv alapján, hogy t. i. senki sem hivatkozhatik arra, hogy a törvényt nem ismeri. (Ugy van! a balközépen.) Ha áll ez az alkotmányjogi elv, mint ahogy áll, akkor a törvényeknek olyan világosaknak kell lenniök, hogy konpendium és szeminárium nélkül is megérthesse a jogkereső közönség ezt a rendel­36*

Next

/
Oldalképek
Tartalom